Immáron két hete, hogy lezártuk a 2015-ös évet, aminek hatására érdekesebbnél érdekesebb felméréseket várhatunk. Ezúttal a Jupiter Research jött a számításaival, amelyből kiderült, hogy az előző év bizony az Apple Watch éve volt. Legalábbis a számításaik arra adnak utalást, hogy a viselhetők piacának 51,5 százalékát hódította meg az almás vállalat, amivel megközelítőleg 8,8 millió okosórát [...]
HusztiD
2016.01.13. 15:05
Apple Watch
265
Ahogyan megszokhattuk, az Apple bizonyos időközönként frissíti a fejlesztői oldalát, ahol többek között olyan információkat tudhatunk meg, hogy milyen a mobil operációs rendszerek megoszlása. Legutóbb még karácsony előtt számoltunk be, akkor kicsikét stagnált a kilencedik főrendszer elterjedtsége, de most az ünnepek után 4 százalékot javult a helyzete. Immáron az iOS készülékek háromnegyedén található meg a kilencedik [...]
HusztiD
2016.01.13. 07:13
iOS
324
A hírek szerint az Apple felvásárolta az AU Optronics vállalatot, akik korábban már LCD kijelzőket biztosítottak az almások számára. Hivatalos megerősítés ugyan nem érkezett az Apple felől, ugyanakkor a gyártó sem kívánta kommentálni az esetet. Az AU Optronics viszonylag ismert, hiszen kínai vállalatok, akárcsak a Huawei készülékei számára gyártottak le kijelzőket. Az információk alapján a kijelzőkkel [...]
HusztiD
2016.01.13. 07:12
Apple
289
Az elmúlt hetek folyamán nagy port kavart a hír, mely szerint jack csatlakozó nélkül érkeznek az iPhone 7 modellek. Lehet vitatkozni, hogy milyen lépés lenne ez az Apple részéről, ugyanis a 3,5 milliméteres jacket már több évtizede használják az emberek. Azt meg mint tudjuk, az Apple szeret újdonságokat bevezetni, illetve elhanyagolni olyan technológiákat, melyek már [...]
HusztiD
2016.01.13. 07:10
iPhone, Kiemelt hírek
476
A nem olyan régen megjelent negyedik generációs Apple TV-re végre megjelent a sokak által használt és közkedvelt VLC médialejátszó. Bizonyára sokan ismeritek és használjátok akár napi szinten, hiszen minden operációs rendszerre elérhető a lejátszóprogram, legyen szó akár Windows-ról, OS X-ről vagy iOS-ről. A VLC ugyanazt kínálja, amit már megszokhattunk. A tonnányi funkció mellett a program olyan [...]
HusztiD
2016.01.13. 07:08
Apple
636
A tegnapi naphoz képest ma több alkalmazás van a terítéken, így érdemes ezúttal is szétnézni. Sőt, a Rambo játékra sem árt egy pillantást vetni, hiszen aki John Rambo bőrébe bújna, az most 3 euróval olcsóbban megteheti. Leértékelt alkalmazások Újonnan megjelent alkalmazások [...]
HusztiD
2016.01.13. 07:07
Apple, Játékok
394
Végre-valahára az Apple egyre több mindent oszt meg a CarPlay kapcsán. Anno az iOS 7.1 megjelenésével debütált az iOS in the Car funkció, amelyet a későbbiek folyamán már CarPlay-ként ismerhettünk meg. Lényege pedig, hogy az ezt támogató kocsikba beköltözött az Apple operációs rendszere, amivel nem csak zenéket hallgathatunk, de hívásokat kezdeményezhetünk, üzenetet küldhetünk, használhatjuk az [...]
HusztiD
2016.01.12. 13:14
Apple, Kiemelt hírek
3 180
Az előző év végén már nem egyszer hallhattunk a vízállóságról kapcsolatban. Legutóbb például egy újabb Apple szabadalom látott napvilágot ennek kapcsán. Sőt, már a szeptember folyamán megjelent iPhone 6s és 6s Plus is eléggé jól bírta a vizet, amiről a kaliforniai vállalat hivatalosan ugyan nem számolt be. Már ekkor érezhető volt, hogy az Apple egyre [...]
HusztiD
2016.01.12. 13:13
iPhone
1 545
A gazdag, egyedülálló férfiak imádják az Apple Watch-ot, de ha kiöltöznek és randira mennek, akkor bizony a jó öreg Rolex óra lehet a nyerő. Többek között ez derült ki a Luxy app legutóbbi felméréséből. Tudni érdemes az alkalmazásról, hogy ez a felsőbb réteget célozza meg, s ahogy ők is reklámozzák, a milliomosok randihelye (vagyis egy Tinder [...]
