Összes bejegyzés: HusztiD

Jony Ive: Svájc bajban van

Jony Ive: Svájc bajban van

Úgy tűnik, hogy az Apple egyik híres vezetőjének sikerült kicsit elszólnia magát, hiszen olyan megjegyzést tett, amely egyértelműen az iWatch bejelentésére utal. Mindezt pont szeptember 9-e előtt pár nappal, amikor bejelentik az új iPhone-okat és a szóbeszédek alapján az Apple okosóráját is. Jony Ive a New York Times értesülései szerint elég magabiztos. Az Apple formatervezési igazgatója [...]

HusztiD 2014.09.04. Apple, Egyéb 12 hozzászólás 918

Az eddigieknél is vékonyabb lesz az új iPad Air

Az eddigieknél is vékonyabb lesz az új iPad Air

Vagy akár mondhatnánk úgy is, hogy az iPad Air 2, ugyanis a pletykák nagyrészt így hivatkoznak rá. Egyelőre atombiztos konkrétumokat nem tudni az új tabletről, csupán különféle szóbeszédek járnak körbe az Apple következő tabletjéről. A Digitimes viszont most egészen új hírekkel állt elő, amely alapján az új jövevény vékonyabb lehet a jelenleg piacon lévő Air [...]

HusztiD 2014.09.04. Apple, iPad 6 hozzászólás 1 125

App Store leárazások – 09.04

App Store leárazások – 09.04

Ismételten összeszedtük a nap leárazásait, amelyek között olyan alkalmazásokat találhattok meg, mint a Runaway második részének az első felvonása. Ennek leginkább a point ’n click játékosai örülhetnek, hiszen most csak 2.69 euróért szerezhető be az egykori PC-s játék. Ezen felül érdemes kipróbálni a Weather Cube-ot, hiszen azt most ingyenesen tölthetitek le, továbbá ajánlott a ProCamera [...]

HusztiD 2014.09.04. Apple, Játékok, Programok 0 db 753

A Microsoft HTC reklámjában is az iPhone az ellenpélda

A Microsoft HTC reklámjában is az iPhone az ellenpélda

Szinte havi rendszerességgel számolunk be mindig valamilyen rivális reklámjairól, hiszen legtöbbször az Apple-t hozzák fel benne vetélytársnak. Általában a Samsung marketingesei állnak elő ilyen videókkal, ám ezúttal a Microsoft és a HTC világított rá a legújabb videójukban, hogy mennyivel jobb az ő készülékük.Eléggé érdekes az alábbi reklám, amely a Microsoft féle személyi asszisztenst, a Cortana-t [...]

HusztiD 2014.09.03. Apple, Egyéb, iPhone 3 hozzászólás 828

Mostantól havonta is előfizethetünk az Office365-re

Mostantól havonta is előfizethetünk az Office365-re

Még március végén számoltunk be arról, hogy megjelent a régóta várt Office for iPad az Apple eszközeire. Hamar népszerű lett a programcsalád, hiszen egy hét alatt több, mint 12 millió letöltést produkált világszerte. Ahhoz, hogy teljes értékűen használni tudjuk a programokat, elő kell fizetnünk az Office365 szolgáltatásra. A baj ezzel csupán annyi volt, hogy csak [...]

HusztiD 2014.09.03. Apple, Egyéb, iOS 2 hozzászólás 327

Kínában már több ezren előrendelték a még be sem jelentett iPhone 6-ot

Kínában már több ezren előrendelték a még be sem jelentett iPhone 6-ot

Ugye mindenki tudja, hogy egy hét múlva ilyenkor már lehull a lepel az almások következő telefonjairól? Mert a kínaiak még nincsenek ezzel teljesen tisztában, hiszen az elmúlt napok folyamán több ezer előrendelést adtak le az Apple következő telefonjaira. Az iPhone 6 Keynote-ot egyébként magyar idő szerint jövőhét kedden, este 7 órakor tartják majd. A történet [...]

HusztiD 2014.09.03. Apple, iPhone 6 hozzászólás 1 527

Elérhető az OS X Yosemite Developer Preview 7

Elérhető az OS X Yosemite Developer Preview 7

Két hete, kedden jelent meg az OS X bétájának hatodik kiadása, amelyet most a hetedik követ. A Developer Preview 7-et az Apple a tegnap esti órákban tette elérhetővé a fejlesztők számára és pár újabb apróságot sikerül kijavítaniuk az előző verzió óta. – új ikonok a beállításokban – kicsit átszabták a Menu Bar-t, vékonyabbak lettek a [...]

HusztiD 2014.09.03. Apple, OS X 5 hozzászólás 383

App Store leárazások – 09.03

App Store leárazások – 09.03

Ahhoz képest, hogy szerda van, eléggé szűkös a felhozatal, hiszen ma csak kisebb alkalmazásokat értékeltek le a fejlesztők. Nem kérdéses, hogy a nap leárazása a Worms 3, amelyet 4.49 euró helyett csak 0.99-ért vásárolhattok meg most. Érdemes a többi applikációt is megnézni, hiszen akad még egy-két hasznos darab a kínálatban. [...]

