Skype 5.0 – jövőhéttől teljesen iPhone-ra szabva

HusztiD 2014.06.11. 12:59 Apple, Egyéb, Programok 16 hozzászólás 794

A szebb napokat megélt Skype csevegőprogramról még nem feledkeztek meg a fejlesztők, hiszen a jövő hét folyamán egy hatalmas frissítést kap. Az ötödik főverzió az ígéretek alapján immáron teljesen iPhone kompatibilis lesz, ugyanis a korábbi verziókat nehézkesebb volt használni, mert lassúak voltak. Hogy ez mit jelent pontosan? A fejlesztő szerint sokkal letisztultabb kezelőfelületet kapunk, mely ezentúl sokkal átláthatóbb lesz bárki számára, ugyanakkor az ígéretek alapján ötször gyorsabb lesz az, mint az elődei. Egyelőre csak az iPhone kapja meg az új ráncfelvarrást, de a hírek alapján az iPad tulajoknak sem kell rá sokat várniuk, hiszen már azon is dolgoznak a programozók. Érdemes megemlíteni, hogy egy pár órája törölték az App Store-ból a Skype alkalmazást, azonban a Microsoft szerint erre azért volt szükség, hogy mindenki kellően felkészüljön az új szoftver érkezésére.

Ti használjátok még a veterán üzenetküldőt, vagy már teljesen átálltatok a Facebook illetve a WhatsApp programokra?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

16 hozzászólás

  1. 007 - 2014.06.11. 13:11

    viber, facebook messenger és az almás ismerősökkel iMessage

  2. szlaszlo - 2014.06.11. 13:37

    WhatsApp-ot ismerőseim sem használják, bár mondjuk akikkel beszélek iPhone-juk van, tehát az alternatíva nem releváns, az a pár ember meg aki más platform szerelmese meg könnyen elérhető facebook segítségével, az úgyis gyárilag rajta van szinte az összes platformon, vagy neadj isten Viber…..

  3. Morti - 2014.06.11. 13:57

    Màr règen nem hasznàlom. WhatsApp leginkàbb, ritkàn Viber, azokkal akiknek elöbbi nincs ès ezeken felül facebook messenger. Ezekből legalàb egyiken mindenki elèrhető, igy nincs szüksèg a skype-ra

  4. Marcell - 2014.06.11. 14:17

    És a Swift az alap alkalmazás lesz?Vagy fizetős/ingyenes?

  5. Logo - 2014.06.11. 15:56

    Én minden nap használom,és nagyon szeretem!Testvérem külföldön él,vele pl rendszeresen skype-on beszélek,úgyhogy nagyon várom ezt a frissítést!!!:-) (4s)

  6. strucc007 - 2014.06.11. 20:51

    Videóhívásra csakis Skype, de üzenet küldésre is elég sokat használom (az FB, az iMessage/FaceTime és SMS mellett). Nem is értem, miért lett sikeres a többi, amikor majdnem mindegyik ugyanazt tudja, de minőségben jóval gyengébbek a Skype-nál. Szerintem.

  7. Peti - 2014.06.11. 23:27

    Most már végre kapunk magyar nyelvet vajon? Ha pc-n megtudták csinálni akkor ios-en miért nem?

  8. iMarc - 2014.06.12. 02:08

    Skype? Kizárt. Viber az egyik munkahelyemen, iMessages a másikon, illetve a családdal.
    Aki pedig ezeken nem elérhető az Facebook, vagy oldja meg ő.

  9. iBolya - 2014.06.12. 08:14

    Skypeot nem használok, konkurencia :)

  10. Csapszi - 2014.06.12. 17:03

    Megjelent az 5.0 update, de nem tudom rá frissíteni!

  11. Anti - 2014.06.12. 20:44

    nekem sem engedi…. :(

  12. Mate - 2014.06.12. 21:24

    Nekem sem engedi frissíteni,pedig naponta használom,nálam ez fogyasztja legkisebb arányban a netemet! :)

  13. Csapszi - 2014.06.12. 22:08

    Le kell törölni a régit , és újratelepíteni!

  14. Laca83 - 2014.06.12. 22:31

    Nekem sem engedte frissíteni, én is csak úgy tudtam megoldani, hogy letörött én a régit. Viszont utána sem engedte egyből, többször kellett próbálkoznom….

  15. akira - 2014.06.14. 06:10

    Lehet, hogy kokorszaki vagyok, de nekem nem jott be se a skype, se a viber, se a whatsapp. A skype-on sohase lehetett zavartalanul beszelni, sms-t pedig mindig utaltam irni, inkabb felhivtam azt akivel kommunikalni (beszelni) akartam.

    A jo oreg gsm minoseget es az elo szot egyik ujdonsag sem tudta uberelni.

  16. Vtomix - 2014.06.15. 11:42

    Külföld = skype… Ott nincs gsm vagy legalábbis aranyáron

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.