A Logitech hozhatja el az iPhone játékosok mekkáját

KeleMan 2013.10.03. 22:02 Apple, Kiegészítők 13 hozzászólás 1 374

A 2013-as WWDC konferencia hetében a fejlesztők számára állítólag az Apple bemutatta, hogyan is képzelik el a hivatalos kiegészítőket az iOS eszközökhöz. Mint arról mi is beszámoltunk, kiszivárgott pár kép az egyik legfontosabb kiegészítőről, melyet az iPhone készülékekhez terveznek. A főleg játékosokat célzó új kontroller leginkább az X-Box vagy PS konzolok tulajdonosainak lehet ismerős.

Az egész lényege viszont, hogy itt magában a kontrollerben alakítottak ki helyet az iPhone-nak, így abba könnyedén belehelyezhetjük a készülékünket. Persze az Apple hallgat, de nagyon úgy tűnik, hogy Tim Cook és csapata hozzáférést fog biztosítani harmadik fél számára is, hogy megfelelő API-k alkalmazásával és az új MFi szabvány használatával remek kiegészítőket gyártsanak a felhasználóknak. Az első ilyen kontrollert pedig a Logitech hozhatja el nekünk. Nemrég ugyanis Facebook oldalukon egy igen csak félreérthetetlen képet toltak be a köztudatba.

Azt persze egyelőre nem tudni, hogy mikor is érkezhet az új eszköz, ahogy azt sem mennyiért is fogják majd vesztegetni. Az viszont biztos, hogy igény lesz rá, hiszen jópár játékot pont azért nem lehet élvezetesen játszani, mert az ujjaink takarják a képernyőt. Egy FIFA-t, vagy akár bármilyen platform játékot sokkal könnyebb lesz ezzel irányítani. Aztán átveszi a hatalmat a Nintendo és a Sony kézikonzoljai felett is. Később pedig akár az Apple TV-vel még kiderül, hogy az Apple így fejleszt saját játékkonzolt.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

13 hozzászólás

  1. Tila - 2013.10.04. 04:14

    Szeretettel varom :)

  2. Adam - 2013.10.04. 06:49

    Fogjatok a kezdetekben mar egy új ps vitat? Nem mérhető az iphone hoz. Szerintem felesleges, nincs olyan minőségű játék iphone ra , ami miatt érdemes lenne megvenni. Lehet mondani, hogy de ez a zsebemben elfér, de igazából az sem ha csak nem akarom az egész kontrollert a zsebembe tenni.

    (Ui.: direkt erre fejlesztett játékokkal lehet megtalálja majd a saját útját )

  3. Stewie - 2013.10.04. 12:38

    Igaza van adamnek.. Meg nincs olyan szintu jatek ios-re ami igenyelne a kezi konzolt.. Maradok a ps vitanal..

  4. Kala1 - 2013.10.04. 15:31

    De mégis ki akarna egy kis kijelzőn gamer lenni??? Akkor már inkább Galaxy Note

  5. Sztázi - 2013.10.04. 16:36

    Nem ide tarzozik!! Kerhetnék egy kis segítséget? A sima iPhone4-et megéri frissíteni iOS7-re vagy szaggat??

  6. Zoli - 2013.10.04. 18:07

    Sztázi!
    Van aki azt tapasztalja, hogy néha beszaggat, belassúl, nekem van családon belül ilyen, jól működik!

  7. Orsos vinetuuuu - 2013.10.04. 20:56

    Fel ne tedd!
    A 6-os szebb jobb, gyorsabb ne csinálj hülyeséget, mert majd itt fogsz kerdezoskodni , hogy hogy rakd vissza a régit.
    Ha mindenáron 7-est akarsz vegyél egy iPhone 5 vagy 5S-t.

  8. iLaszlo - 2013.10.05. 00:12

    Telefonhoz sztm hulyeseg ilyen. Kicsi a kijelzo, ipadhez meg mar nem kell.
    nekem iphone5/ios6 van, amit lattam eddig, hogy iphone4/4s -en nem jon be nalam az ios7, es mondom ilyen nekem nem kell, de lattam mar iphone5-on es azon sokkal masabb, stabilabb, stb. meg talan tetszett is egy kicsit (design nagyon rossz, szolgaltatasokmjok) szvsz

  9. Ikaruga - 2013.10.05. 05:00

    Nincs rajta analóg kar. Anélkül meg minek?

  10. iRon242 - 2013.10.05. 14:57

    Az X-Y és A-B feliratú gombok nagyon bénák, mintha a XX. században rekedtek volna.

    Ami az iOS7-et illeti, nálam fent van iPhone4S-en és iPad2-n, és kifogástalanul használható, semmi hátrányt nem érzek a 6-ossal szemben. Ami észrevehetően lassabb, az a telefonhívás elindulása, persze itt is max. 1mp késlekedésre gondolok. Egy ismerősöm miatt engem is érdekelne az iPhone4 kapcsán, csak az a baj, hogy többnyire olyanok szólnak hozzá, akiknek nincs iPhone4-e, vagy ha van is, nem próbálták iOS7-tel, de azért megmondják a frankót (nekik nyasgem).

  11. iRon242 - 2013.10.05. 14:58

    Zolinak kösz az infót.

  12. iMirrMurrCanDurr - 2013.10.06. 10:25

    iOS7-ről csak annyit, hogy nekem iPad4 készülékem van, feltettem rá, de megbántam. Bizonyos helyzetekben érezhetően lassú lett. Pl. amikor a beállításokból kiválasztok egy háttérképet kb. 6 másodpercig kell várni, mig ez a régebbi oprendszer alatt azonnali volt. Ha videót néztem régebb tökéletesen állíthattam, hogy hova pozícionáljon az idősávon, míg az új rendszerben ide oda ugrál. A kinézete “óvodások kedvence” jellegű, ráadásul még az akksit is jobban zabálja. Ezek után én senkinek nem tudom ajánlani.

  13. Sztázi - 2013.10.06. 18:14

    Köszi mindenkinek!!:)

Szólj hozzá Te is!