Uzsis zacsiban luxus Zsuk Slusszk…izé…Siri. A CES-en a Tuaw munkatársait nyűgözték le a Viper nevű cég standjánál. A főleg autós kiegészítőkre szakosodott vállalkozás ugyanis kifejlesztette a “SmartStart” névre keresztelt terméket, melynek lényege, hogy mostantól a Siri segítségével is el lehet indítani az autót. A rendszer kb 140-300 dollár között szerezhető be, (ez a gépjármű márkájától, [...]
NZsolt
2013.01.17.
Apple, Kiegészítők
1 816
Novemberben mutatták be a közönségnek a Surface-t. Novemberben mutatta be a cég az ajtót Steve Sinofsky-nak, aki nélkül egyébként nem lenne sem Windows, sem Internet Explorer, sem Outlook, sem SkyDrive. Sinofsky most “visszaintett”, alig két hónap után már iPhone-ról küldte a tweeteket, ami egy húsz éven átívelő Microsoftos életpályával viszonylag szemtelen húzásnak számít. A volt [...]
NZsolt
2013.01.17.
Apple, iPhone, Rövidhírek
1 225
Az ún. “nanocoating” nem ismeretlen fogalom a kütyük terén, évek óta próbálkoznak azzal, hogy elektromos készülékeinket megóvják a víztől. A Santa-Ana beli Liquipel nevű cég most Las Vegasban, a CES-en mutatta be, hogy ők igenis meg tudják ezt valósítani. Tavaly már bemutatták a cég nevével megegyező nevű terméket, ám idén tovább mentek: azt állítják, hogy [...]
NZsolt
2013.01.12.
Apple, iPhone
3 604
A Beats Audio elnöke, Jimmy Iovine nemrég elmondta: három éven át próbálta meggyőzni Steve Jobs-ot, hogy az Apple-nek el kéne indítani egy feliratkozás-alapú zeneszolgáltatást, azonban Jobs nem volt hajlandó kockáztatni. Iovine erről abban az interjúban beszélt, aminek fő témája a hamarosan induló szolgáltatásuk, a Daisy volt, melynek kreatív igazgatói székében maga Trent Reznor, a Nine [...]
NZsolt
2013.01.12.
Apple, Steve Jobs
1 906
A Las Vegasban tartott Consumer Electronic Show-n az idén iPhone-tokból annyi van, mint égen a csillag, ám jelenleg úgy tűnik, hogy a Belkin húzta elő a kalapjából a legegyszerűbb és talán legjópofább ötletet. Az iPhone ötödik generációjához készített darabok (számtalan egyéb mellett, mert ugyan az Apple nincs a kiállítók között, a hozzá kapcsolható termékekből – [...]
NZsolt
2013.01.12.
Apple, Kiegészítők, Rövidhírek
933
Az emberi hiszékenység elég nagy ellenség tud lenni, most éppen a slágerterméknek számító iPad-del hülyítettek meg sok naiv embert furfangos csalók. Többen jelezték nekünk is, hogy kaptak egy sms-t, hogy kiválasztották őket az Apple ajándékára. Ezt követően egy honlapra kell menni, ahol az üzenetben kapott kóddal kell igazolni a nyeremény „valódiságát”. A trükk az, hogy [...]
NZsolt
2013.01.10.
Apple, iPad, Rövidhírek
1 901
Jelenleg is tombol Vegasban az év legnagyobb kütyüparádéja, a CES. Az újságírók egymás nyakára lépve próbálják ki az újabbnál újabb technikai őrületeket, most mutatunk kapásból hármat, ami kicsit túlmegy az átlag kiegészítő fogalmán. Elsőnek itt van mindjárt az i-Massager, a kínai E-tek cég jóvoltából. A bőrünkre tapasztott stimulátor különböző erősségű áramütéseket ad, és egy iOS [...]
NZsolt
2013.01.10.
Apple, Kiegészítők
724
A BBC szerint egy meghibásodott iPhone készülék a felelős azért a telefonszámláért, melynek végösszege kb 6,5 millió forint volt. A tulajdonos, Chris Bovis alaposan meglepődött, amikor megkapta a hónap végi elszámolást. Állítása szerint kb. 15 000 forintos számlákat szokott kapni, ehhez képest a hat és fél millió elég nagy ugrás. Amint megkapta a számlát, elvitte [...]
NZsolt
2013.01.10.
Apple, iPhone
3 167
A Nectar mobil power system a CES -1. napján vett le mindenkit a lábáról. Nem kevesebbel dicsekedhet, mint hogy két hétre elegendő tartalékot tud biztosítani elektromos kütyüidnek, (beleérve az iPhone-t, iPad-et, Ebook-olvasót , szóval mindent, aminek USB 2.0 csatlakozója van) mindezt egy zsebbe helyezhető eszköz segítségével. A bevezető ár háromszáz dollár körül mozog, és a [...]
