Megjelent a Tiny Thief – Megérte várni rá!

Kacor 2013.07.12. 21:07 Apple, Játékok 5 hozzászólás 1 001

 

Úgy tűnik, a mai nap a játékmegjelenések jegyében telik: a puzzle játékok kedvelői által régóta várt új (5 Ants által fejlesztett) Rovio játék, a Tiny Thief ma végre megjelent. A játékban egy kisstílű tolvajt irányíthatunk, aki mérete alapján is a legapróbbak közé tartozik. A tündéri kis bűnözőt egyszerű érintésekkel irányíthatjuk. Célunk az őrök és a megfigyelők megtévesztése, kicselezése, és hogy megakadályozzuk, hogy visszaszerezzék, amit ők maguk loptak el.

A játékmenet ezúttal nem a lopakodásra, hanem a trükközésre, figyelemelterelésre fókuszál: a környezetet ügyesen kihasználva olyan események láncolatát kell mozgásba hoznunk, amelyek távol tartják az őröket, és szabad bejárást biztosítanak apró tolvajunknak az áhított zsákmányhoz. Az első pályán például egy vödröt kell az őr fejére juttatnunk, aki így – nyilván – nem látja meg, ahogy odasettenkedünk.

A játék egészen elképesztően stílusos, de idővel igen fifikásnak kell lennünk a pályák teljesítéséhez: érződik, hogy kiforrott, sok szeretettel készített alkotásról van szó. Az alábbi videó alapján ti is könnyen eldönthetitek, tetszik-e a játék.

Én a magam részéről már a videó alapján beleszerettem a Tiny Thiefbe, és a játék sem okozott csalódást, sőt: minden várakozásomat felülmúlta. Csak ajánlani tudom.

Tiny Thief (AppStore Link) Tiny Thief
Fejlesztő: Rovio Stars Oy

Besorolás: 4+3.5

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

A Gamestar és más nagy hazai lapok újságírója. iOS only teszteket már több mint három éve ír. Már a 80'-as évek óta aktív játékos. Számtalan gépet nyúzott: Commodore 64, Amiga, XT, 286, SNES, Gameboy stb... Most az iPhoneHungary-n szállítja a legfrissebb híreket és osztja meg véleményét az iOS játékokról.

5 hozzászólás

  1. Dave - 2013.07.12. 23:55

    Tetszik, de – es most fogtok leszolni – en sose vettem meg penzert semmilyen programot. Nem, nincs torve a telefonom es nem is szeretnem. Jo lenne, ha ez is ingyenes lenne, le is toltenem egybol…

  2. Lackó - 2013.07.13. 08:15

    Dave én se töltöttem még le pénzért, nekem sincs rajta jailbreak. Aztán még is a 30 alkalmazásomból 20 pénzes. Én kívárom ameddig ingyenes lesz, és ha nem akkor sincs gond. :)

  3. Apple - 2013.07.13. 20:39

    Megvettem. Szerintem nagyon szep, jópofa, hangulatos viszont egyben csalódás. Kevés benne az igazán új ötlet, a meglepetés. Sablonos es unalmas. Lehet, hogy később érdekesebb de a úttörő al es 5 pályát követően most törlik mert ha mar az elején se tudnak semmi erdekeset adni akkor nem Bizom mar benne, csak az időt húzza….
    Ti máshogy látjátok?

  4. Markovics - 2013.07.16. 02:30

    Nsgyon tettszik, csak kar, hogy van benne az a segedkony, hogy mit kell csinalnunk.

  5. Martin06 - 2013.08.12. 00:39

    En a le árazásban vettem 0.99ert de többet nem nagyon adnék érte mert számomra unalmas :/

Szólj hozzá Te is!