Tarolt a kínai piacon a koronavírus után az Apple

HusztiD 2020.07.30. 09:55 iPhone, Kiemelt hírek 0 db 113

iPhone11guide-b

Egy hónapja már, hogy véget ért a második negyedév, azonban folyamatosan érkeznek különböző elemzések, hogy hogyan teljesítettek az okostelefon gyártók. A Counterpoint Research elemzői az áprilistól júniusig tartó időszakot vizsgálták a kínai piacon.

Az Apple-nek sikerült a legnagyobb mértékű növekedést elérnie, hiszen az egy évvel korábbi adatokhoz képest – mikor még semmilyen vírusról nem beszélhettünk -, 32 százalékos többleteladással zártak. Ez szám szerint 7,4 millió eladott okostelefont jelent, s ezen sikerek a nem olyan rég megjelent új iPhone SE-nek köszönhetőek, hiszen eléggé jó fogadtatást kapott az almások új telefonja az ázsiai országban.

A Huawei sem panaszkodhat, azonban ők csak 14 százalékos plusz növekedést könyvelhettek el a 36,6 milliós eladásaikkal az előző vizsgált időszakhoz képest. Míg a szóban forgó két gyártó növekedést ért el, addig az okostelefonok piaca összesen 17 százalékos éves csökkenést ért el, így látható, hogy annyira mégsem volt fényes a helyzet, ha az összesített számokat nézzük.

Ha visszaemlékszünk, akkor még februárban az a hír járta, hogy 62 százalékkal csökkentek az Apple eladásai Kínában, így ha ezt is figyelembe vesszük, akkor talán elmondhatjuk, hogy eddig nem sok visszaesést könyvelhetnek le magukénak a kaliforniaiak.

Információ! Új szerviz technikus kollégát keres az iDoki. Ne maradj le róla!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!