Apple Store

Újra elkezdte bezárni amerikai üzleteit az Apple

Újra elkezdte bezárni amerikai üzleteit az Apple

Tavaly márciusban, mikor világszerte kitört a pandémia, akkor az Apple hamar bezárta az üzleteit. A teljes zár feloldására 75 hetet kellett várni, ugyanis az almások csak idén júniusban nyitották újra minden egyes üzletüket. Most, hogy ismételten terjed a pandémia Amerika szerte is, így az Apple úgy döntött, hogy bezárja azon üzleteit azon városokban, ahol nagyobb [...]

HusztiD 2021.12.21. Apple 0 db 1 203

17 hónap után nyitott ki mind az 511 Apple Store

17 hónap után nyitott ki mind az 511 Apple Store

A koronavírus pandémia még 2019. végén indult útjára, azóta pedig alaposan felforgatta az addig normálisként megszokott életünket. Az Apple-t illetően folyamatosan beszámoltunk mi is, hogy mik voltak az akkori helyzetek, hiszen erősen kihatással volt a gyártásra, valamint az üzletek nyitvatartására. Most két napja, június 15-én volt az első olyan nap a világon, mikor mind az [...]

HusztiD 2021.06.17. Apple 0 db 50

Megnyitotta kapuit az eddigi legcsodálatosabb Apple Store

Megnyitotta kapuit az eddigi legcsodálatosabb Apple Store

Régebben talán többször olvashattunk arról, hogy egy-egy Apple Store nyílik a világ bármelyik pontján, azonban az utóbbi időben talán kijelenthetjük, hogy az egyediségre gyúrnak rá az almások. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az elmúlt napok folyamán Szingapúrban, a Marina Bay Sands-ban megnyíló üzlet. Az egész bolt érdekessége, hogy egy nagy kerek gömböt képez, mely [...]

HusztiD 2020.09.14. Apple, Videók 0 db 514

Több boltját is kinyitja májusban az Apple

Több boltját is kinyitja májusban az Apple

Mint tudjuk, a koronavírus nem kímélte az Apple-t, hiszen év elején Kínában zárták be a boltjaikat, melyeket aztán hetek múlva újra kinyitottak. Legutóbb pedig EU és Amerika szerte zárták be az Apple Store-okat, azonban most egy belső levelezésből kiderült, hogy hamarosan újranyitják az amerikai üzleteik zömét a kaliforniaiak. Az alkalmazottakért és a kereskedelemért felelős Deidre [...]

HusztiD 2020.04.29. Apple 0 db 65

Így segíti munkavállalóit az Apple a járvány alatt

Így segíti munkavállalóit az Apple a járvány alatt

Az elmúlt hetek folyamán már nálunk is többször felmerült a koronavírus, hiszen az Apple-re is nagy kihatással van a járvány. Legutóbb például arról számoltunk be, hogy mind a 17 olaszországi üzletüket bezárták, s egyelőre nem tudni, hogy mikor fognak újra kinyitni. Az Apple már korábban elrendelte azt, hogy aki teheti, az otthonról, home office-ból dolgozzon. [...]

HusztiD 2020.03.17. Apple 0 db 786

Az összes olaszországi boltját bezárta az Apple

Az összes olaszországi boltját bezárta az Apple

Az utóbbi napokban egyre inkább súlyosbodott a helyzet, így várható volt, hogy az Apple meglépi ugyanazt Olaszországban, mint Kínában. Az ázsiai országban az összes boltját bezárta az almás vállalat, melyet aztán folyamatosan kinyitottak, a jelenlegi hírek viszont az olaszországi üzleteket érinti. A hivatalos információk szerint az Apple mind a 17 boltját bezárja. Arról egyelőre nincsenek [...]

HusztiD 2020.03.12. Apple 0 db 121

A járványtól függetlenül kinyitotta kínai üzleteinek több, mint felét az Apple

A járványtól függetlenül kinyitotta kínai üzleteinek több, mint felét az Apple

Február elején számoltunk be, hogy pár napra az összes kínai boltját bezárja az Apple. Február 10-ig amúgy sem nagyon lehetett nyitva egy üzlet, vagy gyár sem, azonban ezt követően nem sokkal öt pekingi üzletét is kinyitotta a kaliforniai vállalat. Jelenleg összesen 29 Apple Store-ról beszélhetünk a 42 közül, melyeket az elmúlt napok folyamán nyitottak ki. Mindegyik bolt [...]

HusztiD 2020.02.27. Apple 0 db 66

Koronavírus ide, vagy oda, kinyitja 5 pekingi üzletét az Apple

Koronavírus ide, vagy oda, kinyitja 5 pekingi üzletét az Apple

Február elején számoltunk be, hogy pár napra az összes kínai boltját bezárja az Apple. Február 10-ig amúgy sem nagyon lehetett nyitva egy üzlet, vagy gyár sem, s az almások továbbra sem nyitják ki boltjaik zömét, kivéve csak azokat, melyek csak Pekingben találhatóak meg. Összesen öt darab pekingi boltról beszélhetünk, melyeket a mai nap folyamán nyitnak [...]

HusztiD 2020.02.14. Apple 0 db 31

Az összes kínai Apple Store-t bezárja egy hétre az Apple

Az összes kínai Apple Store-t bezárja egy hétre az Apple

A napokban számoltunk be arról, hogy az egyre jobban terjedő koronavírus miatt növeli berendeléseit az Apple, illetve ezt követően arról is szó volt, hogy három kínai üzleteiket is bezárják. A Reuters aktuális információi alapján, az almások most minden boltjukat kénytelenek bezárni. Egészen pontosan 42 darab Apple Store-t csuknak be a kaliforniaiak, s előreláthatóan február 9-ig [...]

