Az Apple hivatalosan felvásárolta a Beats-et!

HusztiD 2014.05.29. 09:00 Apple, Egyéb 20 hozzászólás 943

Nem kellene sokat gondolkodnunk akkor, ha valaki megkérdezné, hogy mely téma volt a leginkább felkapott ebben a hónapban az Apple terén, hiszen még tizedike körül kiderült, hogy az almások az eddigi legnagyobb felvásárlásukra készülnek. Sorra jöttek az újabb hírek a témában, tegnap pedig arról számoltunk be, hogy már csak 3 milliárd dollárt fizet a Beats-ért az Apple.

Mostantól hivatalos: az Apple magyar idő szerint tegnap késő este felvásárolta a Jimmy Iovine és Dr. Dre által alapított vállalatot, melyne fő profilja a fejhallgatók gyártása és forgalmazása, továbbá pedig zene streamingelő szolgáltatásuk is volt. Ezen felül a két alapító állást is kapott a cégnél, így ezentúl almásként fognak dolgozni, persze továbbra is a Beats eszközein illetve szolgáltatásain munkálkodva.

A tegnapi hír igaz volt és az Apple 3 milliárd zöldhasúért vásárolta fel a vállalatot, ám a hírek szerint az utalás majd csak a negyedik negyedévben fog megtörténni a megállapodás alapján.

Mit gondoltok, mit várhatunk ezentúl az Apple-től ezen a téren?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

20 hozzászólás

  1. Qpack - 2014.05.29. 09:10

    Nem vagyok elemzo raadasul nagy hattertudasom sincs ehhez kapcsolodoan, de szerintem $3mrd-t egyaltalan nem er meg ez a Beats dolog. Fej/fulhallgatot es egyeb zenei kiegeszitoket ezer mas ceg forgalmaz olcsobban es jobb minosegben, es ahogy irtatok a 110.000 felhasznalo nem akkora hu de nagy dolog, hogy megerjen ennyi penzt.
    Aztan majd meglatjuk mi sul ki belole.

  2. aapl - 2014.05.29. 09:24

    Qpack részben igazad van és viszonylag laikus vagyok én is, bár 2 beats termékem van és tényleg jol szólnak, nem a legjobb a piacon, de a legnagyobb előnye ma a dizájn, mert baromi szép, És ezzel fogta meg a Beats a fiatalokat. AKG, Sennheiser olyan mintha nem is lennének dizájnereik. Némelyik annyira ronda, hogy már fáj.

  3. István - 2014.05.29. 09:46

    A Beats márkanév megmarad?

  4. Kenyér - 2014.05.29. 09:56

    Azért a gyári beats füles a következő iphone-okhoz (mint anno a htc-nél) nem hangzik rosszul. Nyilván ennél többről van szó, de akk

  5. Kenyér - 2014.05.29. 09:57

    *or is! :)

  6. Ibrick - 2014.05.29. 10:00

    Igen, megmarad csak Alm-Beats lesz, vagy iBeats lesz:)))

  7. Poirot - 2014.05.29. 10:09

    Pl. a Denon fej- és fülhallgatói dizájban is felveszik velük a versenyt, minőségben pedig messze túlhaladják. Igaz, rózsaszínben, citromsárgában nem láttam még, nem is szeretném, komoly gyártó nem ilyen irányba fejlődik. Mellesleg – szerintem – a fejhallgató, még, ha full dizájnos is, nem utcai használatra való, ott max. a fülhallgató, ami elmegy. A minőségi fejhallgató ugyanis nem engedi be a külső zajokat, erre azonban a 7-es busz nincs tekintettel. Persze, Ámerikában sok minden másként van…

  8. ityu - 2014.05.29. 10:12

    A beats egy tularazott termek/divat termek, de teny, rovid ido alatt vilag markat hoztak letre. Jo a marketingjuk ;) es persze jol is szol… Az h jo vasart csinalt az Apple vagy sem, majd kiderul. En jobban orultem volna ha egy Senheizer, AKG esetleg Bose felvasarlasnak, mivel ezek a cegek mar bizonyitittak es van multjuk… De valoszinu ok nem voltak eladok :)))) + ha jol tudom nincs streaming szolgaltatasuk se ;)

  9. Ibrick - 2014.05.29. 10:39

    Akár jól is járhatunk, ha egy jó minőségű fülest adnak az iPhone mellé.

