Megvan az első iráni reseller

Skarp 2014.05.27. 14:29 Apple, Egyéb 0 db 240

Az Egyesült Államok és Irán viszonyában bekövetkezett enyhülés eredményeképpen megszüntetett embargó mindenképpen fontos lépés volt a békülési folyamatban, ráadásul egy sor dolog előtt nyitotta meg a kapukat. A Fars News Agency állami hírügynökség beszámolója alapján a Vaghaye Gostar Fars elnevezésű bolt megkapta az iráni Ipari, Bányászati és Kereskedelmi Minisztérium hozzájárulását, így ők lehetnek az elsők, akik az amerikai cég eszközeit hivatalosan importálhatják az országba.

Egészen mostanáig az irániak kénytelenek voltak a feketepiacról vagy egyéb félhivatalos forrásokból beszerezni iOS eszközeiket vagy Macjeiket. 2012-ben a Reuters írt arról bővebben, hogy csak a fővárosban, Teheránban nagyjából 100 bolt árulja az országba illegálisan becsempészett Apple termékeket, alig valamivel magasabb áron, mint az USA-ban. Nem is csoda, hogy az embargó ellenére is egekbe szökött a kereslet az eszközökre. Az igazán ironikus az volt, hogy a legnagyobb ilyen illegális eladó már 1995 óta működött és a nemzeti bank, kormányügynökségek és felsővezetők is a vevőik között voltak  – valószínűleg ezért is maradhattak talpon.

Az Apple az embargó megszüntetésekor az alábbi kommentárban reflektált a változásokra:

Úgy értesültünk az Egyesült Államok kormányától, hogy a legtöbb Apple termékre vonatkoznak a Gazdasági Hivatal törvényi változtatásai – beszélünk itt a kommunikációs eszközök széles spektrumának, például okostelefonok, laptopok, asztali számítógépek vagy szoftverek Iránba értékesítéséről. A változások eredményeképpen az Apple nincs többe eltiltva a Mac-ek és iOS eszközök Iránba exportálásától.

Őszintén szólva kiváncsian várjuk, mikor jöhet az első APR, ne adj isten hivatalos Apple Store a délnyugat-ázsiai országba.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!