Az Apple két napja adta ki a legújabb frissítéseket a végfelhasználók számára, azonban nem voltak tétlenek, ugyanis tegnap este folyamán a fejlesztők számára is elérhetővé tették a soron következő béta kiadásokat. Ezúttal név szerint az iOS 12.1.1 és a tvOS 12.1.1 legfrissebb bétáit adták ki. Tegnap este elérhető volt a macOS 10.14.2 első bétája egyaránt, de valamilyen oknál fogva törölték [...]
HusztiD
2018.11.01.
iOS, macOS, tvOS
270
Az Apple két héttel ezelőtt adta ki a legújabb frissítéseket a felhasználók számára, azonban nem voltak tétlenek, ugyanis tegnap este folyamán a fejlesztők számára is elérhetővé tették a soron következő, ötödik bétákat. Ezúttal név szerint az iOS 12.1, watchOS 5.1 és a tvOS 12.1 legfrissebb bétáit adták ki. Ahogyan megszokhattuk, a legújabb szoftverek csupán kisebb hibajavításokat eszközöltek. A rendszereket [...]
HusztiD
2018.10.23.
iOS, tvOS, watchOS
187
Az Apple pont előző hétfő este adta ki a legújabb frissítéseket a felhasználók számára, azonban nem voltak tétlenek, ugyanis most, egy héttel követően a fejlesztők számára is elérhetővé tették a következő bétákat. Ezúttal név szerint az iOS 12.1, watchOS 5.1 és a tvOS 12.1 negyedik bétáját adták ki. Ahogyan megszokhattuk, a legújabb szoftverek csupán kisebb hibajavításokat eszközöltek. A [...]
HusztiD
2018.10.16.
iOS, tvOS, watchOS
169
Az Apple pont hétfő este adta ki a legújabb frissítéseket a felhasználók számára, azonban nem voltak tétlenek, ugyanis egy nappal követően a fejlesztők számára is elérhetővé tették a következő bétákat. Ezúttal név szerint az iOS 12.1, watchOS 5.1 és a tvOS 12.1 harmadik bétáját adták ki. Ahogyan megszokhattuk, a legújabb szoftverek csupán kisebb hibajavításokat eszközöltek. [...]
HusztiD
2018.10.10.
iOS, tvOS, watchOS
142
Az Apple pont hétfő este folyamán adta ki a legújabb főrendszereket a felhasználók számára, azonban nem voltak tétlenek, ugyanis egy nappal követően a fejlesztők számára is elérhetővé tették a következő bétákat. Ezúttal név szerint az iOS 12.1, watchOS 5.1 és a tvOS 12.1 legelső bétáját adták ki. A rendszerek közül igazából az iOS 12.1-ben vannak [...]
HusztiD
2018.09.19.
iOS, tvOS, watchOS
271
Az elmúlt napok folyamán egy érdekes hibaüzenetre lehettek figyelmesek azon felhasználók, kik a legutóbbi iOS 12 bétáit használják. Az esetről többen jeleztetek felénk, azonban úgy tűnik, hogy nem csak nálunk, hanem világszinten észlelhetőek a a kissé zavaró jelenségek. A rendszer automatikusan feldobja az alábbi képen látható hibaüzeneteket, mely szerint egy új iOS frissítés érhető el, [...]
HusztiD
2018.09.03.
iOS, iPhone
288
Tegnap este folyamán az iOS 12 tizenegyedik, valamint macOS Mojave és a tvOS 12 kilencedik bétáját tették elérhetővé az almások. A jelenlegi kiadások természetesen csak a fejlesztők számára érhetőek el, jó hír viszont, hogy az iOS 12 kilencedik bétája immáron a publikum számára is elérhető, s nem kell rá napokat várni, mint eddig. További érdekesség, hogy eddig ennyi [...]
HusztiD
2018.08.28.
iOS, macOS, tvOS
324
Az Apple eredetileg hétfő este adta ki az iOS 12 kilencedik bétáját, de mint derült égből a villámcsapás, úgy érkezett meg csütörtök este az iOS 12 tizedik kiadása. A jelenlegi rendszer természetesen csak a fejlesztők számára érhető el, az elkövetkezendő napok folyamán viszont várható, hogy az eggyel korábbi bétát a publikum számára egyaránt elérhetővé teszik a [...]
HusztiD
2018.08.24.
iOS
389
Tegnap este folyamán az iOS 12 kilencedik, valamint macOS Mojave, watchOS 5 és a tvOS 12 nyolcadik bétáját tették elérhetővé az almások. A jelenlegi kiadások természetesen csak a fejlesztők számára érhetőek el, az elkövetkezendő napok folyamán viszont várható, hogy az eggyel korábbi béta kiadásokat a publikum számára egyaránt elérhetővé teszik a kaliforniaiak. Ahogyan az utóbbi hetekben megszokhattuk, [...]
