Hatalmas pofon a Samsungtól az Apple-nek

Kacor 2013.06.05. 19:46 Apple, Egyéb 4 hozzászólás 2 645

A nagy Apple-Samsung háborúról már többször írtunk, és a mai nap bizony igen drasztikus fordulatokkal szolgált: a washingtoni főbíróság ítélete alapján az Apple több ponton is megsértette a Samsung szabadalmait az iPhone és az iPad esetében. Bezúzatásról ugyan szó sincs, de az USÁ-ban betiltották a iPhone 4, a 3GS, a 3G, valamint az iPad és az iPad 2 importját (!). Ez pedig nem kis dolog, ugyanis – mivel az említett típusokat Kínában gyártják – ez nagyjából a kereskedelmi árusítás megszüntetésével egyenértékű. Az ítélet egyébként nem csak az Apple-t, de az AT&T szolgáltatót is elmarasztalta.

A négy vitás szabadalmat érintő perben egyedül ebben az egyben adott a Samsungnak igazat a bíróság (tavaly augusztusban például a Samsungnak 600 millió dollár kártérítést kellett fizetnie). A végeláthatatlan per kapcsán az is kiderült, hogy a Samsung megvételre már 2010-ben felajánlotta az ominózus szabadalmat az Apple-nek, de ezért cserébe a tabletek és telefonokból származó haszon 2,4 százalékára igényt tartottak volna. Ezt azt ajánlatot az Apple pedig nyilván nem fogadhatta el.

Érdekesség, hogy bár a hatalmas jelentőségű, precedens értékű per hosszú évek óta zajlik és sok száz dollármilliót vitt el, a két vállalatóriás azóta is folyamatos, olajozott szakmai kapcsolatban áll egymással – az Apple memóriacsipjeinek nagy részét ugyanis a Samsungtól vásárolja.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

A Gamestar és más nagy hazai lapok újságírója. iOS only teszteket már több mint három éve ír. Már a 80'-as évek óta aktív játékos. Számtalan gépet nyúzott: Commodore 64, Amiga, XT, 286, SNES, Gameboy stb... Most az iPhoneHungary-n szállítja a legfrissebb híreket és osztja meg véleményét az iOS játékokról.

4 hozzászólás

  1. nemeseri - 2013.06.05. 21:55

    BULLSHIT! 60 napon belul lepne ervenybe, de addig eltorolheto. Illetve a WWDC-n nyilvanvaloan megszunik az iPhone 4, iPad2 es tobbi model forgalmazasa ugyis. Szoval 0 hatasa lesz az Applere meg ha ervenybe is lep. Talan hozza lehetne irni a cikkhez, mert ez a dontes inkabb az Applenek kedvezo.

    • KeleMan - 2013.06.05. 22:43

      Így van, pontosan. Sokan nem számolnak vele, hogy ha jön az új iPhone, akkor valószínűleg az iPhone 4 forgalmazása úgy is megszűnik. Ugyanez a helyzet az iPad 2 esetében is.

  2. Waldo9 - 2013.06.05. 22:34

    Ez a pereskedés… És persze ki szív megint ? Persze hogy a felhasználók :)…

  3. Nick - 2013.06.06. 21:36

    Ha ipad 2nek vege lesz akor az ios 7 lesz az utolso
    Es a hardver ugyan az a miniben is akor neki is az utolso frisitese lesz pedig a mini oszel jelent meg… Nem ertem orulnek ha valaki el tudna magyarazni :D

Szólj hozzá Te is!