Már ebben a hónapban megkezdi az A13-as chip tömeggyártását az Apple

HusztiD 2019.05.15. 15:55 iPhone, Pletykák 0 db 200

a13-chip-iphone

Az ellátási láncból származó információk szerint az Apple hamarosan megkezdi legújabb ARM processzorának, a 7nm-es A13-as chip gyártását. Amennyiben minden gördülékenyen megy, akkor az almásoknak nem kell sokat várniuk, hiszen már most, május folyamán legördülhetnek az első egységek a TSCM futószalagairól.

Mint tudjuk, a szeptemberben bemutatásra kerülő új iPhone XI modelljei eme processzort kapják, illetve a Bloomberg híre szerint lesz majd egy A13X egyaránt, amelyet az iPad Pro fog megkapni. Pontosabb specifikációkról egyelőre nem tudni, de nagyjából 20-30 százalékos gyorsulásra számítanak a szakértők az A12 Bionic-hez hasonlítva, illetve egy fokkal akár még takarékosabb is lehet az új chip.

Ugyan még szűk négy hónap van az idei csúcsmodellek bejelentéséig, de lassan már arról is jönnek hírek, hogy az Apple megkezdi az első készülékek gyártását, így az elkövetkezendő hónapokban érdemes felkészülni, ugyanis egyre több ezzel kapcsolatos hírről olvashatunk majd.

Ne maradj le az iDoki legújabb akciójáról!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!