KGI: Ilyen lesz a jövő évi iPhone termékpaletta

HusztiD 2017.11.14. 10:55 iPhone, Kiemelt hírek 1 db 673

kgi-2018-iphone-lineup

A KGI hírhedt elemzője, Ming-Chi Kuo az egyik legmegbízhatóbb elemző, hiszen korábban számos olyan jóslata volt, melyek beváltak. Most nem olyan régen a kedvenc szakemberünk új beszámolót adott ki, melyben a sokakat érdekelt témáról osztotta meg gondolatait, hogy milyenek lesznek a jövő évi iPhone modellek.

Az már most egyértelmű, hogy az Apple ugyanezen a vonalon megy tovább, mint amit az iPhone X-szel elindítottak. Magyarán mondva mindegyik telefon megkapja az előlapi TrueDepth kamerarendszert, ami mellett elköszönhetünk a jó öreg Touch ID-től. Másik jó hír, hogy a formaterv marad a mostani, azonban nem csak OLED, de LCD kijelzővel szerelt készülék is lesz az Apple kínálatában.

Az elemző jóslatai szerint az 5,8 colos OLED kijelzővel szerelt modell ugyanúgy megmarad, de mellette lesz egy 6,5 colos kijelzővel szerelt testvére, az úgynevezett Plus. Az előbbi telefon szintén 458 pixelszűrűséggel, míg a nagyobbik 480-500-as PPI-vel kerülhet piacra. Ennek áráról egyelőre nem elmélkedett Kuo, de feltehetően ezer dollár fölött lehet.

iphone-x1

A jó hír viszont ezután következik. Akinek drága az iPhone X jelenlegi árszabása, annak ott lesz a 6,1 colos LCD kijelzővel szerelt készülék. Lényegében ugyanaz lesz, mint a másik kettő modell, Kuo jelenlegi gondolatai alapján csupán a kijelzőben térhetnek el egymástól a telefonok. Viszont úgy tippelt, hogy ezt a telefont valahol 649 és 749 dollár közé lőheti be az Apple, vagyis megközelítőleg annyiért adhatják, mint a jelenlegi nyolcas modelleket.

Nem utolsó sorban az elemző úgy hiszi, hogy ezzel egy igen erőteljes felhozatallal áll elő az Apple, így a következő év második felében összesen 120 millió telefont adhatnak el. Korábbi számítások 80 milliót tippeltek, de Kuo jelenleg megemelte a tétjeit, hiszen sokak számára vonzó lesz az olcsóbb, LCD kijelzős modell, ami ugyanazt az új formatervet kapja meg, mint a jelenlegi iPhone X.

Információ! Megfelelő védelmet keresel az új iPhone 8, 8 Plus vagy a jövőbeli iPhone X telefonod számára? Akkor ne felejtsd el lecsekkolni a Speck tokokat és kiegészítőket! Apropó, olvastad már az iPhone X-ről az első tapasztalatainkat?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Atti - 2017.11.14. 21:15

    Ez annyira vicces, ugyan ez a kìnap pö..s kèt hete nyilatkozta, hogy jövőre nem jön ki az x utòdja, csak az i8 frissül.

Szólj hozzá Te is!