A legújabb kínai híreket a G for Gamers csapata szúrta ki, amely állítása alapján január végén már megkezdik a második generációs almás okosóra gyártását. Az információk szerint ezúttal szintén a Quantana fogja legyártani az Apple Watch-okat, ahogyan azt korábban is tette. Ha igazak a hírek, akkor az Apple ugyanazzal a vállalattal gyártatja le az okosóráit, akárcsak [...]
HusztiD
2016.01.14.
Apple Watch
336
A Nikkei információi alapján az Apple megközelítőleg 30 százalékkal vesz vissza a tavaly ősszel bemutatott iPhone 6s és 6s Plus gyártásaiból az idei év első negyedévében. Ha helyesek a szóbeszédek, akkor az almások már elérték azt a szintet, hogy elkezdjenek visszavenni a tempóból, ugyanis a megjelenéshez képest csökkent a kereslet. Elég csak visszatekinteni a múltba, hiszen egy évvel [...]
HusztiD
2016.01.06.
iPhone, Kiemelt hírek
631
Az előző hét folyamán már hallhattunk a második generációs Apple Watchról, hiszen ha igazak a szóbeszédek, akkor hónapokon belül piacra kerülhet. Pár nappal később ismételten felbukkant egy szóbeszéd, amely a belsős kínai ellátási láncból származik. A jelenleg piacon lévő, első generációs okosórákat a Quanta Computer gyártja le az almásoknak. A hírek szerint az Apple jelenleg tárgyalásokat [...]
HusztiD
2015.11.23.
Apple, Apple Watch
371
A meglehetősen jó belsős forrásokkal dolgozó Re/Code úgy értesült, hogy az örök rivális és beszállító lesz a felelős a következő generációs iPhone és iPad készülékekbe kerülő A9-es chip gyártásáért. Az utóbbi pár hónapban hatalmas káosz övezte a témát és nem volt teljesen egyértelmű, hogy a tajvani TSMC vagy a koreaiak nyerték el ezt a projektet, [...]
Skarp
2015.02.05.
Apple, iPhone, Kiemelt hírek
519
A tavaly szeptember folyamán megjelent iPhone 6 modelleket hatalmas népszerűség vette körbe, hiszen sok esetben heteket kellett rá várni a megrendelőknek. A tegnapi nap folyamán adtuk a hírt, amely szerint mostantól készletről is elérhetőek, hiszen mostanra sikerült az Applenek utolérnie a megrendeléseket. Ennek ellenére érdemes megemlíteni a telefon gyártóit, a Foxconnt és a TSMC-t. A [...]
HusztiD
2015.01.13.
Apple, Egyéb
171
Legalábbis ezt állítja a Digitimes a forrásaira hivatkozva. Nem idegen már számunkra a 12 colos notebookról szóló pletyka, hiszen a tavalyi évben már jócskán hallhattunk róla, mivel a szóbeszédek alapján az Apple az eddigieknél vékonyabb, illetve kisebb energiaigényű MacBook Airen dolgozik. Az előző héten újabb információk láttak róla napvilágot, amely után két nappal már megérkeztek Martin Hajek [...]
HusztiD
2015.01.13.
Apple, Mac
555
A következő generációs A9 processzorról már többször írtunk, ez lesz az APU, ami a 2015-ös modelleket fogja majd hajtani, s eddig úgy tűnt, hogy a TSMC-s büntetőpályának vége és megint a Samsung gyárthatja a chipek nagyobb részét. Sorban jönnek azonban a hírek, amik alapján ez közel sem ilyen biztos. Iparági források alapján a múlt héten felmerült, [...]
Skarp
2015.01.02.
Apple, iPhone, Kiemelt hírek
523
A szeptemberi iPhone 6 keynote-on az Apple nem csak az új okostelefonokat, hanem a régóta pletykált okosóráját is bejelentette. Az előadáson megtudhattuk, hogy hogyan néz ki, illetve hogy mit fog tudni az Apple Watch, azonban pontos megjelenési dátummal nem szolgált a kaliforniai számtech vállalat, csupán annyival, hogy a következő év első negyedévében jelenik majd meg. [...]
HusztiD
2014.11.13.
Apple, Egyéb
267
Nagyon úgy néz ki, hogy a kínai Foxconn bővíteni szeretné a vállalkozást, amelynek köszönhetően több megrendelésre számíthatnak az Apple-től. Legalábbis ez derült ki a Wall Street Journal legújabb cikkéből, ugyanis a kínai vállalat egy újabb gyárral szeretné növelni a kapacitásukat. A Foxconn jelenleg különféle komponenseket gyárt az iPhone-okhoz, mint például a készülék fémháza vagy a [...]
