Német lapértesülések szerint az Apple megvagdosná német Store-eladói szeptemberi szabadságolásait, ami a közelgő terméklaunchoknak tudható be. Bár a lépést Berlinben szellőztette meg a sajtó, valószínűleg globális megoldás lehet így az iPhone 6 és a többi termék indulásának árnyékában. Nem egyedülálló a dolog – tavaly szeptember 15 és 28 között nem vehettek ki szabadságot az AppleCare [...]
Skarp
2014.05.14.
Apple, iPhone
346
Sokáig az egyik leghangosabb érv az iOS mellett a külsős alkalmazások mennyisége és minősége volt, azonban idővel az Android is felépítette maga alkalmazásboltját. Hat, a Columbia Egyetemre járó diák most úgy néz ki, véget vethet az ilyen és ehhez hasonló vitáknak. Cidernek elnevezett szoftverük gyakorlatilag átveri az appokat, elhitetve velük, hogy iPhone-on, vagy iPad-en futnak. [...]
Skarp
2014.05.14.
Apple, iOS
880
Múlt hónapban jött a hír, hogy újra lehet licitálni egy közös ebédre Tim Cookkal, aminek értékét 100 ezer dollára saccolták. A bevételek persze jótékonysági célokra mentek. A CharityBuzz beszámolója alapján a kereslet jóval nagyobb lehetett, hiszen az összeget sikerült egészen 330 ezerig feltornázni. Mivel a jótékonysági aukciókra szakosodott oldal szabályzata miatt nem mutatják a végső [...]
Skarp
2014.05.14.
Apple, Egyéb, Tim Cook
147
Egy zenész posztolta a Beats Musictól kapott royalty-számláját, ami ha igazi, bizonyítja, hogy a vásárlás célja nem a júzerbázis megszerzése volt (ezt mondjuk eddig is sejtették páran). Az első negyedéves jogdíjakat tartalmazó számla alapján márciusban, a számla kiállításakor 110 992-n állt a számláló. Ahogyan a BusinessInsider is megjegyezte, a helyzet nem ennyire egyszerű, hiszen az [...]
Skarp
2014.05.13.
Apple, Egyéb
367
Mindannyian emlékszünk arra, hogy Steve halála előtt megkérte utódját, ne kövesse őt az útján, hallgasson a saját megérzéseire, menjen a saját feje után. Tim pedig úgy döntött, magáévá teszi a “Think different” szlogent. Arra, hogy mennyire más stílusban vezeti az Applet, a legtökéletesebb példa a Beats felvásárlása. 3,2 milliárd dollár – bár az eddigi legdrágább [...]
Skarp
2014.05.13.
Apple, Egyéb, Steve Jobs, Tim Cook
679
A legújabb hírek szerint az iPhone 6 már rendelkezhet NFC chippel, amit sokan nem tartanak nagy horderejű dolognak vagy technológiának, de számos szakértő úgy véli, az Apple hajlandóságának hiánya az protokoll adaptációjára volt a fő akadálya a terjedésnek. A drótot a BrightWire adta le, ahol úgy tudják, már a legnagyobb kínai bankokat is felkérték a [...]
Skarp
2014.05.12.
Apple, iPhone
791
Hiába a több éves jogi huzavona, úgy tűnik a Samsung beszállítói pozíciói sértetlenek. A CNET adatai szerint ugyanis az Apple az LG-ről váltva ismét a koreaiakat tette meg fő kijelzőbeszállítójává iPad Air és retinás iPad készülékei esetében. 2013 utolsó negyedévében még 61 százalékát gyártotta az LG az összes panelnek, ez mára már csak 38 százalék. [...]
Skarp
2014.05.12.
Apple, iPad
365
Alig pár napja számoltunk be arról, hogy az iPhone 4 forgalmazását Indiában pár hónap után leállítják, erre itt a hír, hogy júniustól az 5C 8 gigás verzióját tervezik piacra dobni a szubkontinensen. A cég a 30-40 ezer rúpiás (110-150 ezer forintos) szegmenst próbálja meghódítani – ebben jelenleg a Samsung és a Sony a nyerők. A [...]
Skarp
2014.05.12.
Apple, iPhone
427
Ugyan pénteken történt, de mindenképpen érdemesnek láttuk közlésre: a mostanság dívó módszert alkalmazva megint egy autóval hajtottak be egy Apple boltba, ezúttal a kaliforniai Berkeleyben, a 4th Streeten a reggeli órákban. Az AppleInsider közölt is róla képeket. Az eredetileg balesetnek tűnő incidensről utólag kiderült, hogy valószínűleg egy betörés része volt. A jármű közvetlenül a főkapuba [...]
