Részben az Apple okosszemüvege miatt kaphat WiFi 802.11ay szabványt az iPhone 12

HusztiD 2020.03.09. 09:55 Egyéb, iPhone, Kiemelt hírek 0 db 141

iphone11proguide-800x600

Az Apple szeptemberben mutatja be az új csúcsmodelljeit, az iPhone 12 szériát. Egyelőre biztos információkat nem tudni a telefonról, de nem olyan rég felmerült, hogy a legújabb WiFi szabvánnyal érkeznek a telefonok, vagyis a 802.11ay-nal.

A MacWorld-től Jason Cross arról elmélkedett, hogy miért is lesz jó az, ha az Apple a legújabb WiFi szabványt fogja telefonjaiban alkalmazni. Mint tudjuk, sosem az almások az elsők, kik bemutatnak egy-egy új eljárást, azonban ők azok, akik megvárják míg megfelelően működik az adott technológia, így akkor dobják azzal szerelten piacra a termékeiket, ha már befoltozták rajta a kezdetlegesen előjövő hibákat.

Jason szerint 10 évvel ezelőtt volt az első nagy átlépés a WiFi kapcsán, ugyanis 60GHz-es frekvencián elérték a gigabites adatforgalmat, amit WiGig-nek hívtak. Voltaképp ez volt a 802.11ad szabvány. A mostani, tehát a 802.11ay pedig ugyanezen a frekvencián üzemel majd, ám nagyobb sávszélességet kínál, hiszen másodpercenként 44 gigabites sebességet érhetünk el általa, amit ha négy különböző szálon futtathatnak, akkor  a teljes sebesség 176 gigabitre rúghat ki.

Ez pedig nem másnak, mint az Apple első okosszeművegének alapozza meg az eljövetelét, ugyanis egy ilyen termékhez elengedhetetlen lesz az a sebesség, amit ez kínál, valamint az alacsony késleltetettség. Mivel ezek egyelőre még feltevések, így érdemes ennek megfelelően kezelni az infókat. Reméljük, hogy valóban ezzel szereli majd új telefonjait az Apple, illetve azután azt is, hogy végre megérkezik a régóta pletykált okosszemüveg.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!