Nem olyan rég számoltunk be arról, hogy az Apple szeretné megkerülni a Trump által bevezetett 25 százalékos adót. Az amerikai elnök nem olyan rég nyilatkozta, hogy nem tesz kivétel egy vállalattal sem, s a Reuters beszámolója szerint inkább abban bízik, hogy Tim és csapata Texasban fog egy új gyárat létrehozni. Trump elmondta, hogy egy vállalattal [...]
HusztiD
2019.07.31.
Apple, Tim Cook
81
Miután az Apple bemutatta a 2019-es Mac Prót, nem sokra rá kiderült, hogy az abszolút csúcsgépet immáron nem Amerikában fogják összerakni, mint a korábbi modelleket, hanem Kínában. Mindezt persze annak ellenére, hogy az amerikai elnök, Donald Trump nem olyan régen egy új adót vezetett be. Mint tudjuk, Trump ismételten szeretné felvirágoztatni Amerikát, így ennek érdekében [...]
HusztiD
2019.07.29.
Apple, Kiemelt hírek
250
A Bloomberg legutóbbi beszámolója szerint az Apple az idei év második felére összesen 75 millió iPhone XI-et és iPhone Xr utódját tervezi legyártani. Ez a mennyiség hasonló a tavalyihoz, ugyanis akkor is ennyivel terveztek, azonban az eladások kicsit elmaradtak az előzetes számításokhoz képest. Tavaly mindösszesen csak 69 millió iPhone Xr és Xs modellt sikerült a [...]
HusztiD
2019.07.26.
iPhone
411
Az utóbbi hónapokban számos azzal kapcsolatos hírt olvashattunk, hogy az Apple megpróbálja Kínán kívülre helyezni a gyártási folyamataikat. Nem csoda, hiszen Trump egy új adót vezetett be, melynek berkein belül 25 százalékos vámot kell megfizetniük a gyártóknak, ha Kínából hozzák be termékeiket. A Nikkei beszámolója alapján az Apple következőnek Vietnámban próbálkozhat. Jelenleg három gyártó felel [...]
HusztiD
2019.07.26.
AirPods, Pletykák
103
Jó ideje tudjuk, hogy India fele kacsintgat az Apple, ugyanis a Trump által bevezetett új vám hatalmas kiesést jelent a vállalatnak, amennyiben Kínából importálnak termékeket. Pár hónapja felmerült, hogy az Apple Indiába viheti a gyártási folyamatok nagy részét, most pedig az Economic Times számolt be újabb érdekességekről. A rendelkezésre álló információk alapján az Apple sok [...]
HusztiD
2019.07.22.
iPhone, Pletykák
362
A legújabb szóbeszédek szerint két új, 10 colos iPad-et várhatunk az Apple-től az idei év folyamán. Mi több, ha minden a tervek szerint alakul, akkor már e hónap végén megkezdheti a tömeggyártást a kaliforniai vállalat, hogy felkészüljenek az őszi rajtra. Elviekben lesz egy új 10,2 colos és egy 10,5-ös iPad. Az első a 9,7 colos [...]
HusztiD
2019.07.15.
iPad, Pletykák
225
Terry Gou, a Foxconn alapítója szerint igencsak valószínű, hogy az Apple Tajvanba viszi a gyártási folyamatait. Mint tudjuk, Trump nem olyan rég új vámot vezetett be, így a Kínából behozott termékek után 25 százalékos vámot kell fizetni, s emiatt az Apple komoly pénzektől esik el. Eddig a pletykák zöme úgy szólt, hogy Indiába viszi a [...]
HusztiD
2019.07.08.
Egyéb
71
Amikor az Apple 2013-ban bemutatta a jelenleg még piacon lévő Mac Prót, akkor kihangsúlyozták, hogy a professzionális felhasználók részére szánt gépet Texasban szerelik össze. Így működött ez hosszas évekig, azonban az almások által nem olyan rég bemutatott új Mac Prónál már más lesz a helyzet. A Wall Street Journal értesülései szerint a kaliforniaiak visszaviszik Kínába, [...]
HusztiD
2019.07.02.
Mac
104
Az Apple még az iPhone X debütálása előtt kötött egyezséget a Samsung-gal, melynek értelmében ők fogják legyártani a jövőbeli iPhone modellek OLED kijelzőit. A koreai ETNews alapján az almásoknak nem sikerült tartaniuk magukat a szerződésben foglaltakhoz, így kötbérezik őket. Pont a napokban számoltunk be egy ezzel kapcsolatos hírről, de a jelenlegi információk alapján 100 millió [...]