HusztiD 2020.02.04. Apple 0 db 101

Ideiglenesen 3 Apple Store-t zárt be a koronavírus miatt az Apple

Ideiglenesen 3 Apple Store-t zárt be a koronavírus miatt az Apple

Sajnos nem ez az első és feltehetően nem is az utolsó hírünk a koronavírussal kapcsolatosan. Nem olyan rég arról számoltunk be, hogy az új járvány kitörése miatt rendelt be több telefont az Apple, most viszont arról kell hírt adjunk, hogy három üzletüket zárták be ideiglenesen az almások. Ezúttal másabb a helyzet, hiszen az Apple a napokban zárta [...]

HusztiD 2020.01.31. Apple 0 db 109

Pirosba borultak az Apple Store-ok logói

Pirosba borultak az Apple Store-ok logói

Az Apple idén is beállt a támogatók közé az AIDS világnapján, amely hivatalosan 1988. december elsején vette kezdetét. A Product RED már sokatok számára ismerős lehet, ugyanis a U2 frontember Bono az Apple-lel karöltve alkotta meg a kezdeményezést, amelynek keretein belül az AIDS veszélyeire hívják fel az emberek figyelmét, ugyanakkor az ebben résztvevő termékek bevételeit ezeknek a jótékonykodására [...]

HusztiD 2019.11.28. Apple 0 db 384

Az ikonikus Apple Store tervezőcsapata üveggel építené újra a Notre Dame-ot

Az ikonikus Apple Store tervezőcsapata üveggel építené újra a Notre Dame-ot

Egyenesen futótűzként terjedt a hír, mikor április folyamán leégett a Notre Dame egy része. Azóta eltelt hónapokban többször olvashattunk az eset kapcsán, mivel hamarosan újjáépítik az egykor szebb napokat megélt katedrálist, s vannak köztük egészen jó koncepciók is. Az Eight Inc. nem olyan rég egy látványtervet adott be arról, hogy ők hogyan képzelnék el az [...]

HusztiD 2019.08.12. iPhone 0 db 243

Egyre frusztráltabbak az Apple dolgozói, kezd elveszni az Apple Store-ok varázsa

Egyre frusztráltabbak az Apple dolgozói, kezd elveszni az Apple Store-ok varázsa

A Bloomberg nem olyan régen egy új cikket közölt le, mely alapján egyre nagyobb a frusztráltság az almások azon munkavállalói között, kik valamelyik Apple Store-ban dolgoznak. A beszámoló szerint a kaliforniaiak üzletei az utóbbi évek folyamán hatalmas átalakuláson estek keresztül, s ez nem csak egy rosszabb légkört, hanem egy kevésbé vásárló-barát jelleget ad a boltjaiknak. [...]

HusztiD 2019.05.09. Apple, Kiemelt hírek 0 db 343

Kellően felkészült az Apple a hétfői médiaeseményre, még az üzleteikben is közvetíteni fognak

Kellően felkészült az Apple a hétfői médiaeseményre, még az üzleteikben is közvetíteni fognak

Jó ideje köztudott, hogy az Apple következő hét hétfőn rendezi meg a soron következő médiaeseményét, ahol végre-valahára bemutatják a régóta pletykált sorozatos streamszolgáltatásukat. Azt már napok óta tudjuk, hogy az Apple élőben közvetíti az eseményt, azonban most egy nagyon érdekes lépésre készülnek. A hivatalos információk szerint minden egyes Apple Store-ban lesz élő közvetítés az eventről. [...]

HusztiD 2019.03.22. Apple 1 db 209

Az Apple boltjai a legzöldebbek

Az Apple boltjai a legzöldebbek

A Mind the Store immáron három éve ad ki különböző jelentéseket arról, hogy úgymond mennyire környezettudatosak az Észak-Amerikai kereskedők, bolthálózatok. A cím árulkodó volt, hiszen az Apple-nek sikerült a tavalyi A besorolását A+-osra módosítania, s az elérhető maximális 135 pontból ők érték el a legtöbbet, összesen 106,25 pontot. Természetesen még a kaliforniaiak messze vannak a maximálisan [...]

HusztiD 2018.11.19. Apple 0 db 106

Rendőri jelenléttel teszi biztonságosabbá üzleteit az Apple

Rendőri jelenléttel teszi biztonságosabbá üzleteit az Apple

Az elmúlt hetek folyamán kétszer számoltunk be olyan esetről, hogy előbb 24, majd 12 óra alatt rabolták ki kétszer ugyanazt az Apple Store-t Kaliforniában. Úgy tűnik, hogy az Apple ezentúl nem bízza a véletlenre a dolgokat, így rendőri jelenléttel teszi biztonságosabbá az üzleteit. A Cult of Mac jelenlegi információi szerint az eljárást egyelőre a Sacramentóban [...]

HusztiD 2018.10.09. Apple 0 db 108

17 embert vettek elő a sorozatos Apple Store rablások miatt

17 embert vettek elő a sorozatos Apple Store rablások miatt

Az elmúlt hetek folyamán nem egyszer számoltunk be arról, hogy milyen érdekes módon rabolták ki az almások üzleteit. Elsőnek szeptember közepén jött a hír, hogy 24 óra alatt kétszer fosztottak ki egy kaliforniai boltot, majd az elmúlt napokban volt egy olyan eset is, ahol mindösszesen 12 óra alatt raboltak ki kétszer egy Palo Altóban lévő [...]

HusztiD 2018.10.04. Apple 0 db 106