Majdnem felvásárolta a Parse-t az Apple a CloudKit miatt

HusztiD 2014.06.17. 12:29 Apple, Egyéb 2 hozzászólás 282

A két hete tartott WWDC 14 konferencián sok érdekes újdonságot mutattak be nekünk az Apple vezetői. Szót ejtettek a CloudKit-ről, majd egy rövid demózás keretében bemutatták az új programkódjukat, a Swift-et, melynek segítségével sokkal könnyebben fejleszthetnek alkalmazást a programozók. Ha pedig egy kicsit korábbra is visszatekintünk, akkor kiderül, hogy az Apple majdnem felvásárolta a Parse-t ezek miatt.

A legújabb hírek szerint nem sok hiányzott, hogy az Apple egy újabb, remek vállalatot zsebeljen be. A Parse hasonló szolgáltatásokat kínál, mint majdani a CloudKit fog, így vélhetően e célból szerették volna megejteni a vásárlást a kaliforniaiak. A napvilágra került információk szerint nem csak az almások, de a Dropbox-os srácok is érdekeltek voltak az ügyben, végül a Facebook vásárolta fel őket 85 millió dollárért. Ilya Sukhar a Parse fejese szerint több ajánlatot is visszautasított az óriásoktól, majd mint kiderült, a közösségi hálósok egy sokkal jobb ötlettel álltak elő, melyre már nem tudott nemet mondani.

Érdekes dolgok ezek, azonban az Apple-nek sikerült a felvásárlás nélkül is megalkotnia az új szolgáltatásait, melynek segítségével nagyban megkönnyítik a fejlesztők munkáját.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. Apples - 2014.06.17. 13:47

    Vegul is a Samsung-nak is sikerult lemasolnia az iPhone-t anélkül, hogy megvette volna a Apple-t :)

  2. Ibrick - 2014.06.17. 15:11

    Akárcsak az Apple-nek a Microsoft mobile oprendeszere anno. Hehe

Szólj hozzá Te is!