Novemberben érkezik a gagyi, de nagyon olcsó iPad Mini klón

Helme 2012.10.27. 14:44 Egyéb, iPad 3 hozzászólás 2 460

Novemberben mutatja be a kínai Goophone cég az iPad Mini kínai megfelelőjét, a GooPad Minit, ami ugyan kevesebbet tud majd amerikai testvérénél, ám ennek megfelelően ára is töredéke lesz annak – írta többek között a qq.com, az egyik legolvasottabb kínai hírportál. A GooPad Mini nyolc inches képernyővel, 1024×768 megapixeles kijelzővel, nyolc gigabájt tárolókapacitásal, kettős kamerával rendelkezik majd, külsejében tökéletes mása az Apple által a héten bemutatott iPad Mininek. A technológiai újításokban jártas hozzáértők szerint “a legjobb másolat a piacon”, tudását illetően ugyanakkor minden bizonnyal nem veszi majd fel a versenyt az Apple gépével, s lényeges különbség az is, hogy a GooPad Minin Android operációs rendszer fut majd.

Az iPad Mini-hasonmás leginkább ára miatt lehet vonzó a vékonyabb pénztárcájú vásárlóknak, mivel az Apple 329 dollárért kínálja termékét, a GooPad Mini mindössze 99 dollárba kerül majd. Kérdést vet fel ugyanakkor a Goophone termékének elnevezése, – a gyártó honlapján közöltek szerint – ugyanis annak “nagytestvérét”, a GooPadet nem forgalmazta a vállalat. A táblagépet az a kínai cég dobja a piacra, mely az iPhone 5 mását, a GooPhone i5-öt is készítette, sőt azt amerikai társának debütálása előtt értékesíteni kezdte.

Bár az Apple eddig nem jelentette be, hogy perelné a termékeit rendkívül gyorsan másoló és a hasonlóságot még csak takarni sem próbáló kínai vállalatot, az internetes hírek szerint a Goophone fontolgatja, hogy pert indít az amerikai technológiai óriás ellen. Ahogyan a Goophone fogalmaz: a GooPhone i5 “független kutatás és fejlesztés eredményeként” született meg, így jogi lépéseket tervez az Apple ellen, ha az elkezdi az iPhone 5 árusítását a kelet-ázsiai országban.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

3 hozzászólás

  1. Bence - 2012.10.27. 15:41

    Ez hatalmas kamu. Még fotó sincs róla… másrészt a GooPhone (iPhone 5 utánzat) is kb. 80 ezer Ft-ba kerül, szóval a 99 dolláros GooPad nem valószínű…

  2. Thommy - 2012.10.27. 16:59

    Ill. az 1024×768 mp-es kijelzo is egy kicsit durva lenne. :) szorozzuk be! ;)

  3. Ifrank - 2012.10.27. 19:46

    Sot meg a gophone van felhaborodva, es o csinal klonokat, hat ez bes.aras. XD

Szólj hozzá Te is!