A legújabb szóbeszédek szerint hatalmas problémákkal küzd az Apple az iPhone 8 kapcsán. Vagyis erről számolt be a Nikkei, akik szerint több olyan akadályba ütköztek, amelyek miatt biztosan csúszni fog a tizedik évfordulós iPhone. Egy ideje pletykaszinten felmerült egy pár dolog, hogy milyen lehet a telefon. Az egyik újdonság az OLED kijelző lesz, aminek kapcsán [...]
HusztiD
2017.04.26.
iPhone, Kiemelt hírek
770
Köztudott, hogy az Apple azon vállalatok egyike, akik nagy hangsúlyt fektetnek a megújuló energiaforrások alkalmazására. Ennek kapcsán már több lépést megtettek, s nem olyan régen még az is kiderült, hogy közel 100 százalékos zöld energiával működnek ők és beszállítóik. Ezek után viszont az újrahasznosításra is sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek. A vállalat nem olyan régen kiadta [...]
HusztiD
2017.04.21.
Apple
141
Köztudott volt eddig is, hogy az Apple nagy hangsúlyt fektet arra, hogy tevékenységeit a megújuló energiaforrások által üzemeltessék. Most újabb lépést tettek meg ebbe az irányba, hiszen három beszállítójuk állt át az úgynevezett zöld energiára. Lisa Jackson nem olyan rég elmondta, hogy a Compal Electronics Inc., Sunwoda Electronic Co. és Biel Crystal Manufactory Ltd. beállt melléjük, [...]
HusztiD
2017.04.19.
Apple
144
Az egykor szebb időket megélt iTunes zenelejátszónak napjai meg vannak számlálva. Anno 2001 folyamán mutatta be az Apple, azóta pedig sokunk nagy előszeretettel használja azt – már csak azért is, mivel ezzel a programmal tudunk szinkronizálni adatokat az iPhone és a számítógép között. A napok folyamán érdekes dologra szánta el magát az Apple, ugyanis az [...]
HusztiD
2017.04.18.
Apple, Apple Music
537
Február folyamán az Apple egy egészen ötletes kihívást hirdetett meg az alkalmazottai számára, ahol arra bátorították őket, hogy legyenek sokkal aktívabbak. Azok a munkatársak, akik véghez vitték a ‘Close the Rings’ egy hónapos megmérettetését, most egy egészen különleges ajándékot kaptak a vállalattól. A kihívás lényege az volt, hogy egy hónapon át minden egyes nap kimaxolják [...]
HusztiD
2017.04.12.
Apple, Apple Music
267
Az elmúlt napok folyamán már olvashattunk a Nikkei egyik új beszámolójáról, amely alapján 70 millió darab OLED kijelzőt rendelt be a kaliforniai vállalat a Samsungtól. Ezúttal pedig az ETNews hozott le újabb infókat ugyanebben a témában, hiszen ha minden igaz, akkor a két óriásnak sikerült nyélbe ütniük az üzletet. A két vállalat egy kétéves szerződést [...]
HusztiD
2017.04.10.
Apple, Kiemelt hírek
403
Előző hónapban már halhattunk arról, hogy az Apple hamarosan egy új, saját fejlesztésű iOS programot ad ki, azonban a tegnap este folyamán végül hivatalosan sor került rá. Megjelent a Clip, amelyet leginkább a közösségi oldalak felhasználói fognak kiélvezni, ugyanis általa jobbnál jobb, kreatívabb vagy akár viccesebb felvételeket készíthetünk. Mit lehetne mondani a Clipről? Lényegében a [...]
HusztiD
2017.04.07.
iOS
14 250
Az Information beszámolója szerint Christopher Stringer, veterán dizájner 21 év után hagyta ott az Apple-t. Stringer éveken át részt vett Jony Ive eredeti dizájncsapatában, ahol többek között olyan termékeken hagyta a kézjegyét az elmúlt 20 év folyamán, mint a különféle Mac, vagy iPhone modellek, valamint 2012 folyamán tanúskodott az Apple és Samsung szabadalmi tárgyalásain. Jony Ive csapata [...]
HusztiD
2017.04.06.
Apple, Egyéb
343
Eltelt a 2017-es év első negyedéve, ennek kapcsán pedig várható volt, hogy az Apple hamarosan bejelenti a pénzügyi konferenciájának a dátumát. Korábban mindig 30 napon belül volt megtartva az esemény, azonban a kaliforniai vállalat most kicsit kitolta, hiszen május másodikán, magyar idő szerint este 11-kor tartják meg a konferenciát. Ahogyan lenni szokott, ekkor számolnak be [...]
