Járvány ellenére is képes volt Indiában növelni eladásait az Apple

HusztiD 2020.05.04. 12:55 iPhone 0 db 127

iPhone11guide-b

Korábbi beszámolókból kiderült, hogy a koronavírus járvány jelentős kihatással volt a gazdaságra és vele együtt a nagy tech vállalatok eladásaira. Ezúttal viszont mást mutat a CIRP legújabb felmérése, ahol statisztikailag kimutatható, hogy pár gyártó képes volt a járvány idején is növekvő eladásokat elérni Q1-ben.

Az Apple volt a harmadik legnagyobb ütemben növekvő vállalat, akik az előző éves eredményekhez képest 79 százalékos pluszt könyvelhettek el maguknak. Az almások januárban és februárban növelték igazán az eladásaikat, hiszen a márciusi hónapban 19 százalékos visszaesést tapasztalhattak, azonban mint látszik, ennek ellenére mégis növekvést értek el.

Maga az indiai okostelefon piac 4 százalékot nőtt, így a maga 79 százalékos teljesítményével igazán kimagasló az Apple. Nem utolsó sorban pedig érdemes megjegyezni, hogy az indiai felhasználók továbbra is az olcsóbb készülékre pályáznak, így egy ilyen piacon nehéz a prémium árkategóriájával hódítania az almásoknak, ami azonban így is sikerült nekik.

Figyelem! A koronavírusra való tekintettel megnövelt kapacitással üzemel az iDoki házhoz megy szolgáltatása, valamint az új korlátozás ellenére továbbra is látogatható az iDoki szaküzlete.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!