A soha véget nem érő harc az Apple és a Samsung között egy újabb állomásához érkeztek a felek, hiszen az elmúlt napok folyamán a legfelsőbb bírósághoz került az ügy. Az almások szerint a koreai vállalat még anno 11 szabadalmat sértett az okostelefonjaikkal, hiszen sokszor egy az egyben lemásolták a korábbi iPhone modellek dizájnját. Az Apple [...]
HusztiD
2016.10.19.
Apple, iPhone, Kiemelt hírek
641
Anno május közepén jött a hír, hogy az Apple egy egészen szokatlan dolgot csinált: beszállt a kínai taxizásba. Mint ekkor kiderült, a kaliforniaiak nem kevés, összesen egymilliárd dollárt fektettek az ázsiaiaknál jól ismert Didi Chuxingba, azonban hogy pontosan mit szerettek volna ezzel elérni, az nem egészen volt tiszta. A The Information legutóbbi beszámolója szerint az Apple [...]
HusztiD
2016.10.13.
Apple
178
Még csupán az előző hét folyamán nyílt meg hivatalosan az Apple első európiai fejlesztői akadémiája Nápolyban, azonban Lisa Jackson alelnök megerősítette, hogy hamarosan tovább bővítik a szolgáltatásaikat. Hónapokkal ezelőtt olvashattunk az akadémiáról, azonban az 2016/17-es szemeszter kezdetének köszönhetően hivatalosan elrajtolt a program. Lisa Jackson egy előadás berkein belül elmondta, hogy összesen 5 olasz egyetemmel dolgoztak [...]
HusztiD
2016.10.10.
Apple, iOS, Kiemelt hírek
155
A Bloomberg egyik új beszámolója szerint a Samsungot 120 millió dollár megfizetésére kötelezte a bíróság. Mint tudjuk, a két vállalat között már hosszas évek óta folynak a különféle szabadalmi viták és perek, azonban legutóbb úgy néz ki, hogy a kaliforniaiaknak kedvezett a bíróság. Mint tudjuk, a legelső iPhone megjelenésétől kezdve használja az Apple a slide [...]
HusztiD
2016.10.10.
Apple, Egyéb
721
Ahogyan azt megszokhattuk, az Interbrand évente készít különféle felméréseket, melynek az Apple folyamatosan a főszereplője. Legutóbb a világ legértékesebb vállalata kimutatást adták ki, amit immáron zsinórban negyedik éve az Apple vezet. Korábban éveken át a Coca-Cola diadalmaskodott, de 2013-tól már az almásoké a főszerep. Ilyenkor mindig felmérik a cégeket értékét, majd viszonyítanak az előző éves adatokhoz. [...]
HusztiD
2016.10.06.
Apple, Kiemelt hírek
253
Az elmúlt hetek folyamán az Apple bemutatta az iPhone 7-et, amit viszonylag jól fogadott a tech társadalom annak ellenére, hogy kinyírták a jack portot. Most úgy tűnik, hogy hasonló dolgok várhatnak a MacBook Pro modelleknél is, hiszen egy felmérésben az Apple direktbe felrakta a kérdést. A kérdés úgy szólt, hogy használod-e valaha is a jack [...]
HusztiD
2016.09.28.
Apple, Kiemelt hírek, Mac
533
Úgy tűnik, hogy az Apple eléggé belehúzott a kisebb, ám ígéretes vállalatok felvásárlásába. A tavalyi év végén a Perceptio-t vásárolták fel, majd pár hónappal ezelőtt a Turi-t. Mind a két cég a mesterséges intelligenciára szakosodott. Az előbbi startup technológiájával pedig az iOS 10-ben már találkozhattunk, hiszen az új Fotók alkalmazás kielemzi, hogy melyik képen kik [...]
HusztiD
2016.09.27.
Apple, Egyéb
135
Az idei év első felében már nem egyszer felmerült a Tidal neve az Apple kapcsán, ugyanis megannyi pletyka szólt arról, hogy kedvenc vállalatunk felvásárolja a Jay-Z tulajdonában lévő szolgáltatást. Teltek-múltak a hónapok, s végül a BuzzFeed News arról számolt be, hogy az Apple-nek semmilyen érdekeltsége nincs a felvásárlásban. Jimmy Iovine egy interjúban arról nyilatkozott, hogy az [...]
HusztiD
2016.09.23.
Apple, Egyéb, Kiemelt hírek
147
Két héttel ezelőtt jött a hír, hogy az Európai Bizottság 13 milliárd euróra büntette meg a kaliforniai vállalatot, hiszen szerintük szabálytalanul jártak el Írországban az adózást illetően. Rá nem sokra Tim Cook írt egy levelet, ahol kifejtette nézeteit, időközben pedig mind az Apple és az ír kormány fellebbezett az üggyel kapcsolatosan. A német DW beszámolója [...]
