Az Apple Internet Szoftver és Szolgáltatás részlegének vezetője bekerült a Ferrari igazgatói tanácsába. A Ferrari egy sajtóközleményben jelentette be, hogy Eddy Cue, aki az Apple-nél már átvette a Siri és a Maps fejlesztésének felügyeletét, bekerült a legendás autógyártó igazgatói tanácsába. Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke üdvözölte Cue felvételét. „A hatalmas tapasztalat, amit az internet dinamikus, [...]
NZsolt
2012.11.08.
Apple, Egyéb
341
Mindösszesen pár napja jelent meg az Apple legújabb stabil, iOS operációs rendszere, melyet a felhasználók többsége nagyon dicsér. Azonban az almás vállalat szinte egyből kiadta a fejlesztőknek szánt 6.1-es változatot, ami tartalmazni fog pár újdonságot. Most ismételten új funkció látott napvilágot, aminek egyelőre csak a tengerentúlon örülhetnek majd. Az iOS frissítéssel olyan finomságok érkeznek (sajnos [...]
NZsolt
2012.11.07.
Apple
2 468
A Reuters jelentése alapján az EU készen áll, hogy lezárja az Apple és különböző kiadók körül kirobbant kartellbotrányt követő nyomozást. A gyanú szerint az Apple és több, e-book kiadással is foglalkozó cég összejátszott, hogy más vállalatok (például az Amazon) ne tudják olcsóbban adni az elektronikus könyveket. Az Apple konkrétan 30%-os kedvezménnyel adta a kiadók által [...]
NZsolt
2012.11.07.
Apple, iPad, Rövidhírek
644
Soha többé Google Maps App? Ha falra másztál az Apple Maps-től, akkor most kapaszkodj meg jó erősen. Egyes források úgy tudják, a cég teljesen ki akarja zárni a Google szolgáltatását az iOS-ból. Mint az már köztudott, az Apple térképes alkalmazása annyi hibát tartalmazott, hogy még egy elnéző nagymama is csóválta volna a fejét, (utak a semmibe, [...]
NZsolt
2012.11.06.
Apple, iPhone
1 364
Az iFixit csapata nem gatyázott, hanem nekiugrott az új iPad Mini-nek, és úgy levetkőztették, mint a pinty. Az első különbség, amire felfigyeltek, hogy ez az első olyan iOS-t futtató eszköz, amelybe kettő hangszórót is bele tudtak tuszkolni. A dolog nyitja az átalakított csatlakozóban rejlik, ugyanis az iPad Mini már 80%-kal kisebb csatlakozóval érkezik (csak úgy, mint [...]
NZsolt
2012.11.05.
Apple, iPad
1 640
Elvesztette az Apple a mexikói iFone telekommunikációs céggel folytatott pert. Az Electronista úgy értesült, hogy az eljárás azért indult 2009-ben, mert az Apple szerint a mexikói szolgáltató busás haszonra tett szert azzal, hogy neve hasonlít a világszerte nagy megbecsülésnek örvendő készülékre (valamint, hogy a hasonló hangzású név ne zavarja össze az embereket), s megpróbálta jogi [...]
NZsolt
2012.11.04.
Apple, iPhone
1 065
Amikor az Egyesült Királyság Felsőbírósága hivatalosan is ítéletet hirdetett az Apple és a Samsung táblagépek között kirobbant perében, kötelezte az Apple-t, hogy honlapján nyilvánosan is bocsánatot kérjen, illetve hirdetésekben is „reklámozza” az ítéletet. Erre azért volt szükség, mert a döntés értelmében hivatalossá vált, hogy a Samsung Galaxy tabletjeihez nem másolták az iPad design-ját, a per [...]
NZsolt
2012.11.04.
Apple, Egyéb
1 364
Egy összehasonlító tesztben küldte ringbe a TUAW az Apple és a Google alkalmazását. A teszt során különböző szempontokat vettek figyelembe; a keresés sebessége, a találat minősége egyaránt számított. Az eredmény roppant érdekes.Kiderült: a Siri-nek még néha van mit tanulnia a beszédfelismerésről, mert a Sandy hurrikán parancsra ő valamiért Sanda-t keresett, míg a Google-alkalmazás elsőre eltalálta, [...]
NZsolt
2012.11.02.
Apple, iPhone
1 647
Scott Forstall (iOS software Senior Vice President) kirúgásával egy időben az Apple csapata egy visszatérőt is üdvözölhet, méghozzá Bob Mansfield személyében. A cégben már veteránnak számító Masfield idén nyáron vonult nyugdíjba- hogy aztán nyolc héttel később visszatérjen. A TUAW szerint Mansfield nem magától döntött úgy, hogy alig két hónap után feladja a nyugdíjas életet – [...]
NZsolt
2012.11.02.
Apple, Egyéb
604