HusztiD
2017.04.05.
Apple
127
Talán többeteknél felmerült a kérdés, hogy az Apple miért nem frissíti végre a Mac Pro vonalat. Tudjuk nagyon jól, hogy a legutóbbi frissítés még 2013 végén volt esedékes, azóta pedig síri csend honolt a masináról. Legalábbis eddig, ugyanis a kaliforniaiak többek közt meghívták a Daring Fireball főszerkesztőjét, John Grubert a főhadiszállásukra, ahol nagyon értékes dolgokat [...]
HusztiD
2017.04.05.
Kiemelt hírek, Mac
226
Legutoljára másfél éve készült egy ehhez hasonló felmérés, ahol arra keresték a választ, hogy melyik a világ legintimebb márkája. Ekkor ugyan csak az Egyesült Arab Emírségek emberei kapták a főszerepet, azonban az MBLM legújabb kimutatásában az Emírségek mellett az Egyesült Államokat és Mexikót is figyelembe vette. Összesen 6 ezer embert kérdeztek meg. Több kérdés volt [...]
HusztiD
2017.04.04.
Apple, Egyéb
225
A Wall Street Journal nem olyan régen arról számolt be, hogy India kormánya elutasította az Apple kérelmeinek zömét, viszont ezzel párhuzamosan megindulnak a gyártási folyamatok. Mondhatni hónapok óta olvashatunk híreket arról, hogy az Apple hogyan szeretné az indai piacot meghódítani, de eddig nem igen voltak zökkenőmentesek a próbálkozásaik. A legújabb infók szerint a kormány ugyan [...]
HusztiD
2017.04.03.
Apple
99
Az utóbbi hónapok folyamán igencsak rágyúrtak az almások az App Store-ra, hiszen már hetekkel ezelőtt olvashattunk, hogy mennyi változás történt. Legutóbb például arról adtunk hírt, hogy közel 200 ezer appot törölhetnek a digitális áruházból, most viszont a VentureBeat újabb infókat közölt le. A beszámoló szerint az almások az elmúlt egy hónapban szigorítottak. Mostantól egy fejlesztő [...]
HusztiD
2017.03.30.
App Store, Apple, Kiemelt hírek
225
Párszor már olvashattunk arról, hogy az Apple idővel egy újabb termékkel kíván piacra lépni, ez pedig nem más, mint az okosszemüveg. Ennek kapcsán Tim Cook adott rejtett utalásokat, hiszen a korábbi interjúi során folyamatosan feljött a kiterjesztett valóság témája. A legújabb hírek szerint az almások már több, mint egy éve fejlesztik az okosszemüveget. Mi több, [...]
HusztiD
2017.03.29.
Apple, Pletykák
235
Ha Kínáról van szó, akkor bizony az előző év folyamán sem volt rest az Apple, ugyanis Tim megígérte, hogy új kutatóközpontot hoznak létre. Most újabb infókat kaptunk, hogy a kaliforniai vállalat újabb beruházásokat tervez 500 millió dollár értékben. Ebből a pénzből összesen két új irodát nyitnak meg, melyek közül az egyik Sanghajban, míg a másik Szucsouban [...]
HusztiD
2017.03.22.
Apple
94
Az iOS 10 megjelenésével az Apple teljesen újraszabta az iMessage szolgáltatást. Mondhatjuk úgy is, hogy az addig szürke üzenetküldő szolgáltatásukba hangulatot vittek, hiszen stickerektől kezdve rajzokon át bármit küldhetünk barátainknak. Erről pedig készítettek is egy remek videót. Az Apple tegnap este folyamán feltöltött egy új egyperces és nagyon hangulatos reklámot a YouTube csatornájukra. Az egész [...]
HusztiD
2017.03.14.
iOS, iPhone, Videók
160
Nem olyan régen értesítette az Apple a fejlesztőket arról, hogy kukába dob minden olyan alkalmazást, amelyek úgynevezett “hot code push” SDK-t alkalmaznak. Tudjuk nagyon jól, hogy az App Store-ban úgy jelenhet meg egy alkalmazás, ha azt előtte az almások engedélyezik. Erre azért van szükség, mivel így kiszűrik az adathalász programokat, valamint nem engednek mindenféle minősíthetetlen [...]
HusztiD
2017.03.10.
App Store, Egyéb
213