Az utolsó becslések a Q3-as pénzügyi negyedév előtt

HusztiD 2014.07.22. 18:00 Apple, Egyéb 0 db 152

Ahogyan azt már tudhatjátok, az Apple még a hónap elején bejelentette, hogy július 22-én hozzák nyilvánosságra a legutóbbi pénzügyi negyedévüket. Mint az ilyenkor szokás, minden ismertebb blog vagy elemző megrakja a tétjeit és kiszámolja, hogy körülbelül milyen eladásokat produkálhat a kaliforniai vállalat. Magyar idő szerint ma késő esti órákban jelenti be az Apple a legfrissebb adatait, azonban a Fortune a nagy esemény előtt összeszedte, hogy mit jósolnak az elemzők.

A felső táblázatban minden jól kivehető. Tavaly, ugyanebben a pénzügyi évben 35.32 milliárd dollár bevétele volt a cégnek, amelyet most 3 milliárddal tovább növelhetnek, amennyiben helyesek a becslések. A nyereséget tovább emelhetik, így 1.07 helyett 1.26 dollárt várnak a hozzáértők. A telefoneladások 4 millióval szárnyalhatják túl a tavalyiakat, viszont a tableteladásoknál egy minimális visszaesést várnak. Mac téren szintén javulásra számítanak, azonban ez minimális értékű lesz. Az iPod zenelejátszók esetében pedig majdnem 50%-os visszaesést tippeltek az elemzők. Az iTunes bevételeknél 13.6%-os javulás várható.

Maradjatok velünk, hiszen holnap reggel mi is beszámolunk a hivatalos pénzügyi jelentésről. Addig is mire tippeltek?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!