9,2 millió dollárt keresett tavaly Tim Cook

HusztiD 2015.01.24. 11:57 Apple, Egyéb, Tim Cook 3 hozzászólás 250

apple_tim_cook_money-580x418

Mint minden évben szokás, így idén is, az elmúlt napok folyamán az Apple nyilvánosságra hozta, hogy mennyit kerestek a vezetői, beleértve a vezérigazgatót, Tim Cookot is. Valamivel már kevesebb, mint egy hét van hátra, hogy az almások bejelentsék egy konferencia keretein belül a 2015 első pénzügyi negyedéves adatokat, azonban addig érjük be ezzel, hogy hogyan kerestek az előző év folyamán az Apple magas beosztású alkalmazottai.

Mint a címből már kiderült, Tim egészen jól keresett. Az előző évben 9,2 millió dollárt vihetett haza, amely a 2013-as keresetének valamivel több, mint a dupláját teszi ki. Ha nagyon át szeretnénk forintba váltani, akkor két és fél milliárd körül jönne ki. A 2014-es évben egyébként csupán 1,7 millió dollárt keresett, míg a további 6,7 a különféle juttatásokból tevődött össze. Ha a fizetését hasonlítjuk az előző évesekhez, akkor látható, hogy csupán pár százezerrel nőtt, azonban tavaly majdnem két és félszeresére gyarapodott a juttatása.

tim-cook-proxy-million-01

Korábban már beszámoltunk, hogy a tavalyi év folyamán csatlakozott Angela Ahrendts az Apple-höz. Ha úgy nézzük, akkor ő még Timnél is többet keresett, hiszen 73,3 millió dollárt kapott a vállalattól. Érdemes megjegyezni, hogy ebből 70 milliót részvényként, amelyet a csatlakozásáért ajánlottak fel. Ha a fizetését nézzük, akkor csupán 400 ezret keresett, melyhez további 500 ezer bónuszt szedett össze. Eddy cue sem panaszkodhat, hiszen összesen 24 millió dollárral lett gazdagabb, melyből 20 millió részvény. Peter Oppenheimernek sem lehet oka csüggedni, mivel a majdnem egymilliós fizetésével együtt 4,5 millió dollárt zsebelhetett be magának az előző év folyamán.

Most már csupán az a kérdés, hogy hogyan zárta az előző három hónapot az Apple. Szerencsére nem kell sokat várni, hiszen jövőhét közepén mindent megtudhatunk.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

3 hozzászólás

  1. Mr. Furko - 2015.01.24. 21:44

    Egeszen biztos, hogy 2Mrd-nal tobbet visz haza egy ev alatt. Ne vicceljunk mar.

  2. Bristol - 2015.01.25. 08:07

    Igen Furko, de azt étkezési jegyben kapja!

  3. Applefunn - 2015.01.25. 10:05

    Ja meg szép kártyán , másodállásban pedig Csurgón közmunkás:))

Szólj hozzá Te is!