Alig jelent meg, de máris jailbreakelték az iOS 11 második bétáját

HusztiD 2017.06.27. 13:55 iOS 0 db 344

iOS-11-iPhone-iPad-Pro-780x512

Az Apple még csak az előző hét második felében tette elérhetővé az iOS 11 második bétáját, azonban hozzáértő fejlesztőknek már sikerült feltörniük. A napokban Sanghajban került megrendezésre a Mobile Security Conference 2017, ahol Min Zheng, az Alibaba biztonsági mérnöke demózta, hogy jailbreakelte a frissen megjelent iOS 11 második bétáját.

Egyelőre senki se számítson arra, hogy ez szélesebb körben elérhető lenne a jailbreak, ugyanis a fejlesztő elmondta, hogy csupán az Apple-lel osztja meg ismereteit. Ez többek között azért lesz jó, mivel az almások számára ismertek lesznek a kiskapuk, így a végleges kiadásig be tudják azokat foltozni. Ezáltal pedig sokkal biztonságosabb lesz a rendszer, hiszen egy valószínűleg igen komoly kiskaput fedezett fel Zheng.

Az iOS 11 végleges kiadása szeptember közepére várható. Egyelőre fejlesztők számára érhetőek el a béták, az elkövetkezendő hetekben pedig újabb kiadások publikálására számíthatunk a kaliforniaiaktól.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!