Hajlított kijelzőt kaphat a következő iPhone

Dan 2013.11.11. 18:15 Apple, iPhone 26 hozzászólás 1 950

Számos pletykát hallani az Apple háza tájáról, s a legutóbbi szerint a vállalat egyáltalán nem idegenkedik attól, hogy a következő generációs iPhone(ok)ba hajlított kijelző kerüljön.

A Bloomberg névtelen forrásokra hivatkozva véli tudni, hogy az Apple-nél egy speciális hajlított megjelenítőt tesztelnek, amely a következő évben bemutatandó iPhone(ok)ban debütálhat. A mindig jól értesült Bloomberg emellett azt is megemlíti, hogy az idén tapasztaltakhoz hasonlóan jövőre is két készüléket mutatnak majd be, ám azok az eddigiektől már jóval eltérőbb méretűek lesznek (4.7 és 5.5 coll). Az új panelekkel bélelt készülékek piacra lépését 2014 második felére jósolják, így az Apple úgy tűnik, végérvényesen szakít majd ilyen irányú hagyományaival is, s egyúttal felveszi a versenyt a phablet kategória uralta mezőnnyel.

A hajlított kijelző mellett a Bloomberg egyébként egy újfajta szenzor megjelenését is valószínűsíti, amely a pletykák szerint képes lesz majd érzékelni a felhasználó által a telefon kijelzőre kifejtett nyomás erősségét. Az újdonság, – már ha megvalósul – gyakorlatban történő hasznáról egyelőre nem sokat tudni, mindazonáltal egészen biztos, hogy valamilyen korszakalkotó megoldást hoz majd.

A Bloomberg által megosztott értesüléseket az Apple szóvivő, Natalie Kerris – nem túl meglepő mód – természetesen nem kommentálta, de ugyanakkor nem is tagadta azokat.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

26 hozzászólás

  1. 007 - 2013.11.11. 18:22

    neeeeeeeeeeeeeeeeee

  2. 123 - 2013.11.11. 18:23

    Nem! Nem! Nem! rohadtul nem kel phabelt! elég ez a 4 coll is a zászloshajón!

  3. Joci - 2013.11.11. 18:23

    Sziasztok nem lene rosz a hajlitott iphone csak ne legyen nagyob

  4. Mr.Csubák - 2013.11.11. 18:27

    Ha lesz 4.7 -es és 5.5 -ös iPhone, én végleg szakítok az Apple -lel. Ez volt az egyetlen normális gyártó, aminek ha a csúcskészülékével telefonálsz, nem kapsz ínhüvelygyulladást!!!

    • SzaBi. - 2013.11.12. 14:16

      Igaz

  5. ihmmani - 2013.11.11. 18:28

    Csak az a kérdésem akad ehhez, hogy mi értelme van az akkora telefonoknak? Nekem is van egy iPhoneom (vagyis jelenleg betegeskedik szegény) de mellé van egy tabletem is, és nem látom értelmét annak, hogy nagyobb telefonom legyen. Ez a 3m5″ (mert, hogy 3GS-ről beszélek) bőven elég, és mellé a 10.1-es tablet minden mást megad.
    Viszont erről a hajlított vagy milyen kijelzőről valaki fel tud világosítani?

  6. Kurucz Joci - 2013.11.11. 18:55

    Adja isten hogy ne legyen nagyobb IPhone…

  7. Dudee - 2013.11.11. 19:34

    A jo Isten tan meghallgatja imainkat, es nem lesznek boszme nagy telefonok az apple tol. Nincsen kedvem meg egy zsebet varratni a nadragomra. Nekem boven megfelel az i4s talan meg az i5 is jo, bar olyanom meg nincsen. Remelem nem lesz.
    Bar en szakitani nem fogok az applevel, de nem valoszinu, hogy beruhazok a nagyobbra.

  8. Bence - 2013.11.11. 20:04

    Ha megteszik akkor viszlát apple

  9. Zolika - 2013.11.11. 20:17

    Emberek! Inhüvelygyulladás? Meg,h ne legyen 4-esnél nagyobb kijelző????
    Milyen osssstoba 4s-el…kijelentések ezek?
    Ha valakinek nem tetszik nem veszi meg. Biztos maradnak a 4-es méretűek is és még lesz plusz lehetőség azoknak akiknek nagyobb kell! Mi ezzel a bajotok? Úr Isten…komolyan! Vegyétek már észre,h nem ti diktáltok 3an 4en hanem a piac. Ha az Apple nagyobbat fog gyártani, azt nem azért teszi,h titeket bosszancson, hanem mert arra van igény! Ők nem egy jótékonysági intézmény,h veszni hagyjágy a piac azon területét amin még nem vesz részt. Vannak ugyanis 1-2kényszerítő dolgok ami miatt ezt meglépik. Tudjátok rengeteg befektető van akik az innováció mellett megkövetelheti azt is,h legyenek nagyobbak az iPhonok. Ők diktálnak,nem pedig ti.
    Aki meg azért szakít az Almával mert lesz nagyobb telefon az eddig is csak egy divat almás volt nem pedig komoly. Azért nem is lesz kár!!!! Menjetek!!!
    Akiknek pedig a készülék mellett azok a szolgáltatások, appok stb…voltak fontosak amitől Alma az alma, azokat nem fogja zavarni az,h van több méret.
    Kérdezzétek meg a lányokat,h mi lenne ha minden pasi 1méretű lenne, vagy mi pasik mit szólnánk,ha minden cici egyforma lenne…Na!
    Akik menni akarnak menjenek, nem fogunk könnyeket hullatni,mi akik az almát az “ÍZE” miatt szeretünk, nem pedig a mérete miatt….

