A hétvége folyamán már beszámoltunk, hogy kiszivárogtak bizonyos képek, amelyek a nagyobbik iPhone 6 kijelzőjét ábrázolják. Ezek alapján kiderült, hogy 2915 mAh-es akksit kaphat a készülék, amely alapján remélhetően nem lehet majd panaszunk az üzemidőre. Ezek után nem is olyan sokkal pedig megérkeztek az újabb képek, melyeken már a szóban forgó okostelefon kisebbik testvérének az [...]
HusztiD
2014.08.18.
Apple, iPhone
2 493
Legalábbis ezt állítják a kínai források, az értesüléseket rájuk hivatkozva az Apple Daily hozta le. Az elmúlt pár nap folyamán is pörögtek az események: két új modellt regisztráltak Thaiföldön, újabb képek jelentek meg az alkatrészekről és az is kiderült, hogy 25 millió telefont gyárt le idén a Pegatron a fő gyártó Foxconn mellett. A legújabb információk [...]
HusztiD
2014.08.16.
Apple, iPhone
3 703
Legalábbis ez derült ki a GforGames legújabb cikkéből, akik általában a legfrissebb, egyenesen Ázsiából származó híreket közlik le. Korábban egyébként már pletyka szinten felmerült, hogy 1810 mAh-es akkumulátort kap a 4.7 colos iPhone 6, hiszen a kiszivárgott fotók alapján ezzel tesztelték a szóban forgó okostelefont. A mostani hírek szerint egy kicsivel jobb egységet kaphat a [...]
HusztiD
2014.08.07.
Apple, iPhone
2 772
Amikor az Apple 2007-ben bemutatta az iPhonet, az forradalmasította az okostelefont és a technológiához fűződő viszonyunkat. A Tesla valami hasonlót tesz-fog tenni az autóiparral és az energiapiaccal. Mikor az öt milliárd dolláros beruházást jelentő gigagyára 2017-ben megnyitja kapuit, az valószínűleg nem csak az autopiacot rázza majd fel, de egészen hosszútávú hatásai is lehet majd egy [...]
Skarp
2014.07.14.
Apple, Egyéb, Kiemelt hírek
804
Rövid kihagyást követően megint itt van az iDoki heti akciója. Most kaptuk a hírt, hogy jövő héten újra egy nagy népszerűségnek örvendő javítás lesz akciós: az iPhone 4, iPhone 4S és iPhone 5 készülékek akkumulátorának cseréje. Eleged van a gyorsan lemerülő készülékedből? Visszasírod a gyári készenléti időket? Nem kell mindenhova magaddal hurcolnod a töltőkábelt és [...]
Skarp
2014.07.11.
Apple, iDoki, Kiemelt hírek
2 320
A töménytelen pletyka után érkezett egy újabb a kínaiaktól, akik állítólag tudják, hogy milyen akkumulátor kap majd helyet az Apple következő csúcskészülékeiben. Ha igazak a szóbeszédeik, akkor sajnos van egy rossz hírünk, ugyanis nem biztos, hogy sokkal jobb lesz a következő telefonok üzemideje, mint a mostaniaké. A 4.7 colos telefon elvileg egy 1800-1900 mAh-es akksit, [...]
HusztiD
2014.07.09.
Apple, iPhone
1 816
Aki a tavalyi 2013-as MacBook Air modellek egyikével rendelkezik, az valószínűleg már tapasztalta a problémát, ami miatt hamar lemerül a gépe. A hiba az volt, hogy ha lecsuktuk a MacBook-ot fedelét, akkor a gép üzemideje sokkal gyorsabban csökkent, mint ahogy annak alap esetben kellett volna. A visszajelzések hatására az Apple most kiadta a MacBook Air [...]
HusztiD
2014.06.10.
Apple, Mac
390
Ahogyan véget ért a WWDC láz, úgy kezdenek el újra felbukkanni az Apple következő telefonját érintő szóbeszédek. A legújabb hírek az 5.5 colos phabletről szólnak, melyek szerint idén csak korlátozott darabszámban lesz az elérhető. Az eddigi pletykák 80 millió telefont vártak az idei évre, de a mostani információk megcáfolják azt, ugyanis ennek csak a negyede [...]
HusztiD
2014.06.05.
Apple, iPhone
2 837
Két hete már megtudhattuk egy híres elemzőtől, hogy mikor és mit várhatunk idén az Apple-től. Ming Chi Kuo elemző szerint valamikor a harmadik negyedév végén érkezhet a 4.7 colos új iPhone, majd rá 3 hónapra az 5.5 colos nagytestvére. Erről korábban már több pletyka is beszámolt, hogy csúszni fog a nagyobbik telefon megjelenése, ám a [...]