HusztiD
2018.08.21.
iOS, macOS, tvOS, watchOS
189
Nagyjából egy hónap múlva érkezik az iOS 12 végleges kiadása, addig viszont kénytelenek leszünk beérni a bétákkal. Mint tudjuk, az elmúlt napok folyamán érkezett meg az iOS 12 nyolcadik bétája, így ennek apropóján az iAppleBytes YouTube csatorna egy új összehasonlító videóval állt elő, melyben a jelenleg kint lévő, iOS 11.4.1-hez vetették a legutóbbi operációs rendszert. [...]
HusztiD
2018.08.20.
iOS, iPhone, Videók
790
Nagyon érdekes jelenség történt az elmúlt napokban, ugyanis hétfő este folyamán érkeztek meg a hetedik béták, de mint tudjuk, az iOS 12 legutóbbi kiadását gyorsan el is távolította az Apple, ugyanis nem igazán működött úgy, ahogyan kellene. Ennek ellenére nem tétlenkedtek a kaliforniaiak, s tegnap este folyamán rögtön a nyolcadik verziót tették elérhetővé a fejlesztők [...]
HusztiD
2018.08.16.
iOS
280
Tegnap este folyamán immáron az iOS 12, macOS Mojave, watchOS 5 és a tvOS 12 hetedik bétáját tették elérhetővé az almások. A jelenlegi kiadások természetesen csak a fejlesztők számára érhetőek el, az elkövetkezendő napok folyamán viszont várható, hogy a hatodik bétákat a publikum számára egyaránt elérhetővé teszik a kaliforniaiak. Ahogyan az utóbbi hetekben megszokhattuk, az iOS 12 [...]
HusztiD
2018.08.14.
iOS, macOS, tvOS, watchOS
217
Úgy tűnik, hogy az Apple a kéthetes frissítési ciklusról az egyhetesre állt át, ugyanis legutóbb pont egy héttel ezelőtt érkeztek meg az ötödik béta verziók, de tegnap este folyamán immáron az iOS 12, macOS Mojave, watchOS 5 és a tvOS 12 hatodik bétáját tették elérhetővé az almások. A jelenlegi kiadások természetesen csak a fejlesztők számára érhetőek el, [...]
HusztiD
2018.08.07.
iOS, macOS, tvOS, watchOS
197
Mondhatni elég nagy felhajtás övezi a napokban megjelent iOS 12 ötödik bétáját, ugyanis az elmúlt egy hét alatt számos érdekes dolog szivárgott ki általa. Elsőnek megtudhattuk, hogy mi lesz az iPhone X Plus újdonsága, majd lelepleződött az új AirPods, s végül az új iPad Pro modelljeiről is voltak érdekességek. Ezúttal egy nagyon érdekes kifejezéseket fedeztek fel [...]
HusztiD
2018.08.06.
iOS, iPhone
412
Az Apple továbbra is a két hetes frissítési ciklust alkalmazza, ugyanis legutóbb ekkor érkeztek meg a negyedik béta verziók, de tegnap este folyamán immáron az iOS 12, macOS Mojave, watchOS 5 és a tvOS 12 ötödik bétáját tették elérhetővé az almások. A jelenlegi kiadások természetesen csak a fejlesztők számára érhetőek el, az elkövetkezendő napok folyamán viszont várható, hogy [...]
HusztiD
2018.07.31.
iOS, macOS, tvOS, watchOS
167
Két héttel ezelőtt érkeztek meg a harmadik béta verziók, de tegnap este folyamán immáron az iOS 12, macOS Mojave, watchOS 5 és a tvOS 12 negyedik bétáját tették elérhetővé az almások. A jelenlegi kiadások természetesen csak a fejlesztők számára érhetőek el, az elkövetkezendő napok folyamán viszont várható, hogy a harmadik bétákat a publikum számára egyaránt elérhetővé teszik az almások. [...]
HusztiD
2018.07.18.
iOS, macOS, tvOS, watchOS
223
Egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy az Apple a kéthetes frissítési ciklusra tért át, ugyanis kereken két héttel ezelőtt adta ki a szóban forgó, iOS 12, macOS Mojave, watchOS 5 és a tvOS 12 második bétáját. A legutóbbi, harmadik rendszerek természetesen továbbra is csak a fejlesztők számára érhetőek el, az elkövetkezendő napok folyamán viszont várható, hogy a [...]
HusztiD
2018.07.04.
iOS, Kiemelt hírek, macOS, tvOS, watchOS
250