Eláshatja a csatabárdot az Apple és a Samsung

HusztiD 2014.05.20. 16:14 Apple, Egyéb 1 db 350

Leginkább talán a különféle pereskedésekkel és szabadalmi vitákkal volt elfoglalva mostanság az Apple. Nem is olyan rég számoltunk be róla, hogy véget ért a legutóbbi perük a koreai riválisukkal és most úgy tűnik, hogy sikerült a Google-lel is megegyezniük. A Korea Times értesülései szerint pedig esélyes, hogy az Apple és a Samsung végre megbékélhet.

Ha igazak a szóbeszédek, akkor a két vállalat közel járhat ahhoz, hogy az éveken át tartó pereskedések végére pontot tegyenek, a tárgyalások állítólag jelen pillanatban is folynak. Nem tudni egyelőre, hogy meddig tart majd maga a folyamat, hiszen számos komoly témát kell megbeszélniük, mint pl. a licenszdíjakkal és szabadalmakkal kapcsolatosan felmerülő problémákat. Nem is csoda, hogy békét kötne a két óriás egymással, hiszen már évek óta perelgetnek oda-vissza. 2012-ben például 1 milliárd dollár kártérítést ítélt meg a bíróság az Apple javára, ezt azonban később 930 millióra csökkentették. A legutolsó tárgyalások alapján meg csupán 120 milliót kellett fizetnie a Samsungnak, míg az Applenek csak 158 ezer dollárt.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Ibrick - 2014.05.20. 23:19

    És Szilícium-völgy égen a fehér galambok röpködtek, slőn világbéke.
    Szakács Tim és Boo-Keun Yoon összemelegedett volt nagy segrepacsi.
    Megállapodtak a Samu megkapja iOS-t alma meg liszensz özönt.
    Áll-e lujra !

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.