HusztiD
2016.01.12. 13:12
iPhone
631
Lassan már mi magunk sem tudjuk, hogy hányszor számoltunk már be az új 4 colos iPhone érkezéséről. Eddig a pletykák zöme iPhone 6c-ként hivatkozott rá leginkább, de hallhattunk már 7c-ről egyaránt. A MyDrivers az utóbbi időben nagyon sok információt csöpögtetett a 4 colos készülékről, most pedig arról számoltak be, hogy iPhone 5e-ként fog piacra kerülni. Miért [...]
HusztiD
2016.01.12. 12:00
iPhone, Pletykák
1 316
Az egykor szebb napokat megélt BlackBerry vállalat vezérigazgatója, John Chen hangot adott a véleményeinek, melyben azt fitogtatta, hogy miért nem jó az a politika, amit az Apple folytat. Az elmúlt hónapok folyamán többször hallhattunk már, hogy az Apple-t arra köteleznék a kormányzatok, hogy törjék fel saját rendszereiket annak érdekében, hogy esetekben egy-egy gyanús személyt lenyomozhassanak. [...]
HusztiD
2016.01.12. 09:59
iPhone, Kiemelt hírek
253
A tavaly októberben mozikba került Steve Jobs film nem örvendezett valami nagy népszerűségnek. Hétről hétre arról adtunk hírt, hogy mennyire alul teljesítette a várakozásokat, amivel egyenesen bukásnak nyilvánították a filmet. A számítások alapján az lett volna az optimális, ha 120 millió dollárt hoz a konyhára, azonban a cikk írásakor is csupán 17,7-et teljesített. Természetesen voltak [...]
HusztiD
2016.01.12. 09:00
Egyéb
167
A mai napon is vannak leértékelések, ám a megszokottnál kicsit kevesebb alkalmazás kapott ma szerepet. Ezen felül ma nincsenek újonnan megjelent alkalmazások, így csak a leértékeltek közül tudtok választani. Remélhetően holnapra már több akció vár ránk! Leértékelt alkalmazások [...]
HusztiD
2016.01.12. 08:21
Apple, Játékok
407
Az elmúlt órában az Apple mindenből új bétafrissítést tett elérhetővé. Jó hír, hogy az új béták hasznos újdonságokat hoztak, így pár szóban leírjuk, hogy miket kaptunk. Kezdjük rögtön a legérdekesebbel: az iOS 9.3 első bétájával. Az egyik legjobb újítás, hogy megjelent a multi-user, azaz a több felhasználói fiók funkció. Régóta vártuk már, de végre megjelent, ám érdemes [...]
HusztiD
2016.01.11. 20:12
iOS
1 059
Az Apple Music szolgáltatás elindulása óta eltelt hat hónap. Ez idő alatt olyan nagy népszerűségre tettek szert az almások, amelyre még a szakértők sem gondoltak volna. Itt érdemes szót ejteni az egyik decemberi elemzésről, melyben Mark Mulligan elemző tippelte azt, hogy a 2015-ös év végére 8, míg egy évvel később 20 millió előfizetője lesz az új zeneszolgáltatónak. [...]
HusztiD
2016.01.11. 13:23
Apple Music, Kiemelt hírek
238
Ha gyerekmunkáról van szó, akkor az sokak számára lehet kellemetlen téma. Nem csak nekünk embereknek, hanem a nagyvállalatok számára egyaránt, amiből az Apple sem képez kivételt. Korábban már olvashattunk olyan hírekről, hogy az Apple kínai partnereinél fiatalkorú gyerekeket alkalmaznak, ami egyaránt rosszul hat a kaliforniai vállalatra. Ezúttal az Apple CFO-ja, azaz Tim Cook jobb keze, [...]
HusztiD
2016.01.11. 13:22
Apple, Egyéb
135
A tavalyelőtti egyik legnagyobb tech hír az volt, mikor az Apple felvásárolta a Beats Electronics-ot. Részben ez is nagy szerepet játszott az Apple Music szolgáltatás elindulásában, azonban hardveresen nem nagyon történtek újítások. A legújabb szóbeszédek szerint hamarosan sor kerül erre, hiszen az Apple egy teljesen vezeték nélküli (még csak egy kábel sincs a jobb és bal [...]
HusztiD
2016.01.11. 13:20
Apple, Egyéb
719