HusztiD
2014.04.23.
Apple, iPhone
2 716
A hétvége folyamán már szót ejtettünk egy új szabadalomról, melynek értelmében a telefonok üzemidejét némileg növelni tudnák egy új módszerrel. Hogy ismételten a témánál maradjuk, ezúttal a DigiTimes értesülései támasztják alá, hogy az idén érkező új iPhone akkumulátorát már nem a kínai munkások rakják össze kézzel, hanem az amerikai robot gyártósorokról fognak lejönni. Nem árt, [...]
HusztiD
2014.03.24.
Apple, iPhone
1 158
A Which? Tech Daily csapata letesztelt pár tabletet, hogy megnézzék melyik bírja tovább egyetlen feltöltéssel az órákon át tartó használatot. A tesztben három iPad, két Amazon, egy Google, egy Samsung és egy Tesco tablet vett részt. A próbatétel során először azt vizsgálták meg, hogy mennyit lehet internetezni, majd azt, hogy hány perc videót nézhetünk meg [...]
HusztiD
2014.02.15.
Apple, iPad
868
Több olyan esetről is hallhattunk már, amikor a telefonok valamilyen rejtélyes módon felrobbantak az emberek kezében használat közben, vagy éppen a zsebben kaptak kisebb lángra. A mostani eset is hasonló, ám itt nem keletkezett kár a telefon tulajdonosában, csak magában a készülékben. Egy cseh oldal számolt be az esetről, ahol egy iPhone 3Gs-t repesztett ketté [...]
HusztiD
2014.02.01.
Apple, iPhone
5 472
Ha úgy érzed az iPhone-od akkumulátor teljesítménye nem a legoptimálisabb, ne habozz, hozd be iPhone 3G/3GS vagy iPhone 4/4S készüléked valamelyik szervizünkbe és most akciósan cseréljük Neked az akkumulátorát! iPhone 3G/3GS akkumulátor csere bruttó 4.990 Ft iPhone 4/4S akkumulátor csere bruttó 5.490 Ft Az akció 2013. november 16-áig tart. – iPhoneHungary Rövidhírek – [...]
Helme
2013.11.11.
Apple, iPhone
5 937
Az Apple hivatalos tájékoztatása szerint a hiba az iPhone 5S tulajdonosok meglehetősen kis részét érinti. Igaznak bizonyultak azon korábbi híresztelések, miszerint néhány felhasználó gyári hibával rendelkező iPhone 5S-t kapott kézhez. Az említett problémával rendelkező készülékek akkumulátorának feltöltése drasztikusan több időt vesz igénybe, ha pedig fel is töltődtek, rendkívül gyorsan lemerülnek. Adta hírül a The New [...]
Dan
2013.10.31.
Apple, iPhone
4 683
Miközben a fél világ az új MacBook Pro-k teljesítményéről beszél, addig az iFixit aggasztó tényekre hívja fel a figyelmet az új noteszgépekkel kapcsolatban. Az újonnan megjelent Apple-termékek belső elemzésével foglalkozó iFixit csapata, a mostanra megszokottnak mondható tesztjében ezúttal mélyreható vizsgálatnak vetette alá a cupertinoiak legújabb 15 colos MacBook Pro-ját is. A teszteket végző Miroslav Djuric [...]
Dan
2013.10.27.
Apple, Mac
1 799
Miközben az OS X Mavericks-re frissítők száma rohamosan nő, idő közben alapos teszteknek is alávetették az Apple nemrég megjelent új asztali operációs rendszerét. Amennyiben MacBook Air-rel rendelkezünk, s ráadásul a 2013-as változattal, úgy mindenképp érdemes fontolóra venni az új OS X Mavericks-re való frissítést – hívja fel a figyelmet az Ars Technica egyik munkatársa. Alapos [...]
Dan
2013.10.26.
Apple, Mac, OS X
1 327
Az iOS 7-használók közül egyre többen panaszkodnak az új oprendszer szoftveres hibái mellett a gyorsan merülő akkumulátorra. A probléma orvosolására egy hasznos tippekből álló összeállítást készített az egyik neves Apple-blog, melyek betartásával jelentősen növelhetjük telefonunk vagy táblagépünk üzemidejét. Parallax effekt Az iOS 7 egyik leglátványosabb újdonsága a Parallax effekt, mely bár valóban impozáns hatást nyújt [...]
Dan
2013.09.24.
Apple, Egyéb
11 965