Csökkent a Samsung bevétele a legutóbbi negyedévben

HusztiD 2015.01.29. 11:03 Apple, Egyéb 3 hozzászólás 686

SKOREA-SAMSUNG-EARNINGS-ESTIMATE

Az elmúlt másfél nap szinte csak az Apple-ről szólt, hiszen hihetetlenül jó negyedévet zárt mind eladásilag és pénzügyileg. Az almások bejelentését követően egy nappal a Samsung is beszámolt az eredményeiről, azonban itt egyáltalán nem fényes a helyzet, mivel egy újabb visszaeső negyedévet tudhatnak maguk mögött. Ismételten veszteséges három hónapot zártak le az október elejétől december utolsó napjáig terjedő időszakban.

Nagyon rájár most a rúd a vállalatra, hiszen ez az ötödik egymást követő negyedévük, ahol visszaesésről beszélhetünk. Az év utolsó negyedévi jelentésben az okostelefonok és azok kiegészítői évenkénti 64 százalékos csökkenést könyvelhettek el, amely szám szerint 1,96 trilliárd wont, azaz 1,8 milliárd dollárt jelent. Ha a vállalat összesített profitját vizsgáljuk, akkor ott már kicsit fényesebb a helyzet, hiszen az 4,9 milliárd volt. Ha viszont az egész éves össznyereséget nézzük, akkor 25 trilliárd won (22,9 milliárd dollár) volt 2014-ben, míg egy évvel korábban 36,8 (33,6 milliárd dollár).

Látható, hogy a Samsung telefoneladásai csökkenő tendenciát mutatnak, míg az Apple-é növekvőt. Az almásoknak az iPhone 6 és 6 Plus megjelenésével és a Kínában való terjeszkedésével nagyobb eladást produkáltak, mint eddig bármikor és ez hatással volt a többi gyártó eladásaira is. Március folyamán esélyes, hogy bejelentik, illetve megjelenik a Samsung legújabb nagyágyúja, a Galaxy S6, amelytől sokat várnak, hiszen a korábbi hírek szerint a vállalat felismerte a jelenleg piacon lévő modell hibáit, illetve nagyobb figyelmet kap majd az új üdvöske. Persze hallhattunk már ilyet korábban, hogy mi lesz a Samsung sorsa az új csúcsmodell megjelenésével, de az még kérdéses, hiszen az elődje is már jóval kevesebb eladást produkált, mint az azt megelőző testvére.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

3 hozzászólás

  1. jani_ka - 2015.01.29. 14:40

    Ha az iPhone 6S Full Hd lesz és az akku
    mint most a 6Plus akkor vége a konkurenseknek :))

  2. Joci - 2015.01.29. 16:43

    Minőségi telefont kéne gyártani a szarszungnak és nem a műanyagot nyomatni…. Akkor talán én se váltottam volna 3 galaxy S- széria után apple-re… De amennyi pénzért azokat a plasztik gagyikat árulják, sokkal inkább veszek egy iphone-t.. És még az ios is beton stabil…. Erre az emberek is kezdenek rájönni, nem véletlen az apple keményen megy felfelé,a szarszung meg a lejtőn lefelé

  3. Kelemen András - 2015.02.02. 15:10

    Az a baj a samsunggal,hogy nem tudja eldönteni melyik legyen a zászlóshajó…elviekben az s5 de amúgy ott van a seggébe a note4 és a samsung galaxy alpha, amik erősebbek a ,,zászlóshajónál”

Szólj hozzá Te is!