Goophone i6 – itt az első élethű iPhone 6 klón

HusztiD 2014.07.19. 11:15 Apple, iPhone 10 hozzászólás 9 254

Még a hét elején jött a hír, amely szerint a kínaiak már az iPhone 6 klónjait árulják. Most pedig megérkezett egy újabb kópia, a Goophone Wico i6, amely úgyszint az Apple új telefonjának a küllemére hajaz. Az új másolatot az eddig kiszivárgott információk alapján alkották meg, a végeredmény pedig egészen élethű lett, hiszen egy hozzá nem értő embert könnyen be lehet vele csapni.

Úgy tűnik, hogy az iPhone 6 megjelenésig még csak a klónok lesznek terítéken. Az eddigi szóbeszédek szerint szeptember közepén jelentheti be egy esemény keretein belül az Apple az új telefont, továbbá még ugyanebben a hónapban akár is piacra is kerülhetnek. Az eddigi pletykák szerint idén két modell jön 4.7 és 5.5 col méretben. Ezen felül nem kizárt, hogy a régóta pletykált zafírüveget is megkapják az okostelefonok

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

10 hozzászólás

  1. Rauch Jemő - 2014.07.20. 10:05

    Undorítónak tartom és szánalmas!

  2. Rauch Jemő - 2014.07.20. 10:15

    Lassan aztese tudjuk hogy mitt is veszünk főleg itt Magyarországon mert mindenhol csak átbaszák az embereket főleg aki nem ismeri az igazi Apple termékeket csak hivatalos terméket szabad meg venni tele van a internet kopintott termékekkel és nagyon szánalmasnak tartom.REMÉLEM megteszi a válasz lépéseket az Apple és kevesebb szánalmas ilyen cucuok lesznek.

  3. Milan - 2014.07.20. 13:29

    Aki nem ismeri az Apple termeket,az ne vegyen.Aki menőzni akar vele,és hülye az meg is érdemli.én speciel mindent tudok az Apple cuccokról,mert fan vagyok.bár ha valaki vesz egy ilyen drága telefont,akkor illene utánaolvasni valamit.

  4. Fehérsólyom - 2014.07.20. 14:09

    :) :)) :))) Jól elszórakoztak vele! Ügyesek. Azért ez se semmi.
    A Galaxy telefonokat nem másolják? Tehetnének arra is valami egészen más op-rendszert.

  5. Szasza - 2014.07.20. 16:35

    Ha lehetne én csak kopaszon adnám a telefonokat és mindenki eldönthetné milyen op rendszert tesz rá.Fizetne valamennyit ért és szabadon kipróbálhatná a másik rendszereket is anélkül hogy telefont cserélne.Én speciel mindíg Nokia párti voltam de sajna a win miatt nem vettem meg.

  6. Hami - 2014.07.20. 19:49

    Szasza

    Én is igy gondolom mint te

  7. siriq - 2014.07.29. 01:41

    Momentan, hogy nem eredeti engem nem erdekel. Olcso es amire kell hasznalhato. Az sem zavar, sot kifejezetten udito, hogy android fut rajta. Felolem mezga geza neven is arulhatjak, akkor is meg vennem, nem az iphone masolas a lenyeg benne.

    • Boldizsár - 2016.01.12. 20:02

      Szia! ugyszint… én pl fogok egy ilyet venni :)

  8. krisz - 2016.02.08. 15:53

    Hol lehet ilyen klont venni?

    • krisz - 2016.02.08. 15:54

      S.O.S.!!!

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.