Majdnem felvásárolta a BlackBerry-t a Samsung

HusztiD 2015.01.15. 10:39 Apple, Egyéb 2 hozzászólás 270

blackberry_z3

Talán sokan emlékeztek még arra, mikor a kanadai BlackBerry telefonjai voltak a legnépszerűbbek az üzleti szférában. Ahogy telt az idő és szaporodtak a különféle okostelefonok, úgy nyert nagyobb térhódítást magának az Apple, amelynek köszönhetően átvette a vezetői szerepet, míg a riválisát már-már temetni kezdték az emberek. A tegnapi nap folyamán felröppent egy új pletyka, amelyre a média teljesen felkapta a fejét: a Samsung felvásárolhatja a BlackBerry-t.

A szóbeszédek úgy szóltak, hogy akár 7,5 milliárd dollárt fizetne a dél-koreai vállalat, hogy a BlackBerry tapasztalatait és természetesen szabadalmait felhasználhassa a későbbiekben. A vállalatok vezetői elvileg a múlthét folyamán találkoztak, hogy tárgyaljanak az akvizícióról. A Samsung 13.35 és 15,49 dollár közötti ajánlatot tett részvényenként, amely 6-7,5 milliárd dollárt jelentene összesen. A kezdeményezésben foglalt összegek egyébként 38-60 százalékos többletet jelentettek a BlackBerry tegnapi részvényeihez képest. A hír nagy vihart vert a médiában, melynek hatására mind a két cég gyorsan reagált a dolgokra és természetesen mindent tagadtak. Érdemes megjegyezni, hogy a hír hallatára először közel 30 százalékot növekedtek a kanadai gyártó részvényei, majd a tagadás után 15 százalékot estek vissza.

Hogy végül lesz-e valóságalapja a dolognak, avagy sem, azt vélhetően a közeljövőben megtudhatjuk. Bár az sem kizárt, hogy igaz volt a hírverés, csupán a kanadaiak nem fogadták el a koreaiak ajánlatát, így ezért került gyorsan megcáfolásra a hír.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. Police - 2015.01.15. 16:07

    A majdnem az semmi…,

  2. Geri - 2015.01.21. 01:39

    Majdnemekre nemadunk pontot aranyapáim ;)

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.