Miközben hónapok óta zajlik a kettejük közt dúló szabadalmi-háború, úgy tűnik mégis a Samsung gyárthatja az Apple következő generációs mobilprocesszorait. Egy hónapja sincs, hogy az ügyben eljáró amerikai bíróság közel 290 millió dollár kártérítés megfizetésére kötelezte a dél-koreai óriást az Apple részére, a hónapok óta dúló szabadalmi-háború eredményeként. Ennek ellenére azonban most úgy tűnik, szabadalomsértés [...]
Dan
2013.12.15.
Apple, Egyéb, Pletykák
812
Noha az Apple okosórájának megjelenéséről szóló hírek igencsak háttérbe szorultak az utóbbi hónapokban, most ismét előtérbe került egy. Az Apple-vezér, Tim Cook legutóbbi sajtószereplése alkalmával elhangzottak szerint a vállalat egy teljesen új, eddig ismeretlen piacra kíván belépni a jövő év során. Ennél fogva nem meglepő, hogy a világ legnagyobb médiumai árgus szemekkel figyelik az Apple [...]
Dan
2013.12.14.
Apple, Egyéb, Pletykák
1 575
Egy nemrég megjelent szabadalmi terv szerint a Google és a Samsung után, az Apple is kifejezetten érdeklődik a kiterjesztett valóságon alapuló okosszemüvegek iránt. Az AR, azaz, a kiterjesztett valóságot meglovagoló termékek alighanem az elkövetkezendő évek egyik legnagyobb slágerének ígérkeznek, ennél fogva érthető, hogy a cupertino-i óriásvállalat sem szeretne feltétlenül ki maradni, a már oly sok [...]
Dan
2013.12.11.
Apple, Egyéb, Pletykák
1 468
Újabb pletykák kaptak szárnyra az Apple óriás-táblagépével kapcsolatban, ezúttal viszont a kijelzőfelbontást emlegetik. A legfrissebb értesülések szerint ultra HD, azaz a jelenlegi Retina felbontásnál is lényegesen jobb képminőséget produkáló kijelző kerülhet az Apple régóta pletykált óriás-iPadjébe. A névtelen forrást idéző BGR úgy tudja, a Foxconn-ban jelenleg is folyik az újabb fajta iPadek tesztelése, melynek méreteit [...]
Dan
2013.12.06.
Apple, iPad, Pletykák
1 227
Mintegy 350 millió dollárt fizetett az Apple a Microsoft Kinect-jét is fejlesztő izraeli PrimeSense vállalatért. De vajon mihez kezdenek a cupertino-iak vele? Az akvizíció hitelességét még a hét elején, Kristin Huguet, Apple-szóvivő erősítette meg, ezzel pedig hivatalosan is pontot tehetünk a néhány napja szóban forgó pletykaáradatnak. Felvetődhet azonban az az egyszerű kérdés, hogy vajon mégis [...]
Dan
2013.11.30.
Apple, Egyéb, Pletykák
881
Hatalmas előrendelésekre számít az Apple a közelgő karácsonyi szezon miatt, éppen ezért minden szabad erőforrását az iPhone 5s gyártásához csoportosítja át – írja a The Wall Street Journal. A WSJ értesüléseinek fényében vélhetően igaznak bizonyulhat az a korábban szárnyra kapott hír, miszerint az Apple a meglehetősen gyér érdeklődés miatt, leállította a plasztik iPhone gyártását, illetve, [...]
Dan
2013.11.28.
Apple, iPhone
1 348
Sokan úgy valószínűsítették, hogy a Touch ID megmarad az iPhone 5s kiváltsága. Talán tévedtek? Arra a kérdésre, hogy végül miért nem került ujjlenyomat-olvasó az október végén bemutatott újabb generációs iPadekbe, mi felhasználók, vélhetően aligha kapunk választ. Jobban belegondolva azonban, talán meglehetősen egyszerű indokok miatt dönthetett úgy az Apple, hogy kihagyja az újdonságot legújabb táblagépeiből. Noha [...]
Dan
2013.11.26.
Apple, iPad, Pletykák
1 391
Korábban már hallhattunk pletykákat arra vonatkozóan, hogy az Apple folyékony fémbe borítaná aktuális termékeit. Most úgy tűnik, ismét előtérbe került a gondolat. A PatentlyApple jóvoltából napvilágra került információk szerint idén novemberben öt különböző folyékony metál alkalmazására utaló szabadalmi tervet nyújtottak be az Apple szakemberei az Amerikai Szabadalmi és Védjegy Hivatalba. Az oldal információi szerint a [...]
Dan
2013.11.24.