  10. Madar - 2014.05.29. 13:05

    Akkor már inkább vásárolták volna fel a Skullcandy-t… Szerintem design és hangminőség téren is messze jobban teljesít a beatsnél.. ez a beats egy nagy vicc.. soha nem vennék tőlük fülest, engem egyáltalán nem fog meg benne semmi.. de nem is baj ha a skullcandy megmarad így és a saját csapatával..

    • Skarp - 2014.05.29. 13:22

      szvsz a Skullcandy bárkinek borzasztó, aki nem dubstepet hallgat és/vagy van egy kis füle.

  11. strucc007 - 2014.05.29. 13:06

    Itt elsősorban nem a Beats fülesekről van szó, hanem arról az ökoszisztémáról (igaz, nem túl nagy), amit a Beats képvisel. Sztem 3 mld nem is olyan sok érte, ha komolyan gondolják, és magukba szeretnék integrálni a Beats termékeit/szolgáltatásait.

  12. Madar - 2014.05.29. 14:01

    Hát én nen hallgatok egyáltalán dubstepet, és a külünböző fülesú

  13. Ciprus - 2014.05.29. 14:11

    Bowers & Willkins szerintem jobb lenne, de kinek mi tetszik alapon azt a terméket választja az emberek többsége amire tellik Nekik! Vannak nagyobb márkanevek is, de azt az Apple nem fogja megvenni, mert drágábbak lennének pl: Mark Levinson( ez a márka autó hifi és házi mozi téren jeleskedik ), Bang & Olufsen, Bose, Sennheiser csak nehány a nagyok közül.
    Azért gratulálok az adás-vétel megkötéséhez!

  14. Madar - 2014.05.29. 14:12

    Hát én nen hallgatok egyáltalán dubstepet, és a külünböző füleseik megléte adtán talál az ember a zenei stílusának megfelelőt… Nem csak a ‘tücc-tücc ‘re alkalmasak.. van amelyik igen, van amelyik az erős basszusa, és van ami egyeb téren való jo teljesitménye miatt válik kedveltté

  15. Madar - 2014.05.29. 14:33

    Hát én nem hallgatok egyáltalán dubstepet, és a külünböző füleseik megléte adtán talál az ember a zenei stílusának megfelelőt… Nem csak a ‘ücc-tücc ‘re alkalmasak.. van amelyik igen, van amelyik az erős basszusa, és van ami egyeb téren való jo teljesitménye miatt válik igazán kedvelhetővé… Van 1-2 darab ami igazán jól is néz ki és amit a beats egyetlen b monogramjaval sem tehetne kõzel olyan jó termekké.. hatlamasan tularazott divat termékről beszélünk… Lehet a skullcandy sem első ár/érték téren, de azt legalább nem azért veszem meg mert akkor most nekem is ilyen van.. valami megfogott benne, lehet hogy csupán nála is csak a dizájn dominál, hangzasban nem a legjobb, de valamiért jo termékről beszélhetünk, ami a beatsről egyáltalán nem mondható el..

  16. Norberto - 2014.05.29. 15:06

    Új EarPods

  17. jani_ka - 2014.05.29. 22:57

    Hát már nagyon kellett valami csillogó
    handszoró én BOSE-nak jobban örültem
    volna de ez sem rossz választás,mivel én
    sokat úton vagyok internet rádióval így majd
    többet fogom cikáztatni az Ipfonom:)

  18. Badly85 - 2014.05.30. 08:09

    Egyetértek az előttem szólókkal, a beats egyfajta divatot teremtett a fiatalok körében, ettől lett ennyire menő ez a márka, a “minőségibb” fülesek gyártóit alig ismeri valaki. A marketing is sokat számít.

  19. Omar - 2014.06.04. 05:43

    En azt mondom nem rossz vasar ez. Abban egyetertek az elozo hozzaszolokkal hogy egy Bowers & Wilkins vagy egy Bang & Olufsen jobban illene az Apple termekekhez, de ezekert mar nagysagrendekkel tobbet kellene fizetni (A B&O-rol tudok tobbet, igy azt hasonlitom a Beats-el. a Beats-nek a legdragabb termeke talan az a nagy Beatbox, ami ugy 150HUF korul mozog, meg a B&O-nak azok a nagy tanyerok biztos hogy joval tobbe vannak, de egy car surround system biztos hogy 3-4 millio kozott)

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.