Lehet észrevettétek már az App Store-ban nézelődve, hogy egyes alkalmazásoknál automatikus a képek előtt egy rövid leírást kapunk az adott alkalmazásról, játékról. Ez nem más, mint az Apple újítása, amit mostantól az “Editor’s Choice” és az “App of the Week” alkalmazásai kapnak meg, illetve ehhez társul néhány a “New and Noteworthy”, valamint a “What’s Hot” [...]
Tian
2013.01.27.
Apple, iTunes, Rövidhírek
927
Az Apple megtartja ugyan előnyét a táblagépek piacán, de a Samsung és a Google erősen kikezdi részesedését – írja a MarketWatch üzleti hírportál. A Pacific Crest Securities kutató-elemző cég szerdai elemzése szerint a táblagépek globális értékesítése az idén 61 százalékkal emelkedik a 2012-es 172 millióhoz képest. Az iPad az idei eladásokból mintegy 50 százalékkal részesedik [...]
KeleMan
2013.01.24.
Apple, iPad, Rövidhírek
587
Nyilvánosan elérhető lett a Youtube-on az Ashton Kutcher főszereplésével készülő, Steve Jobs életét feldolgozó film egyik jelenete. Az alig egy perces videóban Steve Jobs és Steve Wozniak épp a Hewlett Packard parkolójában beszélgetnek, Jobs ekkor tudja meg, hogy Wozniak egy operációs rendszeren dolgozik, pusztán hobbiból, ez teljesen feltüzeli őt. Szerinte ez a módszer új távlatokat [...]
NZsolt
2013.01.24.
Apple, Rövidhírek, Steve Jobs
1 101
Kína a világ legnagyobb okostelefon-gyártója, 2012-ben 224 millió darabbal – derült ki az ipari és információtechnológiai minisztérium szerdán közzé tett adataiból. A tárca a távközlés-kutatási akadémiával közösen arról is beszámolt, hogy tavaly összesen 730 ezer kínai alkalmazást tettek elérhetővé az iPhone, az iPod Touch és az iPad platformokon. Kína legnagyobb mobilszolgáltatójának, a China Mobil online [...]
KeleMan
2013.01.21.
Apple, Egyéb, Rövidhírek
387
Novemberben mutatták be a közönségnek a Surface-t. Novemberben mutatta be a cég az ajtót Steve Sinofsky-nak, aki nélkül egyébként nem lenne sem Windows, sem Internet Explorer, sem Outlook, sem SkyDrive. Sinofsky most “visszaintett”, alig két hónap után már iPhone-ról küldte a tweeteket, ami egy húsz éven átívelő Microsoftos életpályával viszonylag szemtelen húzásnak számít. A volt [...]
NZsolt
2013.01.17.
Apple, iPhone, Rövidhírek
1 225
Az Apple csökkentette a 2 méteres Thunderbolt kábel árát 49 dollárról 39-re.Az említett kábel, ami adatátvitelre használható, eredetileg 2011 közepén került a piacra. A Thunderbolttal nagyon gyors adatátviteli sebességet érhetünk el, valamint rengeteg kiegészítő és bővítő lehetőség nyílik meg. Két 10 Gbp/s portjával háromszor olyan gyorsan tud adatokat közvetíteni, mint az USB 3.0 és tizenkétszer [...]
Slemi
2013.01.15.
Apple, Kiegészítők
1 191
A Beats Audio elnöke, Jimmy Iovine nemrég elmondta: három éven át próbálta meggyőzni Steve Jobs-ot, hogy az Apple-nek el kéne indítani egy feliratkozás-alapú zeneszolgáltatást, azonban Jobs nem volt hajlandó kockáztatni. Iovine erről abban az interjúban beszélt, aminek fő témája a hamarosan induló szolgáltatásuk, a Daisy volt, melynek kreatív igazgatói székében maga Trent Reznor, a Nine [...]
NZsolt
2013.01.12.
Apple, Steve Jobs
1 906
A Las Vegasban tartott Consumer Electronic Show-n az idén iPhone-tokból annyi van, mint égen a csillag, ám jelenleg úgy tűnik, hogy a Belkin húzta elő a kalapjából a legegyszerűbb és talán legjópofább ötletet. Az iPhone ötödik generációjához készített darabok (számtalan egyéb mellett, mert ugyan az Apple nincs a kiállítók között, a hozzá kapcsolható termékekből – [...]
NZsolt
2013.01.12.
Apple, Kiegészítők, Rövidhírek
933
Az emberi hiszékenység elég nagy ellenség tud lenni, most éppen a slágerterméknek számító iPad-del hülyítettek meg sok naiv embert furfangos csalók. Többen jelezték nekünk is, hogy kaptak egy sms-t, hogy kiválasztották őket az Apple ajándékára. Ezt követően egy honlapra kell menni, ahol az üzenetben kapott kóddal kell igazolni a nyeremény „valódiságát”. A trükk az, hogy [...]