HusztiD 2014.09.03. Apple, Játékok, Programok 2 hozzászólás 671

Hagyományos Lightning kábellel érkezik az iPhone 6

Hagyományos Lightning kábellel érkezik az iPhone 6

Aki ismerős az Apple hírei táján, annak bizonyára ismerősen cseng Ming-Chi Kuo neve, hiszen ebben az évben már több mindent helyesen jósolt meg a vállalat termékeivel kapcsolatosan. A legújabb elemzései alapján pedig nem valószínű, hogy az új iPhone 6-tal együtt megjelenik az augusztus közepén elterjed hírben megregélt új, megfordítva is csatlakoztatható Lightning-USB kábel. A leírtak alapján Kuo [...]

HusztiD 2014.09.02. Apple, Egyéb, iPhone 3 hozzászólás 1 353

Videós összehasonlító az összeszerelt iPhone 6-ról és 5S-ről

Videós összehasonlító az összeszerelt iPhone 6-ról és 5S-ről

Az elmúlt pár hét folyamán nagyon sokat hallhattunk egyaránt az Apple új telefonjáról és a közelgő okosórájáról, hiszen már nincs sok hátra a bejelentésükig – mindössze egy hét. Most itt egy új videó, amelyet az orosz Rozetked csatorna töltött fel a YouTube-ra. A pár perces összehasonlításban a korábbi szivárgások alapján beszerzett alkatrészekből hoztak létre egy [...]

HusztiD 2014.09.02. Apple, iPhone 7 hozzászólás 5 895

App Store leárazások – 09.02

App Store leárazások – 09.02

Ma reggel ismételten összeszedtük nektek a napi App Store leárazásokat, melyek között most vegyesen megtalálhattok minden alkalmazást és a játékokat. Érdemes beruházni a Bridge Constructor Playground-ra, hiszen azt most csak 0.89 euróért vásárolhatjátok meg eme hosszú időre lekötni képes applikációt. Programok közül pedig a Halftone az, amely megérhet egy próbát. [...]

HusztiD 2014.09.02. Apple, Játékok, Programok 0 db 656

Ennyire ellenálló a zafír a Gorilla Glass-hez képest

Ennyire ellenálló a zafír a Gorilla Glass-hez képest

Mióta kiderült, hogy az Apple bizonyos készülékeinél zafírüveget fog használni, azóta jönnek a kérdések, hogy az vajon tényleg jó lesz-e nekünk. Bizonyos szempontból igen, hiszen sokkalta ellenállóbb az a karcokkal szemben, mint a Gorilla Glass, de bizonyos szempontból pedig gyengébben tejesít annál. Az uBreakiFix csatorna készített egy rövidke videót, melyből kiderül, hogy melyik milyen előnyökkel [...]

HusztiD 2014.09.01. Apple, iPhone 10 hozzászólás 1 986

Így néz ki most a Campus 2 anyahajó (videó)

Így néz ki most a Campus 2 anyahajó (videó)

Mióta maga Steve Jobs bemutatta a látványterveket 2011 nyarán, azóta követi nyomon a média az Apple új anyahajójának az alakulását. Ezelőtt egy pár hónappal már be is fejeződtek a tényleges bontási folyamatok, így már nyugodtan építhetik a munkások az épületet, amely akár 12 ezer ember számára adhat majd munkahelyet 2016-tól. Ezúttal nem újabb képek, hanem [...]

HusztiD 2014.09.01. Apple, Egyéb 1 db 325

400 dollárba kerülhet az iWatch

400 dollárba kerülhet az iWatch

Volt itt már szó arról is, hogy két különböző méretben érkezik, olyanok is akadtak, amelyek szerint zafírborítást kap a készülék. Legutóbb meg az is kiderült, hogy szeptember 9-én, az iPhone 6 event során bejelentik azt az Apple vezetői. Most a Re/code tudta meg ismeretlen forrásból, hogy a régóta várt iWatch ára mennyi lehet. Ha minden [...]

HusztiD 2014.09.01. Apple, iOS 18 hozzászólás 1 853

App Store leárazások – 09.01

App Store leárazások – 09.01

Mi mással is indulhatna szeptember legelső napja, mint egy kis leárazással? Az iskolakezdés bánatára ma is összeszedtük nektek az akciós alkalmazásokat. Ma leginkább csak programok vannak a kínálatban, amik mellett akad egy-két játék is. Amit feltétlenül érdemes beszerezni ma, az a Phone Drive, illetve a File Manager App. [...]

HusztiD 2014.09.01. Apple, Játékok, Programok 0 db 577

App Store leárazások – 08.31

App Store leárazások – 08.31

Most vasárnapra is összeszedtük az aktuális leárazásokat. A mai kínálatunkban is vannak játékok, de leginkább a különféle programok jeleskednek. A Star Walk most csak 0.89 euróért szerezhető be, így érdemes azt kipróbálni, hiszen egy nagyon remek alkalmazást kapunk ennyi pénzért. Ezen felül pedig még érdemes lehet letölteni a ContactFlow-ot és a Laser Lights-ot, hiszen ezeket [...]

HusztiD 2014.08.31. Apple, Játékok, Programok 0 db 692

Videón egy összeszerelt iPhone 6

Videón egy összeszerelt iPhone 6

A Feld & Volk neve már ismerős lehet számotokra, hiszen az elmúlt hetek folyamán több képet is kiszivárogtattak az állítólagos iPhone 6 telefonról, amelyekről mi is beszámoltunk. Most pedig egy videóval álltak elő, amin a fizikai telefon látható mozgás közben. Egészen pontosan nem az iPhone 6, hanem annak egy mása, hiszen az eddig kiszivárgott információk [...]

HusztiD 2014.08.30. Apple, iPhone 14 hozzászólás 6 013