NZsolt
2013.01.10.
Apple, Kiegészítők
2 545
A WSJ szerint 2013 vége körül jöhet az Apple új, kevésbé drága telefonja. A cikk “az ügyben tájékoztatott emberektől” idéz – az újság egyébként már többször adott hírt arról, hogy a zászlóshajónak számító iPhone-ból terveznek egy árban alacsonyabb kategóriát is. A cikk szerint a spórolást a készülék borításán tudják elvégezni, az a polikarbonát bevonat egy [...]
NZsolt
2013.01.09.
Apple, iPhone
2 315
Aki már adott postára terméket, az jól tudja, hogy néha igencsak magasra emelt szemöldökkel és a bizalom legkisebb jelét sem mutatva adja fel a küldeményt, amennyiben az törékeny vagy drága. Esetleg mindkettő. Ezt a problémát hivatott orvosolni a Gazelle egyik szolgáltatása. A cég használt mobiltelefonokat vesz meg, amit postai úton lehet eljuttatni hozzájuk. Azonban egy [...]
NZsolt
2013.01.08.
Apple, iPhone
2 436
A január nyolcadikán rajtoló CES (Consumer Electronic Show) a világ egyik legnagyobb “kütyüparádéja”. Több száz kiállító és több ezer látogató napokon át nézegetheti és próbálgathatja a legújabb technikai vívmányokat. Az Apple-termékekhez szép számmal készülnek kiegészítők, melyeket itt mutatnak be, ilyen például az alábbi DJ-szett, mely kézzel foghatóvá teszi az iPad-es zenekeverést. Az előreláthatólag áprilistól harminc [...]
NZsolt
2013.01.08.
Apple, Kiegészítők
1 230
Nagyon úgy néz ki, hogy 2013 az iPad-es kiegészítők éve lesz. A Los Angeles-i CES-en (Consumer Electronic Shown) számtalan kütyüt mutatnak be kifejezetten Apple-termékekhez. Jelen esetben a Belkin „Thunderstrom Handheld Home Theater” névre keresztelt hibridjét, ami egyszerre iPad tartó, és kihangosító is. A tok dokkolóként is funkcionál, mind a Lightning, mind a korábbi csatlakozóméretekhez igazodva. [...]
NZsolt
2013.01.07.
Apple, Kiegészítők
980
Az Open Road Films bejelentette, hogy a Steve Jobs életéről forgatott film áprilistól kerülhet a mozikba. A Joshua Michael Stern által rendezett, Oscar-díjas operatőrrel forgatott jOBS főszerepét Ashton Kutcher játssza. A történet 1971-től indul és végighalad az Apple alapító életének fontosabb állomásain, egészen 2000-ig, illetve az életében fontos szerepet játszó embereket is megismerhetjük közelebbről – [...]
NZsolt
2013.01.06.
Apple, Steve Jobs
549
Hiába pletykálták ezer helyről, hogy a cupertinói cég megveszi a Waze-t (egy turn-by-turn alapú navigációs szolgáltatás, mely mobiltelefonokra, így az iPhone-ra is elérhető), hogy ezzel turbózza fel a térképes App-ját, úgy tűnik, hogy az egész csak humbug volt. Január másodikán hozta rengeteg oldal piros betűkkel, hogy előrehaladott állapotban vannak a tárgyalások, ám a Waze 750 [...]
NZsolt
2013.01.06.
Apple, Programok
662
Az NPD Group jelentése szerint a fogyasztók a 2011-es karácsonyi szezonhoz (november 18.-december 22.) képest a 2012-es időszakban 6%-kal kevesebb MacBook-ot vásároltak. Elemzők szerint a visszaesés annak köszönhető, hogy a 2012-es szezonban tulajdonképpen nagy újítás nem történt a Mac-ek terén, egyedül a 13 inches, retina kijelzős MacBook Pro számított „nagy dobásnak”. Ehhez képest 2011-ben az [...]
NZsolt
2013.01.06.
Apple, Mac, Rövidhírek
468
Egy kedves történetről kaptunk hírt nemrég. A 107. születésnapját ünnepelte egy angol hölgy december 17-én. Mary Snelling azt állítja: Kevés zsíros étel, dohányzásmentes élet, és reggelenként egy alma segítette őt abban, hogy egészséges maradjon. „Mindig azt mondtam, hogy túl sokat dolgozom azért, hogy a pénzem csak úgy „füstbe menjen” – magyarázta a dohányzás iránti passzivitását [...]
NZsolt
2013.01.06.
Apple, Egyéb
658