HusztiD
2014.10.24.
Apple, Egyéb
189
Pont tegnap számoltunk be róla, hogy a legfrissebb szóbeszédek alapján az Apple több iPhone 6 Plust gyárt le, mint mezei iPhone 6-ot. Nagyon úgy tűnik, hogy a hír most igaz, ugyanis a legfrissebb információk alapján valósnak bizonyultak a pletykák. Nem is csoda, hiszen a kínai előrendelések alapján egy csipetnyivel több Plus-t rendeltek elő, mint 6-ot. Ugyanakkor a [...]
HusztiD
2014.10.08.
Apple, iPhone
990
Az elmúlt napok folyamán már nyilvánosan is közzétette az Apple, hogy a múlthéten bejelentett telefonjaikból több, mint 4 millió darabot rendeltek elő az első körös országokban. Hatalmas mennyiség ez, hiszen a két éve megjelent iPhone 5 is csak ennek a felét érte el. A Wall Street Journal legújabb cikkéből pedig az is kiderült, hogy hány [...]
HusztiD
2014.09.18.
Apple, iPhone
1 392
Legalábbis ez derült ki a DigiTimes legújabb beszámolójából. Mostanában elég sokat hallani az Apple közelgő nagyágyújáról, hiszen a héten már több alkatrészének a képe is kiszivárgott, továbbá kiderült, hogy Thaiföldön már két új modell forgalmazását is engedélyezték. A legújabb információk szerint pedig hatalmas mennyiségben gyártják le idén az új telefont az Apple partnerei. Az elmúlt hónapok [...]
HusztiD
2014.08.15.
Apple, iPhone
2 480
Ezelőtt 5 hónappal az amerikai és kínai felügyeleti szervek olyan veszélyes anyagokat találtak az Apple partnereinél, mint például a benzol van az n-hexán. Az előbbi a leukémia, míg az utóbbi igen komoly idegrendszeri betegségek kialakulásához vezethet. Ezeket az anyagokat az Apple 22 gyárában találtak meg, ahol az iPhone és iPad előállítási folyamatánál használták fel. A [...]
HusztiD
2014.08.14.
Apple, Egyéb, iPhone
359
Legalábbis ezt tudhatjuk meg a Bloomberg legújabb beszámolójából. Jelenleg szinte csak az új iPhone-ról terjengenek a hírek az Apple háza táján, de a legújabb információk az iPad-ről szólnak. Ahogyan az már a címből is kiderült, már javában folyik az új tablet gyártása. Egyelőre nem sok konkrétumot tudni az új tabletről, de a hírek szerint a [...]
HusztiD
2014.08.12.
Apple, iPad
490
Az elmúlt hetek folyamán már a kínai pletykák beszámoltak, hogy az Apple rekordmennyiségű telefonnal állhat a következő okostelefonjuk premierjéhez. Ez nem is csoda, hiszen évről-évre egyre nagyobb a kereslet az aktuális almás készülékek iránt, így ez idén sem várható másképp. A Wall Street Journal értesülései szerint pedig ezúttal több, mint 20%-kal növelik a megrendelést a [...]
HusztiD
2014.07.23.
Apple, iPhone
1 691
Egyre többet és többet hallhatunk az Apple bejelentés előtt álló új csúcskészülékéről, az iPhone 6-ról. Ezen belül pedig olvashattunk már mindenféle hírt a témában, azonban most úgy fest a dolog, hogy a kaliforniaiak partnerei már a jövőhét folyamán hozzálátnak az új okostelefon gyártásához. A hírrel a tajvani Economic Daily News állt elő, akik azt állítják, [...]
HusztiD
2014.07.18.
Apple, iPhone
1 549
Az elmúlt hetek folyamán már nagyon sok pletykát hallhattunk az Apple megjelenés előtt álló telefonjairól. Volt itt akku problémáktól kezdve minden. Egy pár napja például arról adtunk hírt, hogy egyáltalán nem biztos az 5.5 colos készülék megjelenése, hiszen komoly gondokkal küzdenek annak az előállítása során. Ha igazak a legújabb hírek, akkor a kaliforniaiaknak már eggyel [...]
HusztiD
2014.07.16.
Apple, iPhone
3 177