HusztiD
2019.07.02.
Apple, Egyéb
623
A Google többé nem fog tableteket kiadni, teljesen kiszállnak a piacról. Legalábbis ezt tudhattuk meg nem olyan rég a Computerworld jóvoltából, kik számára a vállalat egyik szóvivője erősítette meg a nagyon érdekes hírt. A Google legutóbb az előző évben dobta piacra a Pixel Slate-et, de úgy tűnik, hogy ez a legutolsó tablet, többre immáron nem [...]
HusztiD
2019.06.24.
Egyéb
146
Az utóbbi hónapokban igencsak kezd felpezsdülni az a bizonyos állóvíz az Apple körül, ugyanis mint tudjuk, az amerikai elnök, Donald Trump nem olyan rég új adózást vezetett be, melynek köszönhetően jól megvámolják azokat, kik bármilyen módon Kínából importálnak. Természetesen ez alól az almások sem képeznek kivételt. A Nikkei legújabb beszámolója alapján az Apple tárgyalásokat folytat [...]
HusztiD
2019.06.20.
Pletykák
76
A Foxconn nem olyan rég egy befektetői találkozót tartott, ahol a vállalat egyik vezetője, Young Liu nagyon érdekes dolgokat osztott meg. Mint tudjuk, Trump nem olyan rég egy új adórendszert vezetett be, így a Kínából importált termékekre 25 százalékos vámot tesz, s ez alól nem kivételek az olyan nagyvállalatok sem, mint az Apple, így gyorsan ki kell [...]
HusztiD
2019.06.13.
iPhone
96
A Rosenblatt elemzői szerint az Apple folyamatosan csökkenti telefonberendeléseit a beszállítóiktól. Annyira nagy újdonságot nem igazán mondtak ezzel az elemzők, ugyanis ahogyan lenni szokott, az új iPhone modellek érkezése előtt 3-4 hónappal amúgy is jelentősen visszavesznek a berendelésekből. A jelenlegi hírek nem szólnak arról, hogy milyen mértékben csökkentette rendeléseit az Apple, de a szakik megosztották, hogy [...]
HusztiD
2019.06.06.
iPhone
96
Egy ideje pletykaszinten felmerült, hogy az Apple egy új MacBook Prót fog piacra dobni 16 colos méretben. A The Elec legfrissebb értesülései ezt alátámasztják, hiszen a beszámoló alapján a Samsung fogja a szóban forgó laptopnak, illetve a jövőbeli iPad Pro modelljeihez leszállítani az OLED kijelzőket. Azért érdekes a mostani hír, mivel a forrás nem LCD, [...]
HusztiD
2019.05.30.
iPad, Mac
157
Lassan, de kezdenek elterjedni az első 5G képes telefonok, s mint tudjuk, az Apple-nél még egyáltalán nem biztos, hogy az idei évi modellek is megkapják-e az újabb technológiát. Korábbi pletykák alapján az Intel szállíthatja le az első 5G modemeket az almások számára, melyek elviekben csak a jövő évi készülékekben kaphatnak helyet. Az Information aktuális értesülései [...]
HusztiD
2019.05.30.
Apple, Kiemelt hírek
76
Az Apple évek óta próbálja több-kevesebb sikerrel meghódítani Indiát, ám eddig nem igazán jött össze. A vállalat nem olyan rég egy új gyárat hozott létre az ázsiai országban, így a Winstron által szerelnek össze készülékeket Kína helyett immáron Indiában. Nem olyan rég az indiai felhasználók megfigyelhették, hogy változott az Apple indiai aloldala, ugyanis új kampányt kezdtek, [...]
HusztiD
2019.05.27.
iPhone
349
Az ellátási láncból származó információk szerint az Apple hamarosan megkezdi legújabb ARM processzorának, a 7nm-es A13-as chip gyártását. Amennyiben minden gördülékenyen megy, akkor az almásoknak nem kell sokat várniuk, hiszen már most, május folyamán legördülhetnek az első egységek a TSCM futószalagairól. Mint tudjuk, a szeptemberben bemutatásra kerülő új iPhone XI modelljei eme processzort kapják, illetve [...]
HusztiD
2019.05.15.
iPhone, Pletykák
213