Ahogyan azt már megszokhattuk, minden új Apple termék megjelenésekor feltűnik az iFixit csapata és szétkapják az adott eszközt, hogy megnézzék, pontosan milyen belső alkatrészek alkotják. Ezúttal a kaliforniai vállalat új telefonjaira esett a választásuk a tegnapi megjelenés alkalmából. Ahogyan az egyből kiderült, a pletykáknak megfelelően nagyobb akkumulátort kaptak a telefonok. Az iPhone 6 esetében egy [...]
HusztiD
2014.09.20.
Apple, iPhone
2 593
Várható volt, hogy az iPhone 6 és 6 Plus megjelenésének napján elkezdenek szállingózni az érdekesebbnél érdekesebb videók. Ezúttal a PhoneBuff YouTube csatorna tette rá a kezeit az Apple legújabb mobiltelefonjaira és megnézték, hogy mennyire törékenyek azok, ha leejtjük őket. Meglepetésre talán nincs ok, hiszen mint minden, az új almás telefonok is törnek. Ahogyan az a [...]
HusztiD
2014.09.19.
Apple, iPhone
6 845
Nagy nap ez a mai az Apple számára, hiszen a mai naptól kezdve indult meg az iPhone 6 és 6 Plus készülékek árusítását az első körös országokban. Reméljük nem unatkoztatok ti sem, hiszen mi tegnap óta követjük liveblog formájában az augsburgi eseményeket, ahol Skarp kollégánk Magyarósi Csabával együtt elindultak, hogy beszerezzék az Apple legújabb okostelefonjait. [...]
HusztiD
2014.09.19.
Apple, iPhone
2 968
Az elmúlt napokban csak úgy izzanak a hírek az iPhone 6 táján, hiszen kiderült, hogy 24 óra alatt 4 milliót rendeltek elő az új telefonokból, majd azt is megtudhattuk, hogy őrizetbe vettek egy Foxconn dolgozót, ma pedig arra is fény derült, hogy naponta félmillió iPhone 6 és 6 Plus készüléket gyártanak le. A mostani hírünk [...]
HusztiD
2014.09.18.
Apple, iPhone
1 003
00:22 – Hazaértünk Pestre szerencsésen. Többen megjegyeztétek és valóban nem volt egyértelmű, az előző bejelentkezésben az végül három verzió volt és mi a hazajövetel mellett döntöttünk. Én a tegnapi 5 órás alvásommal rottyon vagyok, úgyhogy tényleg zárom a közvetítést. Köszönjük, hogy velünk tartottatok, remélhetőleg legközelebb jobban sül el. Levontuk a következtetéseket, tanultunk ebből a körből. Abból [...]
Skarp
2014.09.18.
Apple, iPhone, Kiemelt hírek
13 597
Az elmúlt napok folyamán már nyilvánosan is közzétette az Apple, hogy a múlthéten bejelentett telefonjaikból több, mint 4 millió darabot rendeltek elő az első körös országokban. Hatalmas mennyiség ez, hiszen a két éve megjelent iPhone 5 is csak ennek a felét érte el. A Wall Street Journal legújabb cikkéből pedig az is kiderült, hogy hány [...]
HusztiD
2014.09.18.
Apple, iPhone
1 392
Valamikor a nyár folyamán még beszámoltunk róla, hogy a kínai kormány gőzerőkkel keresi majd azokat az embereket, akik valamilyen iPhone 6 alkatrészeket árulnak. A múltheti iPhone event előtt, egészen pontosan szeptember 4-én pedig ennek kapcsán őrizetbe vettek egy 40 éves Foxconn alkalmazottat, aki a premier előtt árulta az új okostelefonok hátlapjait. Az ilyenekre mindig nagyon [...]
HusztiD
2014.09.17.
Apple, iPhone
1 362
Közszolgálati rovatunkat olvashatjátok. Először is: gondoltuk szólunk, hogy holnap felkerekedünk és Appleblog hatdanos hasonlatmesterével, Magyarósi Csabával vállvetve elzarándokolunk Augsburgba, hogy az első között szerezzük be a legújabb készülékeket egy iPhone 6 és egy iPhone 6 Plus formájában. A trip fontosabb eseményeiről holnaptól péntek délutánig-koraestig egy folyamatosan frissülő liveblog-posztból értesülhettek. A közvetítés szándékunk szerint csütörtök délutántól kezdődik, ám [...]
Skarp
2014.09.17.
