Mit szólnál, ha az Apple összes terméke megkapná az előlapi TrueDepth kamerarendszert?

HusztiD 2017.10.26. 13:55 Apple, Apple Watch, iPad, Mac, Videók 2 hozzászólás 521

curvedconcept

A Curved csapatát eléggé jól ismerhetjük, hiszen az utóbbi hónapok, de mondhatjuk azt is, hogy akár évek folyamán ők voltak azok, akik szinte mindig a legjobb koncepciókkal álltak elő. Így volt ez az utóbbi időszakban, mikor sorra kaptuk tőlük a legjobb iPhone 8 és iPhone X koncepciókat, azonban most egy sokkal merészebbet álmodtak.

Mit szólnátok hozzá, ha az Apple összes terméke széltől szélig terjedő kijelzővel rendelkezne, ami mellett a TrueDepth kamerarendszer egyaránt megtalálható lenne benne? El tudjátok képzelni iPad-en, MacBook-on, vagy akár egy Apple Watch-on? Na a Curved pont ezt képzelte el, majd készített róla egy remek koncepcióvideót, melyben megcsodálhatjuk, hogy milyenek lehetnek a vállalat jövőbeli termékei.

Hogy mit tartogat a jövő, azt egyelőre nem tudjuk. Egyelőre úgy tűnik, hogy az Apple nagy hangsúlyt fektet a Face ID-ra, így a következő évek folyamán szinte biztosra vehetjük, hogy szépen, lassan felváltják a jó öreg ujjlenyomat olvasót a készülékeikben. Viszont ha ezzel arányosan több készüléknél bemutatkozna a széltől szélig terjedő kijelző, akkor az bizony egy nagyon hasznos és vonzó dolog lenne a vásárlók számára.

Információ! Megfelelő védelmet keresel az új iPhone 8, 8 Plus vagy a jövőbeli iPhone X telefonod számára? Akkor ne felejtsd el lecsekkolni a Speck tokokat és kiegészítőket!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. Jovi - 2017.10.26. 15:38

    Hát ha mindenhol le cserélik az uj lenyomatot akkor inkabb veszek Samsungot :D vagy más hasonlo szart

  2. Patrik - 2017.10.26. 16:14

    Mondjuk az Apple Watch-nál pont semmi értelme nincs.

Szólj hozzá Te is!