Három évenkénti iPhone frissítési ciklusra állhat át az Apple

HusztiD 2016.06.01. 09:55 iPhone, Kiemelt hírek, Pletykák 6 hozzászólás 926

iphone-concept

A japán Nikkei magazin beszámolója szerint az Apple stratégiát vált az iPhone frissítési ciklusát illetően. Ha visszatekintünk az elmúlt évekre, akkor elmondhatjuk, hogy kétévente voltak jelentős frissítések, amikor a szokásos hardverfrissítést mellett teljesen új formatervet kaptak az almás telefonok.

Ennek idén véget vethet a vállalat és a már jól bevált két évet háromra tolhatja ki. Az oldal szerint az idei iPhone 7 nem lesz jelentős előrelépés a 6s-hez képest – már persze ez akkor igaz, ha a dizájnra gondolunk. A japán oldal arra hivatkozik, mint a korábbi pletykák tömkelege, tehát hogy csupán kisebb módosítások lesznek a telefonon, mint például az új antennacsíkok. Illetve ha már szóba jött a formaterv, akkor elvileg a jack csatlakozótól is könnyes búcsút inthetünk, így a telefon alján csupán egy Lightning csatlakozó fog visszaköszönni ránk.

Viszont ettől függetlenül drasztikus, úgynevezett motorháztető alatti ráncfelvarrásokra számíthatunk. A forrás alapján a kamera sokat fog javulni a jelenlegi modellhez képest, azonban azt nem részletezték, hogy mennyire. Mi több, a Plus modellé elvileg a sima hetesnél sokkalta jobb képeket fog csinálni. Elvileg vízálló lesz – bár az sem derült ki, hogy milyen mértékig -, valamint az akkumulátor kapacitásán szintén növelnek egy csipetnyit. Pluszban még az is felmerült, hogy egy új Taptic Engine-t kaphat a készülék.

ChMkJlaST0mIWDEdAABuHhuQMYYAAHK5gD3SRkAAG42507

Érdemes megjegyezni, hogy nem feltétlenül igaz amit a Nikkei leközölt, hiszen ezek csak erős pletykák, megerősíteni pedig úgysem fogja az Apple. Elvileg a kaliforniai vállalat már felkészült a visszaeső iPhone eladásokra és többek között ezért állnak át a három éves ciklusra, hogy jövőre nagyobbat robbantsanak. Nem mellesleg ehhez kapcsolódóan számítanak az AAPL visszaesésére egyaránt, azonban a következő év folyamán újra az egekbe szökhet annak az értéke – de ennyire azért még ne haladjunk előre.

Ti mit gondoltok? Jót tenne az, ha az Apple átállna a hároméves frissítési ciklusra?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

6 hozzászólás

  1. John - 2016.06.01. 10:21

    Szerintem ez nagy mértékben rontaná az eladásokat. Pont az a baj szerintem,hogy 2 év alatt rendkívül unalmassá válnak a telefonok! Én a i4 óta minden évben lecseréltem az újra,de ha most egy kissebb ráncfelvarrással jön ki a 7 akkor nincs értelme lecserélni a 6s-t.

  2. Làszló - 2016.06.01. 11:26

    John,neked nagyon szar lehet…
    Azért veszel telefont,h használd vagy azért,h várd rá a frissítéseket???
    Vannak bajok :-)

  3. Làszló - 2016.06.01. 11:28

    Mellesleg,azért a 3 évet kicsit soknak tartom.
    Évente 1x azért jó lenne.
    Nekem a stabil működés a lényeg…

  4. MJoe - 2016.06.01. 18:39

    László!
    John talán csak azért cseréli, mert szereti a apple termékekböl az újabbat használni.
    És mert megteheti…
    Ne irigykedj!

  5. Istvan - 2016.06.01. 19:37

    A harom evet soknak tartom! A 6s-t majd a 7s-re cserelem!

  6. FtL - 2016.06.01. 19:38

    Szerintem a két év is sok,és a lényeg pont az lenne hogy elérjék,hogy az ember akarja az új modellt de ha szinte ugyanolyan mint az előző legfeljebb laposabb 0,1 mm-el az kevés lesz.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.