Az iPhone 5-öt választották 2012 legjobb kütyüjének

Helme 2012.12.12. 15:38 Apple, iPhone, Rövidhírek 23 hozzászólás 2 501

A Time Magazin minden évben különféle listákat csinál arról, hogy az adott évben mi volt a legjobb. Létezik egy kütyükből álló válogatás, ahol 2012-ben nem más nyert, mint az Apple új telefonja az iPhone 5. Várható volt az elismerés, ugyanis köztudott, hogy az újság szerkesztői nagyon szeretik az Apple termékeket. Ennek ellenére objektív a lista, nagyon nagy elismerés, ha valamelyik gyártó produktuma bekerül a legjobb 10 közé. Idén az almás vállalatnak sikerült dupláznia.

Az újság írói szerint az iPhone 5 a valaha készült legművészibb csiszolást kapó szerkezet. Kiemelik azt is, hogy bár a piacon nagyon nagy a verseny, az iPhone 5 külseje és a szoftvere annyira tökéletes, hogy a többi telefon egy teljesen más kategóriába tartozik hozzá képest.

A listán egyébként még helyett kapott a Nintendo U konzolja, mely a második pozíciót zsebelhette be, míg a hatodik helyen ismét egy Apple termék áll, mégpedig a 15′-ös retinás Macbook Pro. Tehát van ok az örömre, az Apple ebben az évben is hihetetlenül nagyot alkotott.

– iPhoneHungary Rövidhírek –

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

23 hozzászólás

  1. Superstar - 2012.12.12. 16:05

    Bármennyire is szeretem az Apple termékeket, az 5-ös szériánál valahogy hiányérzetem volt. Legfőképp azért, mert nem kaptuk azt a megbízhatóságot, minőséget (lásd: térkép\karcolódás) amit korábban megszoktunk. Tényleg egy fergeteges készülékről beszélünk, de egy olyan márkáról, amelynek diktálnia kellene a trendet és nem pedig beállni a sorba. Úgy érzem így a Samsung messze többet fejlődött ezen a területen, mint az Apple és lassan de biztosan kezdi behozni a lemaradását a piacon. Én e tekintetben idén nem biztos, hogy nekik adtam volna az első díjat, mindenesetre gratula :) Csak aztán ettől nehogy vissza vegyenek a tempóbol…

  2. Tomi - 2012.12.12. 16:08

    Milyen meglepő…

  3. matyas - 2012.12.12. 16:24

    valami linket kaphatunk a cikkrol vagy listarol?

  4. Blabla - 2012.12.12. 16:32

    Azon se lepodtem volna meg ha mind a 10 apple termék :)

  5. keevin - 2012.12.12. 16:49

    Az iPhone 5 elég jó telefon de nekem nem tetszik az benne hogy nagyon vékony és könyű lett. Eddig a 4 és 4s model nálam favorit mert vastag és érzem hogy van valami a kezemben.

  6. Foreign3r - 2012.12.12. 16:54

    Hát ezt a karcolódás/kopás dolgot én nem értem. A magyarországi megjelenés előtt pár nappal kezdtem használni egy fekete iPhone 5-öt. Az első hetekben semmi nem volt hozzá, simán zsebben hordtam, persze nem a kulcsokkal, meg az aprópénzzel együtt. Amint lehetett, tettem az elejére egy fóliát és vettem egy “kihúzós” Ozaki tokot. Naponta hárommillió alkalommal veszem elő, és még sincs lekopva sehol…

    • Helme - 2012.12.12. 17:12

      Mert nem mindegyik kopik. Meghatározott hetekben készült iPhone 5-öknél fordul elő ez a probléma.

  7. Apu - 2012.12.12. 17:00

    Mi az, hogy könnyű?
    Nekem tetszik, fél óra beszélgetés közben nem cserélgeted a kezed, mert elfáradt.
    Nem beszélve a netezésről!
    Nem értem az embereket.
    Nem edzeni kell a telefon, arra súlyzózom!:)

    • a.sebi - 2012.12.13. 22:41

      Bizonyàra eredmenytelenelul sulyzozol ha egy 160 grammos samsung telefon elfàrstja az izomzatodat..

