Rekordszámú látogatóra számítanak a Balaton Sound szervezői

KeleMan 2013.07.12. 20:15 Balaton Sound 2 hozzászólás 539

A bérletek és a kempinghelyek már elkeltek a vasárnapig tartó zamárdi Balaton Soundra, napijegyek csak csütörtökre és vasárnapra kaphatók; a szervezők arra számítanak, hogy a rendezvény látogatóinak száma felülmúlja a tavalyit, elérve a 110 ezret – derült ki a elektronikus zenei fesztivál csütörtöki sajtóbejárásán.

Lobenwein Norbert főszervező elmondta, idén a korábbinál kétszer-két és félszer több külföldi érkezett a rendezvényre – a legtöbben Hollandiából és Dániából -, ők teszik ki a fesztiválozók negyedét. A főszervező szerint a növekvő népszerűségben szerepet játszik, hogy a Balaton Soundot a közepes méretű fesztiválok között januárban a legjobbnak választotta az Európai Fesztiválszövetség.

Idén a tavalyinál mintegy 150 millió forinttal többet költöttek, így a fesztivál költségvetése már közel 1 milliárd forintra rúg. A pénzből költséges újításokkal, a legaktuálisabb programkínálattal, látványos innovációkkal rukkoltak elő. A rendezvény családias és prémiumjellegét meg kívánják őrizni, ezért a korábbi gyakorlaton nem változtatva napi 25 ezer látogatóban maximálták a vendégek számát az idén is, a nulladik napra érkezett 15 ezer vendéggel tudják majd várhatóan megdönteni az eddigi csúcsot.

Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere elmondta az MTI-nek, hogy a kisváros 2700 fős lakosságának több mint tízszeresét fogadja be ilyenkor. A település és a környék szálláshelyei megteltek, de fesztiválozók töltik meg a távolabbi szállodákat, panziókat, magánszálláshelyeket is Balatonboglártól Siófokig. Zamárdinak évente 50 millió forintos bevétele származik a Balaton Soundból, emellett sokat jelent a reklámértéke, és az, hogy ilyenkor azok is ki tudják adni a szobáikat, házaikat, akik nem tudtak fejleszteni. Több egyedül élő idős ember jut bevételhez, aminek köszönhetően kevesebben fordulnak segélyért az önkormányzathoz.

Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. (MT) turisztikai vezérigazgató-helyettese arról beszélt, hogy egyre népszerűbbek a fesztiválok, és a magyarok büszkék lehetnek a Balaton Soundra. Ez a minőségi rendezvény beilleszkedik a MT stratégiájába, így minden lehetséges eszközével, főként kommunikációval támogatja. Ez a fesztivál is bizonyítja, hogy a minőség nem feltétlenül luxus, és hogy Magyarország mint turisztikai termék többet nyújt a hírénél, a tőle elvártnál és olcsóbb, mint egy hasonló élmény nyugaton – mondta.

Idén azok sem maradnak le a fesztiválélményekről, akik nem jutottak el Zamárdiba: a Telekom és a Ustream együttműködésének köszönhetően több koncert streaming közvetítését bárki követheti a www.telekom.hu/fesztivalok oldalon. Az adás szerkesztői a négy színpad programjából színes válogatást igyekeznek nyújtani, hogy minél többen találkozhassanak virtuálisan a kedvenceikkel. Aki letölti a Balaton Sound alkalmazást, az a mobilján is elérheti a koncerteket.

A fesztiválra utazókat szolgálja a Déli pályaudvar Volán-buszmegállója és a Zamárdi Volán-megállója között közlekedő ingyenes Telekom busz, amely pénteken és szombaton reggel 9-kor indul (maximum 45 főt szállít, akiket érkezési sorrend alapján tudnak felvenni), továbbá a kisbuszos transzfer a fesztiválterület és Zamárdi vasútállomás között.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

2 hozzászólás

  1. Exit - 2013.07.13. 08:48

    A Morrison’s Liget képe hogy passzol a Soundhoz?

    • KeleMan - 2013.07.13. 13:24

      Sehogy! Bocs, de elszabtam a képet! Cserélve.

Szólj hozzá Te is!