Skarp
2014.05.12.
Apple, Egyéb
341
A Wall Street Journal értesülései alapján a küszöbön álló 3,2 milliárd dolláros üzlet megvalósulása esetén a két alapító,Dr. Dre és Jimmy Iovine is a vezetőség részévé válik, utóbbi még az Interscope Records elnöki székéről is lemond. Azt egyelőre nem tudni, hogy alkalmazotti viszonyba kerülnek-e, de ez kevésbé valószínű, ismerve Dre és Iovine egyéb elfoglaltságait. Iovine [...]
Skarp
2014.05.11.
Apple, Egyéb
454
Egy az okostelefonok kívánatosságát és a velük való elégedettségét mérő, dél-koreai vásárlói felmérés eredménye alapján hatalmas előnnyel veri az iPhone a fentebbi kategóriákban a helyi konkurenciát: a Samsungot, az LG-t és a Pantech-et. – írja az AppleInsider. A Marketing Insight nevű, direkt ilyen kutatásokra szakosodott helyi vállalat különböző faktorokra adott részpontszámokból összesít egy 1000 pontos skálán. Az [...]
Skarp
2014.05.11.
Apple, iPhone
904
A Beats felvásárlása kapcsán újra felmerül a kérdés, vajon a zeneipar egykori felkavarója valóban lemaradt és utólag próbál már meglévő piaci trendekhez alkalmazkodni? Az iTunes zenebolt 2003-as elindulása hatalmas fordulatot hozott és teljesen átformálta a zenei piacot, új gazdasági modellt behozva a számonként megvásárolható konstrukcióval – teljesen elszippantva a profitot az albumokat 15 dolláros áron [...]
Skarp
2014.05.09.
Apple, Egyéb
459
A legtöbbek által csap szappantartónak és ragtapasznak csúfolt, igencsak megkérdőjelezhető esztétikummal rendelkező S5 külcsínjét a vevők és a szakma is elég ambivalensen fogadta. Ennek eredményeképpen a mobilkészülékekért felelős dizájfőnököt, Chang Dong-hoon-t leváltották helyettesével, Lee Min-hyouk-kal. Dong-hoon a hírek szerint jó multis szokáshoz híven felfelé bukott, s a Samsung egységes formanyelvéért fog felelni a jövőben, legalábbis [...]
Skarp
2014.05.08.
Apple, Egyéb
2 908
Katie Cotton visszavonulását ma jelentette be a cég. Bár neve csak kevesek számára cseng ismerősen, a PR-főnök az utóbbi 18 évét a vállalatnál töltötte. Olyan termékek elindulása előtt egyengette az utat kommunikáció frontján, mint az iPhone vagy az iPad. A Steve Jobs és most már Tim Cook bizalmasaként közismert szakember tartotta kezében a médianarratívát az [...]
Skarp
2014.05.08.
Apple, Egyéb
263
A The Times of India arról számolt be, hogy a szubkontinens piacára januárban bevezetett iPhone 4 forgalmazásának leállításáról döntött az Apple. A három legfőbb partner felé hamarosan le is állítják a szállításokat, így a megmaradó készleteken kell osztoznia az indiai vevőknek. Kicsit furcsa a pár hónapos bevezetés, bár sokan már azt sem értették, hogy egyáltalán [...]
Skarp
2014.05.07.
Apple, iPhone
887
Mostanság minden az új iPhone-ról, az Apple TV-ről, meg az iWatchról szól, de érdekes kérdéseket vet fel az iPod lehetséges sorsa is. Az Apple második reneszánszának egyik elindítóját 2001-ben mutatta be Steve, különböző változataiból tízmilliószám adtak el, dollármilliárdokat hozva az Applenek és megágyazva az iPhone, majd az iPad sikerének. Bár rengeteget köszönhet a termékcsaládnak a [...]
Skarp
2014.05.07.
Apple, iPod
1 409
A Weibo beszállítói forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy az egyre magasabbra szökő zafírüveg árak limitálhatják a nagyobb kijelző iPhone gyártási volumenét. A zafíros kijelző anyagára 280 dollár körül van, ami jelentős ugrás az 5S 44 dolláros 4 hüvelykes Retina kijelzőjéhez képest. Ráadásul közel ötven százalékos árnövekedést is jelenthet, így kitolva a telefon árát a vevők [...]
Skarp
2014.05.06.
Apple, iPhone
1 869