Ég veled, iPod

Skarp 2014.09.12. 18:06 Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 7 hozzászólás 830

rip_ipodclassic_kiemelt

Csendben, egy szó nélkül, sunyulva tüntette el az Apple nagy öregjét, az iPod Classicot online boltjának kínálatából. Az idősebbek közül páran felhördültek, a fiatalok nagy része pedig elsiklott fölötte. Bár a név tovább él a Touch, a Shuffle és a Nano formájában, mikor az Apple Online Store a keynote alatti elsötétítés után visszatért, a merevlemezes veterán nem volt többé elérhető.

A maga nemében forradalmasította a hordozható zenelejátszók, sőt mint később kiderült a zeneeladás piacát is. A pár gigáról induló iPod végül egy 160 gigás modellben érte el végső formáját, a folyamat során a zenebuzik hű társává válva világszerte. Jómagam is hosszú ideig használtam – imádtam, hogy masszív zenegyűjtőként szinte az összes muzsikámat el tudtam magammal vinni és nem kellett mindig eldöntenem nap elején, hogy mit akarok hallgatni.

Az eltűnésre sok mindent mondhatunk, csak azt nem, hogy váratlanul ért minket. 2010-re odáig jutottunk, hogy már új dizájnt vagy hardvertweaket sem kapott, s a soktízgigás flash memóriák időszakában egy merevlemezes aggastyán már nem rúghatott igazán labdába. A Nano-k, Touch-ok árnyékában megmaradt a zeneőrültek csendes óriáskapacitású fegyverhordozójának, ami valószínűleg alacsony gyártási költségei miatt maradhatott ilyen sokáig online. Ahogy telt az idő, úgy tűnt egyre elavultabbnak.

De ne rohanjunk ennyire előre. Mikor az iTunes Music Store elrajtolt 2003-ban, az első héten egymillió számot adtak el. Aztán jöttek a filmek, sorozatok, egyéb videós tartalmak, az iPod kapacitás úgy hízott egyre nagyobbra, hogy befogadhassa a tartalmakat. 2003-ban 40 gigás, 2004-ben 60 , 2005-ben 80, 2007-re pedig elérte végleges 160 gigás méretét. A méret azonban a streaming-technológia fejlődésével mellékessé vált. Élő kövületként volt jelen a kínálatban, miközben elenyésző számban adtak el belőle.

Bizonyos tekintetben vehetjük úgy is, hogy az Apple most cserbenhagyta a hozzám hasonlóan gondolkodó júzereket. Érthető, hiszen a tizedesvessző mögötti sokadik számot képviseljük csak. Bár ott a Spotify, és a hasonló szolgáltatások, amik offline hallgatást-nézést is lehetővé tesznek, de azzal hogy kiválasztjuk nap elején hogy mit töltsenek le offline módra nem ugyanaz a helyzet, mint amibe a kezdeti, kis kapacitású lejátszók kergettek minket? Egy biztos, sokan lesznek, akik addig használják majd öreg készüléküket, mígnem teljesen menthetetlenné nem válnak.

Nyugodj békében, iPod Classic. Ez egy ilyen szomorú, búcsúzkodós nap.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

7 hozzászólás

  1. Patrik1 - 2014.09.12. 20:38

    R.I.P. iPod Classic :(

    Welcome in our World Apple Watch :)))

  2. ORG Inc. - 2014.09.12. 22:48

    Classic 6-om van, sosem valnek meg tole. 160Gb. Igazi jobarat.
    :(:(:(:(:(

  3. IPhone - 2014.09.12. 23:20

    Spotyfim van és én sem válnék meg tőle :)

  4. The Count - 2014.09.13. 07:28

    Egy ikonikus terméket már csak becsületből is gyártok tovább, még akkor is, ha veszteséges…
    160 giga melyik telefonban van ???? Egyikben sem, de ők megint eldöntötték, hogy nekem max 5-6 lemezt lehet magammal vinni, és azt is gyalázatos minőségben. Azért az AAC nagyon sok kivánnivalót hagy magaután még akkor is, ha az mp3-at rengetegen utálják. Viszlát Apple …

  5. Unbelievable - 2014.09.13. 07:46

    Kár érte, az egyetlen ipod aminek volt értelme.

  6. strucc007 - 2014.09.13. 08:34

    Sosem volt Classic-om, de volt egy 64 gigás Touch-om, és meg tudom érteni, hogy milyen az, amikor magaddal viszel egy jó adagnyi zenét. A spotify és társai nálam nem játszanak, szeretem birtokolni a zenéimet és amit lehet magammal hordani, mert sosem lehet tudni előre, mit akarok hallgatni, továbbá fontos nekem a megfelelő artwork is (ha egy olyan számot hallgatok, ami valaha megjelent single-n, annak legyen single borítója, ha egy albumot, akkor az adott albumé, ha válogatást, akkor válogatásé). Amióta van egy 64 gigás iPhone-m, azóta a Touch-ot sem használom, mert 2 kütyüvel járni felesleges. Azért sajnálom a Classicot, de várható volt, főleg most, h az új i6 már 128 gigával is elérhető.

  7. Unbelievable - 2014.09.15. 00:29

    128 gigás telónak már lesz értelme mondjuk. Az órával együtt fasza lesz :)

Szólj hozzá Te is!