Az iPhone 12 széria hozta el az új szuperciklust

HusztiD 2021.07.07. 09:55 Apple, iPhone, Kiemelt hírek 0 db 274

Aki évek óta benne van az Apple világában, az tudja nagyon jól, hogy a legutóbbi szuperciklus még az iPhone 6 érában volt. De mit jelent voltaképp ez a kifejezés? Azt, hogy ekkor adta el az almás vállalat a legtöbb telefont, hiszen ekkor vezettek be az akkori modellel olyan újdonságokat, amiért többen cseréltek.

A Counterpoint csapata szerint előző évben az iPhone 11 szériánál vártuk a következő szuperciklust, ami majdnem összejött, azonban most, hogy bő fél éve immáron piacon van a 12-es széria, így elmondhatjuk, hogy tévedtek. Anno az iPhone 6-ból fél év alatt százmillió készüléket adtak el a kaliforniaiak, míg most az iPhone 12-vel is hasonlót produkáltak.

Feltehetően sok tényező közrejátszott abban, hogy az emberek nagyobb érdeklődést mutattak az iPhone 12 iránt, az iPhone 11 szériával szemben. Például egy újabb, szögletesebb formatervet mutattak be, ami mellett több méretben elérhetőek, valamint végre-valahára debütált az 5G.

Mondjuk szerintünk érdemes lesz kivárni azt is, mire megérkezik az iPhone 13 és kifuttatják a 12-es modelleket. Vajon képes lesz az iPhone 12 életciklusa végén is hasonlókat produkálnia az Apple-nek, mint anno az iPhone 6-tal tette? Reméljük, hogy hamarosan kiderül, mi érdeklődve várjuk a következő kimutatásokat.

Figyelem! Tavaszi kijelző és akkumulátor cserével vár az iDoki, ne maradj le róla!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!