Apple, Egyéb, Pletykák
1 110
Miközben a fél világ az új iPhone-okra figyel, addig az Apple már jövőre megjelenő modelljeit teszteli. Újabb iparági jelentések szerint az új csúcsmodell mellett, az Apple állítólag már teszteli a plasztik iPhone utódjának, nagyképernyős prototípusait is. Az információkat megszellőztető kínai blog szerint szinte biztosra vehető, hogy az Apple jövőre már nagyobb megjelenítővel szerelt iPhone-okat dob [...]
Dan
2013.11.21.
Apple, iPhone, Pletykák
3 075
A legfrissebb iparági jelentések szerint a gyáróriás észak-kínai kirendeltsége hamarosan már csak az új zászlóshajó termelésére fókuszál. Szinte már tényként kezelendő dolog az iPhone 5c sikertelensége, amit az utóbbi napok hírei is csak tovább erősíteni látszanak. Miközben a vállalat aktuális zászlóshajója semmit sem veszített kezdeti népszerűségéből, – s ezzel vélhetően alaposan túlszárnyalva még az Apple [...]
Dan
2013.11.20.
Apple, iPhone
1 221
Sorra érkeznek az újabb találgatások az Apple régóta köztudatban lévő okosórájával kapcsolatban. A legutolsók szerint nem is egy, hanem rögvest kétféle változatban kerül forgalomba a csodakütyü. Belső információk szerint kétféle méretben lesz majd kapható az iWatch. A több mint száz Apple-mérnökkel fejlesztett okosóra, a DisplaySearch birtokába jutott vállalati információk szerint egy nagyobb, 1.7 colos, illetve [...]
Dan
2013.11.14.
Apple, Pletykák
1 524
Számos pletyka kering az Apple régóta készülő csodatévéjéről, egy közös azonban mindegyikben van: még sokat kell várnunk rá. Újabb elemzői értesülések szerint az Apple olyannyira hátat fordított különálló tévéprojektjének, hogy 2015, 2016-ig egészen biztosan nem kerül forgalomba. A DisplaySearch által néhány napja megszellőztetett információk szerint a késés elsődleges oka az Apple TV (vagy iTV, kinek, melyik [...]
Dan
2013.11.13.
Apple, Pletykák
620
A legújabb híresztelések szerint egyelőre bizonytalan az Apple régóta pletykált szupertévéjének megjelenése, a vállalat ugyanis inkább a hordozható eszközökre koncentrál. A DisplaySearch birtokába jutott információk szerint az Apple-nél jegelték az iTV-vel kapcsolatos munkálatokat, s helyette a vállalat gőzerővel a hordozható eszközök fejlesztésére koncentrál. A nem hivatalos információkat megszellőztető DisplaySearch a késedelem okát azzal magyarázza, hogy [...]
Dan
2013.11.11.
Apple, Pletykák
1 459
Számos pletykát hallani az Apple háza tájáról, s a legutóbbi szerint a vállalat egyáltalán nem idegenkedik attól, hogy a következő generációs iPhone(ok)ba hajlított kijelző kerüljön. A Bloomberg névtelen forrásokra hivatkozva véli tudni, hogy az Apple-nél egy speciális hajlított megjelenítőt tesztelnek, amely a következő évben bemutatandó iPhone(ok)ban debütálhat. A mindig jól értesült Bloomberg emellett azt is [...]
Dan
2013.11.11.
Apple, iPhone
1 975
Elemzői információk szerint egyáltalán nincs kizárva, hogy jövőre is két új iPhone-t és iPad-et mutassanak be a cupertino-iak. Katy Huberty az Apple-vezérrel való személyes találkozás után meglepő következtetésre jutott: az elemző szerint az idén ősszel tapasztalt stratégia minden bizonnyal jövőre is folytatódik majd, azaz 2014-ben is két új iPhone-t mutatnak be cupertino-iak. A Morgan Stanley [...]
Dan
2013.11.10.
Apple, Pletykák
758
A jelek szerint új iOS verzió kiadásán dolgozik az Apple, legalábbis erre utaló nyomokra bukkant az egyik legnagyobb almás hírekre szakosodott portál, a MacRumors. A MacRumors információira hivatkozó Übergizmo azt írja, a főként Apple-hírekre szakosodott portál látogatottságot mérő adatainál, több iOS 7.0.4 típusú rendszert futtató készülék tűnt fel, ami arra enged következtetni, hogy a fejlesztők [...]
Dan
2013.11.09.
Apple, iOS
2 837
Ezt véli tudni legalábbis az iparági pletykákra hivatkozó PadNews oldal, aki ráadásul az új táblagép megjelenését jövő márciusra jósolja. iPad maxi néven kerülhet majd forgalomba az az Apple-táblagép, amely a híresztelések szerint az első lényegesen nagyobb kijelzővel bélelt iPad lesz. Az iparági forrásokra hivatkozó PadNews úgy tudja, az újdonság megjelenítője valahol 12.9 és 11.4 coll [...]
Dan
2013.11.07.
Apple, iPad
1 126