Új egyezménynek köszönhetően jelentősen megugorhat az Apple Music előfizetőinek száma

HusztiD 2018.08.10. 17:25 Apple Music 0 db 325

og_image_family

Mint tudjuk, az utóbbi években folyamatos csatákat vív az Apple Music és a Spotify párosa, hiszen próbálnak minél kedvezőbb akcióval előállni a szolgáltatók, hogy minél több felhasználót nyerjenek meg maguknak. Nem olyan régen a Verizon szolgáltató adott ki egy hivatalos közleményt arról, hogy ügyfeleik 6 hónapos ingyenes Apple Music előfizetést kapnak.

Mint tudjuk, az Apple három hónapos próbaidőszakot ad felhasználóinak, onnantól viszont fizetős a szolgáltatás. Az amerikai Verizon ügyfelei nem panaszkodhatnak, ugyanis a szolgáltató marketing fejese, Angie Klein bejelentette, hogy 6 hónapos időszakot biztosítanak ügyfeleik részére. Klein hangsúlyozta, hogy szeretnék a felhasználóinak a lehető legjobbat nyújtani, s zeneszolgáltatás terén az Apple messzemenően kiemelkedik a többiek közül.

Végül Klein burkoltan, de elmondta, hogy a mostani egyezség még csak a kezdet, s a jövőben nagyobb volumenű dolgokra számíthatnak az ügyfeleik. Hogy pontosan mit értett ezalatt, az nem derült ki, de feltehetően a jövőben újabb hasonló akcióra számíthatnak az emberek, ami az Apple számára is kedvező lesz.

Bárcsak a többi nagyobb szolgáltatóknál is lennének hasonló akciók…

Figyelem! Hasznos iPhone és Mac kiegészítőt keresel? Segítünk! Véletlenül betört a kijelződ? Ne csüggedj, ugyanis kihagyhatatlan kijelzőcsere akcióval vár az iDoki!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!