  8. HunXPlayboy - 2012.12.12. 17:09

    Jók a kommentek. Várható volt. Nekem 10 évig nem lenne más telefonom ha 2* ennyi ideig bírná töltés nélkül. Szép, könnyű, az összeszerelés talán még a megszokott Apple precízitást is túlszárnyalja! Imádom. Alig várom az Apple tv-jét iScreen vagy mi lesz a neve. Kiváncsi leszek mit fog tudni! Nagy dobás lesz.

    Tényleg iHungary ti tudtok valamit erről?

  9. Kisberta - 2012.12.12. 19:31

    Nekem volt már Ihpone4 ,4s-em is.Most 5 van nekem,és nagyon meg vagyok vele elégedve!!!

  10. Sohi - 2012.12.12. 20:44

    Keevin:
    Tegnap lemerült az iphone 5-öm és egy ismerősöm i4s-ről telefonáltam. Megszokás után borzasztó nehéz és ormótlan.

  11. Mark - 2012.12.12. 21:30

    Hajrá Apple!

  12. Lvgaben - 2012.12.13. 02:24

    Ezt en sem ertem, tul konnyu?? Most komolyan ez a problemad vele? Sztem nem a telefonnal van baj, hanem az agyaddal… Ez mar az a szint, hogy mindegy mibe, de valamibe bele kell kotni. Az ilyen embereknek soha semmi nem lesz jo, mert rogton azt keresik mibe lehet belekotni.
    5os van nekem is, es tudom nem tokeletes, mert tudom h nincs tokeletes termek, mint ahogy tokeletes ember sem. De elfogadom ha van is nehany gyengesege. De szamomra ez s telefon osszessegeben sokkal jobb mint barmelyik masik…

  13. Olivér - 2012.12.13. 13:51

    Kint van végre a Store-ban a Google Maps. Online magyarul hangosan navigál is. Végre!!!!

  14. Krisztian - 2012.12.13. 18:48

    de meg hogy a legjobb!!!!! mar elegem van ebbol a telefonbol kp-ba meg veszi az ember es meg arra se kepes ez a telefon hogy mas simkartyat lehessen bele tennni??? minek az ijen telefon ijen ar-ert????

  15. Krisztián - 2012.12.14. 21:30

    Csúnyán megszívtam ma, amikor kísérletképpen bekapcsoltam a VoiceOver-t. Senkinek nem javaslom, mert mire kikapcsoltam, majd meghülyültem tőle. Ott valamit nagyon elszúrtak…

  16. NEXT - 2012.12.14. 21:45

    Nem szúrtak el semmit csak hülye vagy hozzá. Ennyi.

    • PREVIOUS - 2012.12.16. 22:24

      Ez ám az értelmes és segítőkész válasz!

  17. Krisztián - 2012.12.16. 22:20

    Nem illik csak így ismeretlenül lehülyézni valakit, üdvözlöm a szüleidet, akik elfelejtették ezt megtanítani. Viszont elég sokan vagyunk ilyen “hülyék”, mert YouTube-on is fent van egy csomó “hülye” videója, akik végülis megmutatják, hogy a VoiceOver-től megvadult telefont hogyan is lehet megszabadítani ettől a rontástól. Menj, hülyézd le őket is. Ennyi.

  18. Zoli - 2012.12.29. 23:54

    Volt mar nekem is i4 es i4s most i5 öt használok es sokkal másabb,sokkal jobban bejön!
    Múltkor ujra kezembe vettem az i4 et hat olyan kis buta telefonnak tűnt mellete,sebességbe es külsőre is.
    Előtte nagyon szerettem mert sokáig meg volt de most hogy ezt használom,megjobban bejön az I5. Az I4 esek is jók de nekem ez jobban bejön más érzést ad.

Szólj hozzá Te is!