Apple, iPhone, Kiemelt hírek
3 044
A múlthét keddi iPhone 6 event alkalmával kiderült, hogy az Apple első körébe lesznek benne a kínaiak, így náluk is 19-én rajtolnak majd el az új telefonok. Sajnos ezek után pár nappal már arról számoltunk be, hogy valamilyen oknál fogva késnek a telefonok, most pedig jött az újabb hír, amely szerint akár a jövő év [...]
HusztiD
2014.09.17.
Apple, iPhone
1 235
Mióta az Apple hivatalosan bejelentette az iPhone 6 és 6 Plus okostelefonjait, azóta jönnek az újabbnál újabb hírek. A napokban például az is kiderült, hogy az eddigi összes rekordot megdöntötte, hiszen 24 óra leforgása alatt valamivel több, mint 4 millióan rendeltek rá elő. Most, két nappal a hivatalos megjelenés előtt pedig sorra jönnek a legújabb [...]
HusztiD
2014.09.17.
Apple, iPhone
3 062
Az Apple tipikusan az a vállalat, akinek mindig sikerül felülmúlnia a saját maga által felállított rekordokat. Minden egyes iPhone rajtnál beállítanak valamilyen új csúcsot, hiszen az emberek java része már tülkön ülve várja, hogy megjelenjen az adott modell. Ezúttal is új eredményt állított fel a kaliforniai vállalat, amely még az iPhone 5 kétmilliós előrendeléseit is túlszárnyalta. [...]
HusztiD
2014.09.16.
Apple, iPhone
1 709
Az Apple riválisainak hadjárata gőzerővel zajlik a múlt héten bemutatott iPhone 6 ellen. Ékes példája ennek a Samsung, ami a rögtön a keynote után hat videót adott ki, amelyben igyekeztek minél jobban kifigurázni az Apple-t. Ezúttal csak egy egyperces videót adtak ki, amelyben arra hívják fel a figyelmet, hogy nekik már 2011 óta elérhető a phablet kategóriájú Galaxy Note [...]
HusztiD
2014.09.15.
Apple, Egyéb, iPhone
3 632
Az elmúlt héten az Apple számos újdonságot mutatott be a legutóbbi rendezvényén. A főszerepet egyértelműen a régóta várt iPhone 6 és az Apple Watch kapta, azonban ezek mellett bemutatták az új szolgáltatásukat, az Apple Pay-t. Az új mobilfizetés egyelőre csak az Egyesült Államokban érhető el, amelyet 6 bank támogat és több, mint 220 ezer helyen [...]
HusztiD
2014.09.15.
Apple, Egyéb, iPhone
500
Az Apple a héten bejelentette, hogy az októberi indulásra 220 ezer eladóhelyen használhatják majd az észak-amerikaiak a mobilfizetési rendszerét, de a lista nem foglalja magában a Walmart vagy a Best Buy boltjait, mivel egy párnapos hír szerint egyikük sem érdekelt az Apple Pay támogatásában, helyette inkább platformfüggetlen megoldásokban gondolkoznak. Nélkülük evezve az Apple Pay hajója [...]
Skarp
2014.09.14.
Apple, iOS, Kiemelt hírek
1 625
Még az iPhone 6 bejelentése előtt temérdeknyi pletykát olvashattunk magáról az új telefonról. Ezekből már kiderült, hogy idén az Apple semmit sem bíz a véletlenre, hiszen több darabszámmal készül az új készülékek rajtjára. Hogy pontosan mennyit raktároztak be, azt pontosan nem tudjuk, de a korábbi szóbeszédek alapján legalább másfélszer annyi telefonnal készültek a rajtra, mint tavaly. [...]
HusztiD
2014.09.13.
Apple, iPhone
6 672
Még hónapokkal ezelőtt szivárgott ki, hogy Tim Cook-ék valami teljesen új és nagy dolgon dolgoznak a vállalatnál. Mint azt több pletyka is megerősítette, új fizetési rendszert terveznek bevezetni, amit a keddi iPhone 6 event alakalmával be is jelentettek. Ez pedig nem más, mint az Apple Pay, amivel egyszerűen és sokkal biztonságosabban vásárolhatunk, mint a bankkártyánk [...]
HusztiD
2014.09.12.
Apple, Egyéb, iPhone
1 173
A keddi bejelentés óta várjuk kíváncsian, hogy hozzánk végre mikor érkeznek meg az Apple legújabb telefonjai, az iPhone 6 és a 6 Plus. Eddig csak reménykedhettünk, hogy Magyarország beleesik a második körbe, de a legfrissebb információk szerint ebből egyelőre kimaradunk. A hivatalos adatok alapján az Apple most 17 új országgal bővítette a kínálatot, így az alábbi [...]
HusztiD
2014.09.12.
Apple, iPhone
8 753