HusztiD
2016.09.13.
Apple, Kiemelt hírek
320
A szerda este bemutatott iPhone 7-et jelenleg nagy felhajtás övezi. Sokak szerint csak egy új 6s készüléket mutatott be az az Apple, azonban többen is vannak, kik szerint ez nem igaz. Mint azt az előző évek folyamán megszokhattuk, a nyitóhétvége után a kaliforniai vállalat megosztja a nagyérdeművel, hogy összesen hány készüléket adott el a péntektől [...]
HusztiD
2016.09.09.
Apple, iPhone
689
Mint azt már nagyon jól tudjuk, az előző hét folyamán jött a hír, amely szerint az Európai Bizottság 13 milliárd euróra büntette meg az Apple-t, ugyanis szerintük az ír kormány kedvező adózási feltételeket biztosított számukra, amely versenyellenes magatartást tanúsít. Erre szinte rögtön reagált Tim Cook és elmondta, hogy ez egyáltalán nem így van. Az esetről [...]
HusztiD
2016.09.07.
Apple
207
Az Európai Bizottság 13 milliárd eurót követel az Apple-től az írországi ügye miatt. Hónapokkal ezelőtt már kiderült, hogy vizsgálatot indítanak kedvenc vállalatunk ellen, ugyanis az Európai Bizottság nem nézte jó szemmel, hogy az Apple kevesebbet adózik köszönhetően annak, hogy az adott országban kedvezményt kapott. Vagyis ez utóbbit csak a Bizottság állítja. Nagyon lassan haladt az [...]
HusztiD
2016.08.31.
Apple, Kiemelt hírek
533
A Bloomberg forrásai szerint az Apple egy Snapchat és Instagram féle szolgáltatáson dolgozik, amelyről az elkövetkezendő hónapok folyamán hivatalosan lerántják a leplet. Elviekben az almás vállalat nagyon érdekelt lett abban, hogy hasonló szociális alkalmazásokat hozzanak létre, hiszen egy átlagos Facebook felhasználó napi 50, míg egy Snapchat user 30 percet tölt naponta az alkalmazás előtt. A hírek [...]
HusztiD
2016.08.26.
Egyéb, iOS
347
Az Ír Independent beszámolója szerint az Apple tovább kívánja bővíteni jelenlétét Írországban, hiszen a legújabb hírek alapján ezer új munkahelyet kíván létrehozni Corkban a kaliforniai vállalat. A jelenlegi információkból kiderült, hogy egy négyemeletes irodát szeretnének építeni, amihez egy 750 férőhelyes garázs társulna. Amennyiben összejön a projekt az Apple-nek, akkor Corkban immáron 6 ezer embert fognak [...]
HusztiD
2016.08.26.
Apple, Egyéb
73
Az Apple bejelentette, hogy 14 kínai partnerük, ahol különféle termékeket szerelnek össze, zéró szemetet hagynak maguk után. Ez voltaképp azt jelenti, hogy nincsenek komponensek, melyeket a szeméttelepekre küldenének, hiszen mindent újrahasznosítanak. A papír és a kartonféléket összegyűjtik és papírgyárakba viszik újrahasznosítás céljából. Ha üvegről, vagy bármilyen más fém kiegészítőről beszélünk, akkor azokat beolvasztják és szintén [...]
HusztiD
2016.08.18.
Apple, Egyéb, Kiemelt hírek
110
Június folyamán jött a hír, hogy titkon energiavállalattá vált az Apple, hiszen létrehoztak egy Apple Energy néven futó leányvállalatot. A Silicon Beat egyik legutóbbi beszámolója szerint a vállalat hivatalosan megkapta az engedélyt arra, hogy az energiával kereskedjen. Az Egyesült Államok Szövetségi Energetikai Szabályozó Bizottsága zöld utat adott az almásoknak, hogy a szolár panelek által termelt [...]
HusztiD
2016.08.11.
Apple, Egyéb
119
Mint ahogyan arról beszámoltunk, az Apple kedden este tartotta meg a 2016 Q3-as pénzügyi konferenciáját. Az elemzői várakozásokhoz képest jobban teljesítettek, azonban még így is elmaradtak az eladások és bevételek az előző év ugyanezen időszakához képest. A legújabb infók szerint Kínában sem valami fényes a helyzet, hiszen éves szinten 33 százalékot veszt az Apple. Ha [...]
HusztiD
2016.07.28.
Apple, Egyéb, Kiemelt hírek
259