Hivatalos: hamarosan kapható az iPhone 6 Kínában

HusztiD 2014.09.30. 13:28 Apple, iPhone 9 hozzászólás 1 724

china

Tegnap már beszámoltunk róla, hogy egyes szóbeszédek alapján már október 10-étől kapható lesz az Apple új telefonja az ázsiai országban. Nagy előrelépés ez, hiszen egy ennél korábbi pletyka azt állította, hogy majd csak jövőre fog megjelenni a kínaiaknál az új iPhone 6 és 6 Plus készülék.

Az elmúlt pár óra folyamán az Apple hivatalosan is megerősítette, hogy október 10-étől előrendelhető, 17-étől pedig megvásárolhatóak lesznek az új okostelefonjaik. Nagy jelentőséggel bír ez számukra, hiszen a korábbi évek alapján elmondható, hogy nagy piacot jelent az almásoknak Kína. Számunkra pedig továbbra is az a kérdés, hogy mikor fognak megjelenni az új telefonok. A tegnapi nap folyamán az Apple aloldalán már elérhetővé vált a magyar nyelvű iPhone 6 bemutató, így várhatóan napokon belül bejelenthetik a harmadik körös megjelenéseket, amelybe vélhetően már mi is beleesünk.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

9 hozzászólás

  1. roliboy96 - 2014.09.30. 13:30

    rajtunk kivul meg milyen orszagokban nem kaphato?

  2. csab2 - 2014.09.30. 14:35

    Ezt most komolyan kérdezed? Az első körben szereplő néhány országon kívül még sehol sem kapható az iPhone 6.

  3. IPhone - 2014.09.30. 15:46

    Kína Afganisztán Szomália Mozambik Guatemala Ukrajna Románia Timbuktu Azerbajdzsán Grúzia Ghána …..

  4. Zoli - 2014.09.30. 16:01

    Afganisztanba mar kaphato!!;)
    800dollar!Minden apple termekem innen van!

  5. Menti - 2014.10.01. 03:55

    Ennek most örülnöm kellene?
    Vagy mit akar ezzel a hírrel az író?

  6. Béla - 2014.10.01. 14:16

    A mobilszolgáltatóink annyi súlyt képviselnek, mint maga az ország. Nem csoda, hogy nekünk csak a várakozás marad. Ha valamire szükségünk van, külföldre kell érte mennünk. Rohadj meg Magyar Telekom!

  7. Ervin - 2014.10.01. 20:35

    En Erdelyi vagyok es itt Romaniaba mar kaphato !!

  8. Z - 2014.10.01. 20:37

    Nem a Magyar Telekom tehet arról, hogy az Apple lefekszik az Obama kormányzatnak. De ne politizáljunk szerintem.

  9. Maya - 2014.10.01. 23:21

    Londonban már kapható:)

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.