Március végétől minden új App Store-ban megjelenő alkalmazásnak támogatnia kell az iPhone Xs Maxot és az új iPad Prót

HusztiD 2019.03.25. 11:56 App Store, iPad, iPhone 0 db 668

app-store

Tudjuk nagyon jól, hogy az Apple bizonyos időközönként mindig felhívja a fejlesztők figyelmét egy-egy fontos változásra. Most sem történt másképp, hiszen a napok folyamán értesítették őket, mely alapján március 27-től csak olyan alkalmazásokat engedélyeznek megjelenni az App Store-ban, melyek támogatják az iPhone Xs Maxot, illetve a harmadik generációs, 12,9 colos iPad Prót.

Nem idegen dolog ez a kaliforniaiaktól, ugyanis időről időre játsszák el ugyanezt, csak más paraméterekkel. A mostani információk szerint március 27-től kötelezik az új megjelenések kapcsán az iPhone Xs Max és az iPad Pro támogatottságot. Ez voltaképp azt jelenti, hogy az App Store-ban megjelenő alkalmazásoknak és következő frissítéseknek az említett készülékeknek támogatnia kell a felbontását, s természetesen vele együtt az iOS 12-t.

Ne feledjük, hogy az Apple az ilyen lépésekkel igyekszik naprakészen tartani az ökoszisztémáját. Ugyan kevés olyan alkalmazást lelhetünk az App Store-ban, melyek nem támogatják az említett készülékeket, de ezentúl azok száma folyamatosan csökkenni fog, ergo egy kicsivel ismételten színvonalasabb lesz a digitális áruház.

Ne maradj le az iDoki legújabb akciójáról!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!