Következő év elején mutatkozik be az Apple okosszemüvege, azonban a megjelenésre még sokat várhatunk

HusztiD 2021.11.30. 09:55 Apple, Kiemelt hírek, Pletykák 0 db 291

Nagyon régóta olvashatunk arról, hogy az Apple idővel bemutatja első okosszemüvegét, vagy a kiterjesztett valóságra épülő headset-et. A vállalat legutóbbi nagy dobása az Apple Watch volt, így most már itt az ideje, hogy újra nagyot villantsanak.

Legalábbis ezt állítja a Bloomberg jól ismert szakija, Mark Gurman. A hozzáértő úgy hiszi, hogy az Apple következő év elején mutatja be az új termékét, azonban ugyanazt játssza majd el, mint az Apple Watch esetében: ha visszaemlékszünk, akkor az okosóra bemutatását követően 226 napot kellett arra várnunk, mire a kaliforniaiak piacra dobták az okosórát.

A szakértő szerint ugyanez lesz a helyzet, hogy most bemutatásra kerül az új termék, azonban reálisan csak a következő év őszén, telén kerülhet a boltok polcaira. Természetesen szerepet játszik az, hogy nehéz legyártani, illetve a jelenlegi globális helyzet, a chiphiány.

Mi kíváncsian várjuk, hogy mit hoz a következő év eleje az Apple szempontjából, hiszen immáron évek óta olvashatunk arról, hogy valamikor érkezik az okosszemüveg / AR headset. Reméljük, hogy valósak lesznek Gurman információi, így végre-valahára lehull a lepel a következő nagy dobásról.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!