Hiánycikk lesz az iPhone 7, az Apple nem publikálja a nyitóhétvége eladásait

HusztiD 2016.09.09. 15:55 Apple, iPhone 6 hozzászólás 686

aapl-numbers

A szerda este bemutatott iPhone 7-et jelenleg nagy felhajtás övezi. Sokak szerint csak egy új 6s készüléket mutatott be az az Apple, azonban többen is vannak, kik szerint ez nem igaz. Mint azt az előző évek folyamán megszokhattuk, a nyitóhétvége után a kaliforniai vállalat megosztja a nagyérdeművel, hogy összesen hány készüléket adott el a péntektől vasárnapig terjedő időszakban.

Úgy tűnik, hogy erre most nem kerül sor, ugyanis a CNBC arról számolt be, hogy az Apple egy érdekes elhatározásra jutott. Elvileg a jelenlegi iPhone 7 rajtra nagy kihatással lesznek a beszállítók, így valószínűleg nem tudnak majd kellő mennyiséget leszállítani a telefonból. Ebből kifolyólag a vállalat úgy gondolja, hogy az eladások nem reprezentatívak, így egyszerűen nem fogják megosztani a tényleges számokat.

Sajnos ez van. Pedig jó lett volna tudni, hogy hogyan produkál az új telefon az első napokban, de a vezetők döntéseinek köszönhetően erre nem fog sor kerülni. Viszont ez egyben felvet egy olyan kérdést is, hogy csak igazak voltak azok a pletykák, melyek szerint az Apple idén sem tud kellő mennyiségű iPhone 7-et legyártani. Reméljük, hogy ettől függetlenül senkinek sem kell heteket várnia a telefonjára a megrendeléstől számítva.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

6 hozzászólás

  1. Frank - 2016.09.09. 19:02

    Màr hiánycikk lett. A szolgáltatòk és az Apple Store-ok 1 hònapos kiszállítással tudják csak vállalni Angliában

  2. Jjjjj - 2016.09.10. 16:16

    Húha egetverő probléma!

  3. Krisztián - 2016.09.10. 17:56

    Már nincsenek hírek sátrazó vevőkről, akik egyetlen nappal sem tudják később megvenni, mint az első?

  4. barnibal - 2016.09.12. 07:12

    Vagy egész egyszerűen, siralmasak az eladási darabszámok és nem igazán akarják ezt reklámozni. Véleményem szerint egész egyszerűen megfordult a piac és már nem Apple-k diktálnak hanem a piac másik fele. Én személy szerint nagyon drukkoltam, hogy valami nagydobás jöjjön, de,… :-( Mondom ezt iPhone 6 tulajként, tuti nem veszek egy ilyen “6s”s-t :-)

  5. Pete - 2016.09.12. 12:11

    I7 128gb jet black novemberi szallitassal volt a rajtot koveto 4. Oraban…

  6. Pete - 2016.09.12. 12:12

    Elnezest i7plus. A simara csak 4 hetet kell varni.mi lesz igy a 2. Koros orszagokban?

Szólj hozzá Te is!