Még soha nem álltak ennyien sorba az új iPhone-okért New York-ban

Dan 2013.10.12. 15:43 Apple, iPhone 13 hozzászólás 1 492

Az új iPhone-ok eladásai mellett újabb rekordot könyvelhet el az Apple, vagy legalábbis a New York-i APR, idén ugyanis az elmúlt évekhez képest is lényegesen többen álltak sorba az új készülékekért.

Évről évre várakozók hatalmas sora előzi meg az új iPhone-ok premier napját a New York-ban található “üvegpalotaként” is emlegetett Apple bolt előtt. Idén azonban nem várt rekord született, mintegy 1417-en álltak sorba az iPhone 5S és 5C rajtján, melyhez hasonló eredményt csak a 2010-ben debütált iPhone 4 volt képes produkálni. Akkor 1300-an álltak sorba az aktuális csúcstelefonért – adta hírül Gene Munster, a Piper Jaffray elemzője.

A 2008-ban megjelent iPhone 3G premierjén 540-en, míg egy évvel később a 3G-s megjelenésekor 350-en várták sorukat a New York-i APR előtt. 2010-ben az iPhone 4 piacra kerülésekor ugrásszerű növekedésről számolhatunk be, akkor ugyanis több mint háromszor annyian álltak sorba az Apple akkori telefonjáért az előző évhez képest – magyarázza az elemző.

Az elmúlt évek adataival összehasonlítva idén ismét rekord született, az iPhone 5S és 5C premierjén 1417-en álltak sorba, ami a tavaly megjelent iPhone 5-höz képest is lényegesen több: tavaly ősszel “csak” 775 vásárlót számoltunk össze a New York-i APR előtt – mondta ismét Gene Munster.

Jól látható tehát, hogy az Apple telefonjai iránt továbbra is óriási az érdeklődés, amit jól bizonyít az idei első (nyitó) hétvégén produkált 9 milliós eladási mennyiség is. Kíváncsian várjuk tehát mivel rukkol elő jövőre a cupertinoi óriás, és vajon lesz-e akkora sikere az új telefonoknak, mint az idei szériának. Meglátjuk.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

13 hozzászólás

  1. Briganti - 2013.10.12. 16:31

    Nem lesz! Mégpedig azért, mert egyre inkább nem azt nyújtja az Apple a felhasználóknak, amit “józan ész” szerint elvárnának. Nehéz megmondani, hogy kifogytak a használható innovativitásból vagy csak átmenetileg stagnálnak. Tény, hogy egy Prémium kategóriás cégtől és termékétől nem ezt várja az ember, amit jelenleg adtak, sem hardver sem szoftver szinten! Persze, ne legyen igazam!

  2. Rotring - 2013.10.12. 18:53

    Mi nem jó az új iPhone 5s hardverében?

  3. Briganti - 2013.10.12. 19:36

    @Rotring: Ujjlenyomat olvasó? Mosolyogtató…

  4. iAm - 2013.10.12. 20:14

    New Yorkban nem APR van :)

  5. iMarc - 2013.10.12. 21:17

    Amit a “józan ész” szerint elvárnának, meg nem elég innovatív stb. . .

    Uraim ezek nem kézzel fogható dolgok. Mi az, ami konkrétan hiányzik, mi az amitől űűber császárság lenne az i6?
    Szal tök jó ilyen offoló bejegyzéseket olvasni, csak franc mód nem építő jellegű.

  6. Orsos vinetuuuu - 2013.10.12. 21:46

    Briganti te használták mar 5S-t?
    Nyugodj meg nincs igazad :-)
    Nagyon jó kis telo, élmény használni…

  7. Robby - 2013.10.12. 22:39

    De még milyen jó az 5s!!! Bár azt nem tudom, hogy az 5 – höz képest milyen, mert az nekem kimaradt. 4s – ről váltottam. Az ujjlenyomat olvasó nem létszükséglet, de kényelmes dolog. Szokható, szerethető. 4s – hez képest a méretnövekedés furcsa kicsit. Remélem, hogy a jövőben már nem nő tovább.

  8. Briganti - 2013.10.13. 08:58

    Ami tény, az tény is marad! Nem kézzelfogható, de tény az is, hogy egy bugos iOS7-nél több kéne, hogy legyen. Ez egy prémium kategóriás termék, igenis törekedjenek arra, hogy megcsinálnak jól valamit szoftver szinten, s nem hetente jönnek ki mindenféle javítással. Elvégre a cég van a felhasználókért és nem fordítva!

  9. Zolee - 2013.10.13. 22:30

    @Briganti: Továbbra sem mondtál semmi konkrétumot. Miért baj az, ha frissítés jelenik meg a szoftverben? Talán fáradtságot okoz a telepítése?

  10. Briganti - 2013.10.13. 23:29

    @Zolee: egy picit félre értettél, nem a frissítéssel van a baj, és nem azzal, hogy fáradtságot okozna a telepítése, hanem azzal, hogy azok a hibák amiknek nem lenne szabad benne maradniuk (pl. zárolt képernyő kijátszása, vészhívásnál teljes értékű hívás kezdeményezése, stb., stb.), benne maradtak és ezek javítására jöttek/jönnek a frissítések. Ez a dühítő! Helyesírási/szintaktikai hibá(k) vannak a magyar lokalizációnál. A naptárban, havi nézetben a mai napra ugrás nem úgy működik ahogy kellene, ha a negyedik negyedévi hónapban vagy. Ezek bizony hibák, s nem az update-ekkel kellene javítgatni, egy prémium kategóriás terméket megálmodó vállalatnak. A sok béta tesztelő ezt nem veszi észre? Azt hiszem, elég konkrétumot mondtam!

  11. Tibi - 2013.10.14. 11:10

    A tegnap az apósom Galaxy S3 telefonja megadta magát: nem lehetett feloldani a képernyőzárat és csak hívást lehetett fogadni vele.
    Kb 8 perc alatt törtem fel a cuccot és pakoltam rá új szoftvert. Amikor a víruskeresővel weben keresztül próbáltam megkeresni a frissen telepített telefont azt mondta, hogy ilyen telefon nincs…
    Miféle biztonsági résekről beszéltek ti???

  12. Seeting - 2013.10.15. 11:44

    Briganti: Nem fogytak ki az innovativitásból, csak már nincs itt Steve Jobs, hogy fel-hype-olja a közönségnek, hogy leessen, hogy valami mennyire jó. Az iPhone ugyanolyan jó, mint korábban is volt, csak a keynote-ok laposodtak el, ezért érzed azt, hogy nincs innováció. Ha belegondolsz, az iPhone4-ben mi volt a nagy újítás, ami nagyobb volt mint a TouchID vagy a SlowMo? Új design-t kapott meg a FaceTime-ot akkor vezették be, ennyi. Még is úgy emlékszel rá, mint az egyik legjobb iPhone, Steve előadása miatt.

  13. Briganti - 2013.10.15. 19:52

    @Seeting: Igen, sajnos, Jobs hiánya rányomja a bélyegét a termékekre. Viszont, attól, hogy nincs a nagymester, az iOS 7-et meg lehetett volna csinálni rendesen. Majd alakul, reméljük!

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.