NZsolt
2013.01.10.
Apple, iPad, Rövidhírek
1 901
A szélenergia tárolását és árammá alakítását lehetővé tévő technológiára benyújtott Apple-szabadalomra bukkant az Appleinsider.com szakmai portál. Működési területéhez képest szokatlan szabadalmi kérelmet nyújtott be az Apple számítástechnikai cég 2011 júniusában: egy olyan szélenergia-hasznosítási technológiáról van szó, amely a rotorlapátok forgatónyomatékát tárolható hővé alakítja át, és ebből termel elektromos áramot. A hagyományos szélturbinák a szél kinetikus energiáját [...]
KeleMan
2013.01.10.
Apple, Egyéb, Rövidhírek
1 367
A Microsoft nemrég jelentette be a rendőrségen, hogy betörtek abba az irodájukba, mely a kaliforniai La Avenida Street-en foglal helyet. A vállalatnak az ötödik campusban három helysége van. A tolvajok nagyjából 3000 dollár értékben vittek el termékeket. Ami különösen kínos: csupán iPadeket tulajdonítottak el. A rendőrség jelentése szerint két második, két harmadik és egy darab [...]
Helme
2013.01.06.
Apple, iPad, Rövidhírek
1 313
Az Open Road Films bejelentette, hogy a Steve Jobs életéről forgatott film áprilistól kerülhet a mozikba. A Joshua Michael Stern által rendezett, Oscar-díjas operatőrrel forgatott jOBS főszerepét Ashton Kutcher játssza. A történet 1971-től indul és végighalad az Apple alapító életének fontosabb állomásain, egészen 2000-ig, illetve az életében fontos szerepet játszó embereket is megismerhetjük közelebbről – [...]
NZsolt
2013.01.06.
Apple, Steve Jobs
549
Az NPD Group jelentése szerint a fogyasztók a 2011-es karácsonyi szezonhoz (november 18.-december 22.) képest a 2012-es időszakban 6%-kal kevesebb MacBook-ot vásároltak. Elemzők szerint a visszaesés annak köszönhető, hogy a 2012-es szezonban tulajdonképpen nagy újítás nem történt a Mac-ek terén, egyedül a 13 inches, retina kijelzős MacBook Pro számított „nagy dobásnak”. Ehhez képest 2011-ben az [...]
NZsolt
2013.01.06.
Apple, Mac, Rövidhírek
468
Újabb koncepció érkezett, ezúttal egy animáció formájában az új iPhone készülékről, ezúttal azonban nem találtunk sem sima képeket, sem videót a cuccról, csak egy gif képet, melyben megszületett a tökéletes “Transformers” telefon. Az animációban az iPhone két vége szétnyílik, majd a kijelző kissé megemelkedik, melyből projektorok segítségével egy virtuális billentyűzetet és képernyőt is kapunk, amelyek [...]
KeleMan
2013.01.05.
Apple, iPhone, Rövidhírek
4 521
Remélhetőleg mindenki túlélte a karácsonyi habzsolást és a szilveszteri féktelen bulizást, így jó élményekkel telve indulhat a 2013-as év. Bár a mai naptól a bevásárlóközpontok és az üzletek a legtöbb helyen a szokásos nyitva tartás szerint üzemelnek, az iSTYLE boltjai és szervize leltár miatt zárva tart január másodikán. Szerencsére csupán egy napon át folyik a [...]
Helme
2013.01.02.
Apple, Egyéb, Rövidhírek
547
Ha karácsonykor kaptál egy okostelefont vagy egy táblagépet, akkor nem vagy egyedül: 17 millió másik felhasználó osztozik hasonló örömben. A VentureBeat jelentése szerint legalábbis ennyi készüléket aktiváltak december 25-én. Ezt főként a Flurry statisztikáira támaszkodik, így ez a szám még akár jóval nagyobb is lehet. “Csupán” 330%-kos ugrás egy sima hétköznaphoz képest. Talán még ennél [...]
Helme
2012.12.28.
Apple, iPhone
1 258
Pár hete komoly találgatások folynak arról, hogy az Apple vajon felszereli-e retinás kijelzővel az iPad mini 2-őt. Egyes vélemények szerint ez nem lehetséges, hiszen már így is túl drága az almás vállalat legkisebb táblagépe, míg mások úgy tartják, hogy elkerülhetetlen a felturbózás. A Macotakara forrásai elárulták: bizony érkezik a jobb kijelző. Elméletileg már az időpontot [...]
Helme
2012.12.26.
Apple, iPad, Pletykák, Rövidhírek
1 992