Teljesen megújult a Spotify iPhone-on

Skarp 2014.04.02. 15:04 Apple, Programok 0 db 662

Vaskos updatet adott ki a Spotify iPhoneos klienséhez, amiből leginkább a sötétebb hangulatú, iOS 7-hez sokkal jobban illeszkedő dizájn az, ami először feltűnő. A lemezborítók mostantól egy kis köralakú ablakocskán keresztül láthatóak, ami szintén egybecseng az új Ive-formanyelvvel, illetve komoly hangsúly került a tipográfiai megoldásokra is. Elég csinos lett, nekünk nagyon tetszik, ellentétben az előző próbálkozással, ami nagyjából annyiból újdonságot hozott, hogy a dizájnelemekről leszedték a gloss-effektet.

Hasonlóképpen frissült a Maces kliens is, bár az kevesebb változást hoz, mint a fentebb említett app. Az iPad-os verzió elvileg egyelőre változatlan, de a Spotify állítása szerint már nem kell sokat várnia a tableteseknek sem.  A termékmenedzser, Michelle Kadir arról beszélt a TheNextWebnek, hogy az új dizájnnal az volt a szándékuk, hogy az asztali és a mobileszközökön ugyanazok az ismerős grafikai megoldások jelenjenek meg.

De az új verzió nem csak a külcsínben hozott változást, a Starred szekciót a “Your Music” menüpont váltja, aminek segítségével egy helyen gyűjthetjük kedvenc zenéinket, legyen az a Spotify lejátszási listáinkon, a készülékünkön, vagy bárhol. Ha még nem próbáltad a pár hónapja itthon is elérhető szolgáltatást, az app vagy az asztali kliens letöltésével bármikor megteheted. Érdemes, mi is elégedetten használjuk a hazai launch óta.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!