    • q - 2013.11.12. 16:37

      köszönjük az információt, de a sírás csak akkor érvényes, ha az apple a jövőben csak hólapát méretű szarokat fog gyártani. már egyszer megtörtént, 3.5 colból lett 4, aki meg ódzkodott a 4-es kijelzőtől az rábaszott mivel az apple leállt a 3.5ös iphoneok gyártásával/fejlesztésével. ha a következő iphone nagyobb lesz, akkor lehet, hogy ugyanezt teszik majd a 4 collosokkal.
      kicsit olyan ez, mintha belemondanák a pofádba h. megszoksz vagy megszöksz. pedig ugyanolyan vásárló vagyok mint akinek nagyobb iphone kell, csak nekem nincs lapátkezem, már a 4colost se érem át rendesen. abszolut 3.5 párti voltam, mit adott az apple? lófaszt a seggembe, választási lehetőség nincs nem is lehet. azóta 4s van, és még marad is egy darabig. ja, és a felfújt vizes alma íze meg jó szar. csöcsökből is inkább tapizok kis formásat mint olyat ami a buksza térdét veri.

  10. Béci - 2013.11.11. 20:27

    Mindenkinek megvan a véleménye . Biztos a mostani méret elég . De akinek a nagyobb kel. Az azt veszi meg es kész . Biztosan lesz választási lehetőség .

  11. PJP - 2013.11.11. 21:57

    Nocsak a nagy Apple megy a Samsung,Lg után……

  12. TabletTarto - 2013.11.11. 22:15

    Igen is kell 5,5-7″ kijelző és persze addig hajlitva amíg akkora nem lesz magasságra mint a 4″-os :-))))

  13. Boseman - 2013.11.11. 22:46

    eddig még azt mondták ,hogy májusban jön ,most azt ,hogy az év második felében … össze vissza beszél az összes

  14. Rudolf - 2013.11.11. 23:22

    4.5 maximum ami elfogadható a fölött hülyeség és kényelmetlen…

  15. Bandita - 2013.11.11. 23:54

    Nekem nem lenne gond a nagyobb méret és nagyonis reális a pletyka mert ugye az ipad is nagyobb lesz,szerintem megy vele a mini is így az iphone is!De megértem azt aki maradna a kisebb mellett,mert most már én is vettem 5s bár megjegyezném szerintem így utólag egy parasztvakítás de mindegy 5-ről váltottam sőt a leolvasóval még kényelmetlen is főleg ha nem azzal az ujjaddal vagy körömmel akarod kinyitni ugye azzal nem megy.De egy pár hétre volt nálam egy 4s na az tényleg egy mestermunka jobb is,hogy vastag az egész olyan minőségibb mint az 5 vagy az 5s szerintem! De lássuk be amíg NINCS ALTERNATÍVA akár milyen is lesz az új készülék(ek) (mert az 5c egy szar,mintha nem is lenne) addig úgy is lesznek eladások bőven.De mondjuk a vertu csinálna egy “nép”telefont pl.és jó is lenne főleg a rendszer akkor kellene odafigyelni mit is akarnak az eberek!Most szerintem az apple-nál úgy gondolkoznak “mi diktálunk,megmodjuk mit szeressenek,meg kihez is mennének át” és igazuk is van azt csinálnak amit akarnak profit van bőven és az egész egy nagyon átgondolt stratégia mi meg megesszük akár milyen is!De samsung vagy sony az nem kellene de nem a kialakítás miatt hanem a fő ok az android!

  16. Dénes Bálint - 2013.11.12. 00:00

    Hajlitotz kijelzo… Gondolkozzunk csak. Talan iWatch?
    Azt magyarazze el valaki, h amugy telefonban mi ertelme a hajlitott kepernyonek?
    Koszonom.

  17. Dávid - 2013.11.12. 00:37

    Hát felőlem jöhetne a nagy telefonok valakiknek az is tetszik de egyben mellé jöhetne ki ugyanúgy 4″ ba mert sokan meg úgy szeretik

  18. Bobek - 2013.11.12. 08:35

    Sokat szamit, ha “szakitotok” a ceggel. Biztos megijednek.

  19. Lvgaben - 2013.11.12. 09:55

    Engem nem igazan erdekel h mekkora lesz a kijelzo. Megjeleneskor en ott leszek az elso sorban, mint ahogy eddig is minden masodik evben, mar 3 alkalommal…

  20. LALI - 2013.11.12. 17:35

    Egyébként nem lehet hogy az Iwatch-ról van szó?
    nem tudom hogy lenne-e ennek értelme…..
    Mert hajlított iphone készüléket én jelenleg elképzelni sem tudok……….. A Bloomberg cég csak ,,névtelen forrásokra,, hivatkozott szóval nem biztos hogy igaz…..
    De ha mégis, valószínű hogy az egyéb ismeretlen források a hajlított kijelzős Iwatch-ról szólnak!
    Gondoljunk csak bele, PL: miért késik az APPLE TV?

  21. LALI - 2013.11.12. 17:44
  22. LALI - 2013.11.13. 06:07

    :)

  23. scamp - 2013.11.13. 09:10

    A történelem ismétli önmagát.A kezdetekben táska méretű rádiótelefonok voltak.Pár év és ismét lófej nagyságú készülékeink lesznek.Fasza…
    Így is milyen ostobán néz ki az, aki egy 17″ -es méretű monitorral pofázik.

  24. Gellerto - 2013.12.07. 19:11

    A hajlított képernyővel úgy elba*nák az egészet mint az állat mi értelme van ennek? évről-évre jobban elrontják az egészet. Ha én lennék a vezér igazgató akkor a csöves Samsung labdába se rughatna az Apple-lel Tim Cook elrontja az egészet Jobs nem ezt akarná…… Apple forever ;)

Szólj hozzá Te is!