Jóformán kisebb lesz az iPhone 7 aksija

HusztiD 2016.05.03. 11:42 iPhone 3 hozzászólás 514

iPhone-6s-battery-TechLog360.com_

A kínai Weibo honlapon nem olyan régen feltűnt egy új pletyka az iPhone 7-et illetően. A legújabb infók szerint az ősszel érkező készülék akkumulátorának kapacitása szinte megegyező lesz azzal, mint amit jelenleg használ az Apple az iPhone 6s és 6s Plus telefonjainál.

Az aktuálisan piacon lévő telefonok egy 1715 és 2750 mAh-es egységgel rendelkeznek, miközben a legújabb szóbeszédek szerint az iPhone 7 és 7 Plus egy 1735 és 2810 mAh-essel kerül a boltok polcaira. Ahogyan láthatjuk, egészen kicsiny differenciák vannak, azonban ha valóban helyesek a mostani híresztelések, akkor idén is elmondhatjuk, hogy az Apple továbbra sem jár a felhasználók kedvében.

Persze lehet azt mondani, hogy az A10-es processzor sokkal energiahatékonyabb lesz, azonban feltehetően ennek mégsem lesz olyan a mértéke, hogy jelentősen megemelje a telefon üzemidejét. Bár érdemes lesz kivárni a szeptembert, hiszen ekkor feltehetően minden kiderül. Az sem kizárt, hogy az Apple tényleg a 2017 folyamán debütáló iPhone 7s/8-ra szeretne inkább rágyúrni, így idén csak egy kisebbfajta ráncfelvarrást kapunk.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

3 hozzászólás

  1. Cs.G. - 2016.05.03. 15:23

    “Bár érdemes lesz kivárni a szeptembert, hiszen ekkor feltehetően minden kiderül.”

    És ha nem várom meg, akkor mi lesz? Elmarad szeptember, vagy nem derül ki?
    :-)

  2. Krisztián - 2016.05.04. 08:06

    Hamarabb is kiderül minden, meglepetésre ne számítson senki. Vagy addig ne olvassatok híreket!:)

  3. iRon242 - 2016.05.05. 07:33

    De most őszintén: vajon mi a felhasználók vágya? Nem egy, hanem kétnaponta tölteni a telefont? Akkor legyen kétszer akkora fizikailag is az aksi és ez áltsa a telefon is? Vagy jajj, inkább legyen csak másfélszer akkora a telefon és akkor buli lesz másfél naponta tölteni? Vagy jajj, az nem is annyira buli, inkább ABBA KELLENE VÉGRE HAGYNI A NYAVALYGÁST ÉS AZ ÁLLANDÓ ELÉGEDETLENKEDÉST. Éjszakára rakd rá a töltőre és kész. Nem igaz, hogy annyit kell buzerálni, hogy egy napon belül lemerül.

    Egyébként nem kizárt, hogy olcsóbban kapható külső akksival egybeépített tok, mint amennyiért ugyanazt beépítené az Apple.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.